A konzervatív gondolat

Kirk nem ismerte alaposan a klasszikus német kultúrát, de szépirodalmi műveltsége, keresztény elkötelezettsége, morális alapállása, modernitás-ellenessége világossá teszi ma is: a konzervatív hagyomány gazdagsága erőteljes alternatívát kínál a szektariánus-diszkriminatív liberális kultúrával szemben.

Ennek jelentősége ma szinte még erőteljesebb, mint halála idején, 1994-ben: a klasszikus liberalizmus ma minden téren groteszk szélsőségbe csapott át, amellyel szemben a hagyomány valóságos gazdagságának feltárása, felmutatása, továbbgondolása elsődleges jelentőségű.

Mezei Balázs: Russel Kirk 100 - Mandiner

Köszönet Mezei Balázsnak, aki a Mandineren emlékezett a száz éve született Russel Kirk amerikai gondolkodóra, akinek a munkássága nélkül aligha elképzelhető a mai nyugati konzervatív gondolat, sőt ő volt az, aki hihetetlen, máig élő hatással meg tudta fogalmazni magának a konzervatív gondolatnak a mibenlétét. Könyve, The Conservative Mind: From Burke to Santayana kötelező olvasmány mindazok számára, akik szellemileg kritikusan viszonyulnak ahhoz a napjainkat már régóta uraló, sok tekintetben szélsőséges gondolatvilághoz, amely önmagát liberálisnak tekinti. Nem véletlen, hogy Mezei Balázs nem marad meg szorosan Kirk bemutatásánál, hanem erőteljesen felhívja a figyelmet a konzervatív gondolat mai szerepére egy olyan világban, amelyben a modernitás fogalmának értelmezését szinte teljesen kisajátította a mai liberális eszmevilág. Nem véletlen, hogy emlékezése azzal zárul, hogy épp itt az ideje, hogy a defenzívába szorult konzervatív gondolatnak a mai Európában és Magyarországon is meg kell szerveznie önmagát. Ebben a világnézeti küzdelemben Kirk megkerülhetetlen.

A Gonoszról

A holokauszt azonban nemcsak eseménytörténet, hanem a kultúránk legbensőbb lényegét érintő kérdés, ezért tehát nyitott végű történet. Kulturálisan a holokauszt lényege a Gonosz teljes értékű megjelenése.

Gerő András: A holokauszt története és a Gonosz mibenléte - 24.hu

Igen érdekes írást közöl Gerő András a Sorsok Háza kapcsán. Azt mondja, hogy a Sorsok Háza üzenetét két nézőpontból lehet megfogalmazni. Létezik a történeti sík, amely elmondja a holokauszt történetét. Ám létezik egy másik nézőpont, amelyet ő esszencialistának nevez, s amely a holokausztot úgy mutatja be, mint a Gonosz „teljes értékű” megjelenését.  Szerinte kulturálisan ez a holokauszt lényege. Nekem ez a látásmód tetszik. A Gonosz beemelése ugyanis egy történeti esemény értelmezésébe egyrészt visszanyúl az emberiség történetéből, így a zsidó-keresztyén kultúrkörből is nagyon is jól ismert elbeszélésekhez, másrészt akarva akaratlanul kikezdi napjaink antropológiáját, amely egyszerűen szemet huny a rossz és annak végső formája, a gonosz egyetemes és kiküszöbölhetetlennek tűnő jelenléte fölött.

Amikor papok árulják el a keresztény Európát

Wolfgang Weissbach, a templom korábbi evangélikus lelkésze a lapnak azt mondja: „A muszlimok megmentették a templom épületét”, és hozzáteszi: „az imádság háza maradt”, ő pedig örül ennek. „Hála Istennek ez tovább folytatódik.”

