Alföldi Róbert és Székely Csaba passiója nem keveset állít: kétezer év tanulságait levonva fogalmazzák meg, hogy rengetegen értik félre szándékosan vagy szándékolatlanul azokat a tanításokat, amelyekre folyton hivatkoznak
Alföldi Jézusát gúzsba kötötte a Tankcsapda meg Péterfy Bori – Index

Az Index ügyes kis kritikával számol be Alföldi Róbert rendező és Székely Csaba drámaíró Passió XXI című zenés darabjának előadásáról. A „szuperprodukciót”, ennek a modern zenei betétekkel tarkított és aktualizált darabnak bemutatását nagy várakozás előzte meg. Kicsit úgy tűnik a kritika szerint, hogy hegyek vajúdtak, és egér született. Annyi bizonyos, hogy ismét maradt az az istenségétől megfosztott Jézus-ábrázolás, amely megpróbálja megérteni a nagypéntek történetét, miközben megfosztja azt lényegétől és legsarkalatosabb értelmezési pontjaitól.
A passió műfaja amúgy is egy problematikus feszültséget rejt magában, hiszen a művészi alkotások többségének esztétikai értéke nem vitatható, ugyanakkor a tragikum esztétikájába való belemerülés nem jó tanácsadó, ha érteni is akarjuk Jézus kereszthalálának és feltámadásának lényegét. A szentimentalizmus és egy szubjektív beleérzés személyesen borzongató élmény, ám az egészet szemlélni az egyéni élményen túllépve lehet csak.

Az Alföldi-darab nem merül bele a mély teológiai vizsgálódásokba. Ehelyett olyan mondanivaló csapódik le a kritikaíróban is, amelyet már évtizedek óta ismerünk a magyar értelmiség jóvoltából: „Ezt egyébként az író Székely Csaba is hasonlóan finom eszközökkel szeretné nyomatékosítani: pár mondattal egyértelművé teszi, hogy az ő Jézusa ugyanolyan ember, mint mi, és nem is tud semmilyen természetfeletti csodát tenni, legfeljebb ad egy, az anyukája receptje alapján készült, elég hatásos krémet a betegeknek. És van pár jó gondolata, ami eleinte tetszett annyi embernek, hogy abból kijöjjön egy nagyobb rajongótábor. A Passió XXI ezt, az emberszerűséget vagy emberközeliséget használja arra, hogy letisztázza, patinamentesítse és érthetővé tegye az eseményeket, azaz megmutassa, hogy ez a sztori valójában nemcsak isteni elrendeltetések és morális parabolák mentén értelmezhető, hanem csupa olyasmiről szól, amivel mindenféle vallási eszme nélkül is szembesülhet bárki. Itt az árulás sem az ördög kísértése, hanem a körülmények kényszerítő erejének hatása: Júdásnak egész egyszerűen azt kell eldöntenie, hogy az elnyomó hatalom kivégezze az összes tanítványt, őt és még a saját apját is, vagy megelégedjen Jézus vérével.”
Bizonyára valakinek épp az esik jól, ha úgy gondolja, Jézus csak egy halandó ember volt, a történelem egy pontján, aki belesodródott az átkos történelem és a hatalomgyakorlók kényszerűségének örvényébe, s nem tudott kimenekülni. Ez a típusú tematizálás ugyanakkor nem mond újat. Majd 30 éve halljuk ezt minden különösebb megrázkódtatás nélkül, nemhogy bármi meglepetés lenne ebben a tálalásban, de egyenesen elcsépelt. Spiró Fogságát említhetnénk, amelyben a szerző Jézust egy szánalmas figuraként ábrázolja. Alföldi Róbert nem botránkoztat meg ilyen mértékben, inkább aktualizálással fűszerez, Orbán-ellenes éllel. Még az a plakát is felkerül – távarisi kányec – ,ami egy hasonló szombathelyi darabban szintén meglehetősen árulkodó módon a díszlet része volt.
Ha lehántogatjuk az evangélium főbb üzeneteit, a megváltást, a feltámadást, a megigazulásunkat, mi marad végül? Egy zárvány-provincia történelmi szituációja, némi moráltanítással kísérve. Meg egy ember tragédiája, hiszen feltámadás nélkül nem értelmezhető a nagypénteki kereszthalál. Ráadásul, amint kiszakítjuk az újszövetségi történetet az ószövetségi hátteréből, teljesen értelmetlenné válik nagyon sok részlet. Hogyan étjük Jézus szavait a nagy parancsolatról, ha nem tudjuk, mire utal kijelenésének első részében?
„Rövid aranyköpések maradnak a valódi hit és az egyházi intézményrendszer ellentétéről szóló részek is, meg azok is, amiket Alföldi Róbert is hosszan ecsetelt az interjúnkban: arról, hogy sokan bár keresztényi elveket prédikálnak, valójában csak a tanítások legkönnyebben betartható részeit tartják magukra nézve is kötelezőnek.” A legnagyobb gond az ilyen óhajok-sóhajok szintjén jelentkező elnagyolt keresztyén-kritikával szemben, hogy a krisztusi tanítást a saját felfogása szerinti morális sémává egyszerűsítené le. De ha nem fogadjuk el az evangélium jó részét, és önkényesen kiemelünk belőle egy ember-Jézust, melyik tanítás lesz az, ami még megfelel ennek a felvilágosodott morálelképzelésnek? Ki és mi mondja el, melyik az igazi? Mindig lesznek olyanok természetesen, akik azt állítják, a másik nem az igazi tanítás szerint él. De ki és mi mondja el, melyik a lepusztított evangéliumból az igazi? A Közvélemény? Alföldi Róbert? A morál így nem több, mint egy váz nélküli, önmagában használhatatlan és képlékeny zselé, amit mindenki kénye-kedve szerint gyurmákolhat és odatarthat mások elé: Ti nem így cselekedtek! Mert így hamar lehet igazolni a morális igazát a homoszexuálisnak, a házasságtörőnek, a tolvajnak – mind mögött tragikus emberi indítékok állhatnak! Feltételezem, az emberölés is hamar kimagyarázható. Nincs igazi bűn, vagy esetlegessé válik, hogy épp mi az. De akkor hol van helye a kegyelemnek? Hol van helye az irgalomnak? Amennyivel látszólag felszabadítana ez a felfogás, annyival tesz minket szegényekké. Végtelenül szegényekké. Istentől elhagyatottakká. Az pedig maga a pokol…
Mellesleg pár száz év óta, magyar földi találmányként létezik már a Krisztus feltámadását tagadó, Krisztus tanítását mégis elfogadó hit. Hogy mit kezdenek ennek a tanításnak kiüresedése ellen, arról csak ők tudnának beszámolni. Ám egy biztos: Egy kis elcsépelt morális-áhítozás ideig való, pillanatnyi esztétikai élvezetet okozhat. Ám hogyan is érhetne az evangélium nyomába? A megváltás és feltámadás, a halál fölött győzedelmeskedő, dicső Jézus Krisztus története nem ért véget. Ma is tart. Még mindig az üdvtörténet színpadán állunk. Mi mindannyian.

Hozzászólások