A héten több szívszorító riport is megjelent Illés bácsiról, a gödöllői cukrászda tulajdonosáról, aki sírva mesélte, hogy lakossági bejelentésre be kell zárnia, mert a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei szabálytalanságokat találtak.
Rozsdás keverőben készült a süti Gödöllőn - Index

A szomorú képű kivert kutyák mellett egy idős cukrászmester lett az internet cukisztárja a héten. Rengetegen megrendültek, hogy élete munkája vész kárba, ha most bezárják a cukrászdáját. Aztán jött a hír: sokan segítenének neki, hogy tovább üzemelhessen a cukrászda.

Amiben valóban gyomorforgató körülményeket mutat a szentimentálisan szívfájdító RTL-riport. Úgy tűnik, a riporternőnek nem is igen van kedve belenyalni abba a fagyiba, amit a pult mögött kap. Ha másutt rohadt húst találnak egy hűtőházban, vagy gyerekek szalmonellával kerülnek egy jó kis tábori koszt után a kórházba, egy ország beszél az élelmiszerek megbízhatatlanságáról, a nagy cégeknél uralkodó embertelen állapotokról, a raktárakban éldegélő szürke egércsaládokról. Hogy egy idős bácsi leamortizálódott cukrászdája mégis oly sokak számára lett fontos, ez nyilván tálalás kérdése.
Barna Illés régi gépekkel dolgozik, gondolom, régi receptekkel is. Valóban, érdemes megőrizni ezeket, miközben nemcsak új gépekre lenne szükség itt az emberi fogyasztásra alkalmas finomságok elkészítéséhez, hanem tiszta, jól takarítható műhelyre, és személyzetre, aki segít a rendszeres takarításban, tisztogatásban. Minden cukrászati alapkönyv legalább egy fejezetben tárgyalja az alapvető higiénia szabályokat: valójában az egyik legnagyobb kihívás, hogy a legnagyobb igénybevétel mellett is az eszközöknek, a műhelynek, sőt, a dolgozóknak tisztának, sőt mikrobiológiailag is megfelelő tisztaságúnak kell lenniük. Ezt ötven éve is tanították. Sőt, ötven éve, a cukrászda megnyitásakor feltaláltak már a csempét, a jól lemosható munkafelületeket, a könnyen tisztítható polcokat, valamint a tisztítószereket.
Számomra a történet azért is lett érdekes, mert a pünkösdöt egy idős hozzátartozómmal töltöttem. Először úgy fogalmaztam, „úgy érzem, kaptam egy ötödik kis gyereket”, de később korrigálnom kellett magamat. Egy idős, demenciagyanús emberrel néha nehezebb, mint a gyerekkel. Közben persze próbáltuk élni a lelkészcsaládok ünnepnapjait, ami rengeteg készüléssel, különleges odafigyeléssel, sok szolgálattal jár – nem csak a lelkész számára. Valamiképpen nem esett jól ezért, amikor pünkösd hétfőn már reggel hatkor felébresztett hozzátartozóm. „El fogok késni”, mutatta az órát, „már elmúlt nyolc”. Az óra hatot mutatott, a vonat, amivel szeretett volna elutazni, kilenckor indult. Később néztem meg a telefonomat, amit szokásomtól eltérően nem vittem be magammal az éjjeli szekrényemre. A kijelzőn láttam, hogy már 4.59-kor megpróbált felhívni. Mit élhetett át az egy óra alatt, amíg úgy gondolta, hogy lekési a kilenc órás vonatot? Miért nem hitt a szemének, amivel nem lát rosszul, hogy még nincs annyi idő, mint amit belső órája diktált? Miért nem jutott eszébe, hogy végső soron akár lekésheti a vonatot, hiszen semmi oka éppen a kilencessel utazni?
Az idős cukrász történetére első kérdésként az fogalmazódott meg bennem, hogy miért nem lehetne abbahagynia a munkát? Sok idős ember küzd azzal, hogy nemcsak munkaereje száll el az évekkel, de a megváltozott vállalkozói feltételeket már nem tudja és nem is akarja követni. Adózni kell, de fél a hivataltól, és nem szeretne könyvelőt fizetni, vagy nincs kedve engedélyek után járni, pályázhatna, de nem érti. Aztán eljön az a kor is, amikor már nemcsak ez okoz gondot, hanem maga a munkavégzés is. Meg kellene tanulni abbahagyni még idejében a munkát. Legalábbis azt a rendszeres és komoly munkavégzést, amihez egyéb terhek és kötelezettségek is járulnak. Ez még korántsem jelenti azt, hogy egy jó cukrászmester ne tudná hasznosítani magát, ha éppen akarja.
„Keserű méz - amíg érzel mindegy milyen rossz vagy jó az íz”, mondja a népszerű magyar dal. Lehet így is, de ha leszálltunk a kivert kutyák és atlétás öreg bácsik sajnálgatásáról, akkor végre érdemes lenne találni egy igazán jó cukrászdát, ahol a krémes még krémes, ahol nem üvölt a techno. S ahol az öregek még bölcsek, mint rég.