Mecset lett egy hamburgi templomból - Mandiner

Történt, hogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung riportban számolt be arról, hogy Hamburg Horn nevű részén egy evangélikus templomot mecsetté alakítottak át. A hírt a Mandiner átvette, s aztán ugyancsak a Mandineren Üres templomból teli mecset: ez az élet rendje címmel Szalma György kitűnő írásban reflektált rá. Az átalakítási kezdeményezésről a FAZ 2016-ban beszámolt. Frank Bergrande írását az evangelikus.hu közölte - kommentár nélkül. Az akkori cikkre reagáltam is az Iszlamizáció kísértete c. posztomban. Ott még arról volt szó, hogy a mecsetté alakítás kezdeményezése élénk tiltakozást váltott ki. Ez a FAZ - cikk viszont már sikertörténetről ír. A riportot készítő újságíró, Matthias Wyssuwa, arra volt kíváncsi, hogy vajon a mecsetté átalakított templom volt lelkipásztora miként éli meg a történetet. No és itt jön a döbbenet. A pap, Wolfgang Weissbach örül annak– ahogyan a Mandiner-szemlében olvashatjuk –, hogy a „Muszlimok megmentették a templom épületét”, és hogy az az „imádság háza maradt”, „Hála Istennek ez tovább folytatódik.”  Nincs félreértés, nincs félrefordítás. Wolfgang Weissbach, a keresztény lelkipásztor örül annak, hogy a templomából mecset lett. No, ez itt a vég.

Istenről, hitről, rációról - egy vita margójára

Ha a liberalizmus nem az, mi lenne tárgyilagos és racionális?

Babarczy Eszter: Hol van a NER filozófiája? - Mandiner

Izgalmas vita bontakozott ki a Mandineren. Onnan indult, hogy Babarczy Eszter éles kritikával illette Lánczi András írását, amely megkérdőjelezi az „alapértékek”, az „emberi jogok” fogalmának racionális megalapozottságát. Mire Babarczy azzal vágott vissza, hogy ő viszont nem látja a NER filozófiájának kultúrateremtő képességét. Szerintem több mint figyelemre méltó, hogy miközben Lánczi az „alapértékek”, az „emberi jogok” fogalmaiban megtestesülő mai európai liberalizmust teszi általános elvi szinten kritika tárgyává, addig Babarczy ebben a gesztusban nem lát semmi mást, mint a NER ideológiájának megnyilatkozását. Magyarán, egy általános elvi-filozófiai kérdést belerángat egy konkrét politikai kontextusba, de úgy, hogy közben a mai liberalizmust mégis kiemeli a politikai kontextusból, s a több száz éves liberális hagyomány egyenes folytatójaként tünteti fel. Ezzel vélhetően azt akarta elérni, hogy bizonyítsa: a liberalizmusnak van hagyománya, míg a NER filozófiája nem teremtett kultúrát, s nem is tud, hiszen szerinte nincs olyan „objektív” és „racionális” elmélet, amely a liberalizmus hagyományával szembeállítható lenne. A vitába eddig bekapcsolódott Szilvay Gergely, Aristo, Mezei Balázs, Paár Tamás, s végül újra Szilvay Gergely.

"Egyneműsített Emberi Matéria"

Kísértet járja be Európát, a felcserélés ideológiájának kísértete. Bármennyire is gigantikus horderejű legyen ez a jelenség, csupán egy apró részét képezi annak a sokkal alapvetőbb és kiterjedtebb folyamatnak, amit globális felcserélésnek hívok, ami szerint mindent helyettesíteni lehet valami mással, kezdve az emberrel, amit az Egyneműsített Emberi Matéria (EEM) szintjére redukálnak. A felcserélés a poszt-poszt-indusztriális (és természetesen virtuálisan már poszt-emberi, és már bizonyosan poszt-humanista) modernitás központi gesztusa: felcserélni az igazat a hamissal, a valóságot a valótlansággal, az eredetit a másolattal, a természetest a mesterségessel, a kézműves terméket a hamisítvánnyal, minden dolgot és minden tevékenységét a fapados verziójával, a várost és a vidéket a külvárossal, a külvárost az általános bódévárossal, a dolgot a jellel, a lakost a turistával, a valóságos világot a turisztikai látványosságokkal, a bennszülötteket a kívülről érkezőkkel, Európát Afrikával, a férfit a nővel, a férfit és a nőt a robotokkal, az emberiséget egy bárgyú poszt-emberiséggel és így tovább.

Renaud Camus: Ismét két Európa van - Mandiner

Akkor figyeltem fel Renaud Camus francia íróra, amikor a Mandineren megjelent vele egy nagyinterjú. Rögtön megállapítottam (mondjuk, ehhez nem kellett különösebb éleslátás), hogy ez az ember szóalkotásban valami egészen zseniális. Az ő találmánya a „Nagy Felcserélés” fogalma, amellyel arra tesz kísérletet, hogy néven nevezze a korunkat uraló balliberális ideológia valódi természetét. Persze, lehet vele vitatkozni, ám a hatása vélhetően annak tulajdonítható, hogy elméletével magyarázhatóvá válnak korunk tipikus jelenségei. Már persze azok számára, akik soha nem gondolták, hogy „az, ami van” úgymond a személytelen történelem szükségszerű következménye, hanem mindig is éltek azzal a gyanúval, hogy a balliberális kulturális hegemónia mögött nagyon tudatos világkép és egyeduralmi szándék áll, s amelynek legrafináltabb trükkje az, hogy az úgynevezett „progresszió” természetes és magától értetődő velejárójaként állítja be önmagát. Holott ez a mai, „modernnek”, „posztmodernnek”, „progresszívnak”, vagy bárminek is nevezett értékvilág, gondolkodásmód minimum magyarázatra szorul. Camus nyilván annak a konzervatív szellemi vonulatnak a nagyon hatásos képviselője, amely alapjaiban kérdőjelezi meg a balliberális kulturális uralom világképi alapjait. Ennek átütő erejű verbális eszköze a „Nagy Felcserélés” fogalma, de ugyanilyen zseniális az általa alkotott „Egyneműsített Emberi Matéria” szóösszetétel is. Javaslom az efféle témák iránt érdeklődőknek, először olvassák el az íróval készített nagyinterjút, amelyben kifejti a „Nagy Felcserélés” jelentését. Az alábbiakban én inkább az „Egyneműsített Emberi Matéria” kifejezésre fókuszálnék.

Önéletrajz

„Büszke vagyok, hogy a Magyarországról szóló jelentés megszerezte az Európai Parlament támogatását, de ez mindenekelőtt a magyar állampolgárok jogairól szól. Köszönetet mondok azoknak a kollégáimnak, akik számára a demokrácia és a jogállamiság védelme a pártérdekek felett áll.”

Judith Sargentini: Büszke vagyok, hogy elfogadták a jelentést, de ez a magyarok jogairól szól - 168 Óra

Eljött az igazság pillanata. Ez a mondás jutott eszembe a Sargentini-jelentés erőszakos és manipulatív elfogadtatása után. Ezt a szólást akkor alkalmazzuk, ha valaminek a mibenléte nem egyértelmű, de eljön a pillanat, amikor lehull a lepel, s valamiről, ami rejtőzködő, ami leplezi önmagát, kiderül az igazság. Nos, ha valakinek eddig kétségei lettek volna az önmagát liberálisnak tartó, s Európát ma uraló ideológia valóságos természetéről, akkor ez a történet bízvást vonulhat be az emlékezetbe a liberális önleleplezés történeteként. S ha valaki eddig azt gondolta volna, hogy az önmagát liberálisnak tartó világkép uralma, s ezzel Európa mai szellemisége csak úgy magától alakult ki a „haladás” természetes velejárójaként, akkor ez a történet pontosan megmutatja, hogy szimpla diktátumszerű ideológiáról van itt szó, amely fenyegetve érezte uralmi helyzetét, s kénytelen volt önmaga rejtőzködő természetét feladni, s megmutatni valódi lényegét. S a lényeg pedig az, hogy ez a liberalizmus nem tűri el, ha bárki is az általa képviselt világkép igazságát megkérdőjelezi, s netán vele szemben egy más valóságértelmezéssel áll elő.

Hogyan kell zsarolni a kereszténységet a kereszténységgel?

Mi legyen a tengerben úszkáló felborultakkal?

Nem kell őket kimenteni?

Biztosan ügyesen megkerülnéd a választ, és azt mondanád, amit Soros György mindig is mondott: a problémát ott kell megoldani, ahol keletkezik.

Persze.

De addig is hagyjuk őket vízbe fulladni?

Na, az ilyesmikre nem szeretsz válaszolni. Mert, gonosz feltételezésem, legszívesebben azt mondanád: igen, hagyjuk.

Ez a gondolkodás tényleg alkalmas egy keresztény Magyarország felépítésére?

De egyáltalán: mi az, hogy keresztény Magyarország?

Egyszer már ezt hallottuk a neked mintául szolgáló harmincas-negyvenes években.

Azt jelentette, nem zsidó.

Húsz év zsidógyűlölet, zsidógyűlöletbe mártogatott nemzetnevelés után hatszázezer magyart adtunk halálra. Eichmann tanúsíthatná, kiemelkedő buzgalommal.

És persze elloptuk, amijük volt.

Mert a fosztogatásban nagyok vagyunk.

Aki egy embertömeget masszaként kezel – zsidó, migráns –, az elindult a legyilkolásuk felé vezető úton.

Mi a te kereszténységed?

Vekerdy Tamás: Nyílt levél Orbán Viktornak - Élet és Irodalom

Vekerdy Tamás nyílt levelet intézett Orbán Viktorhoz az Élet és Irodalomban, amely ezzel a kérdéssel zárul: „Mi a te kereszténységed?” ( Ne lepődjön meg az olvasó, ha a levelet el akarja olvasni, akkor előbb egy reklámra kell rákattintania.) Nos, engem ez a levél nem felháborít, hanem mélységes szomorúsággal tölt el. Mégpedig azért, mert az ismert oktatási-nevelési szakértő, akinek az írásait mindig is szerettem, még ha nem is mindenben értettem vele egyet, magához képest is megdöbbentően szimpla, a balliberális oldalról unalomig ismételgetett sablonokat vonultat fel keresztény-alapú bevándorláspárti véleményének alátámasztására. Az ismert módszer lényege: a kereszténységgel kell támadni azokat, akik keresztyén alapon nem befogadáspártiak. Ez a levél mintapéldánya a balliberális keresztény alapú érvelésnek a befogadás mellett. Na de hogyan is kell zsarolni a kereszténységet a kereszténységgel? Nézzük sorra.

Újraírt történelem, avagy ki nekem John Lennon?

Ritkaságokkal, a dalok újrakevert változataival, eddig kiadatlan demókkal, nyers demófelvételekkel és más meglepetésekkel jelenik meg újra John Lennon legendás stúdiólemeze, az Imagine.- Mandiner/MTI

Emlékszem, ültem a magyaralmási parókián, a nagyszobában, a cserépkályha mellett, s Beatles dalokat hallgattam. Újra és újra. No és persze John Lennonnak ezt a dalát is. Az Imagine-t. Nem tudtam én ezt akkor megfogalmazni, csak öreg fejjel látom, hogy azért voltam szinte teljesen elkábulva ezektől az egyébként tényleg zseniális daloktól, mert az elvágyódás médiumaivá váltak. Valahogy közel hozták és érzékelhetővé tették mindazt, ami után egy kis közép-európai kommunista országba zárt fiatal vágyódott. A Nyugatot, s mindazokat a képzeteket, amelyek a Nyugat ideájához kapcsolódtak: a magasabbrendű odakint (ezt a szóösszetételt valakitől "loptam", de sajnos nem jut eszembe, kitől), szemben a diktatúra fojtogató bezártságával. A Beatles, s maga John Lennon ezzel a dalával ezt az álmot tette elérhetővé és átélhetővé.

Konzervativizmus és keresztyénség

Lánczi úgy véli, a modern tudomány és művészet egyaránt lemondott a teljességről, sőt megközelítésükkel eleve tagadják annak megragadhatóságát. Ezzel ellentétben „a konzervatív gondolkodásmód lázad fel a teljességről való lemondás ellen” – írja, majd arra is kitér, mit jelent „a konzervatívnak létezés”.

„Konzervatív korszak” – megjelent a megújult Kommentár - Mandiner

A megújult Kommentár c. konzervatív folyóirat legújabb, 2018/3-4. számát ismerteti Czopf Áron a Mandineren. A folyóiratot ajánlom minden keresztyén értelmiségi figyelmébe, különösen lelkipásztoroknak. Ami engem illet, a mai korszellemben a konzervativizmust és a keresztyénséget természetes szövetségeseknek tekintem (s most nem politikáról beszélek), még ha megvannak is az alapvető különbségek. Ha igaz az, amit Lánczi András állít a Konzervatív keletkezés c. írásában, (márpedig igaz), hogy ti. a konzervatív attitűd a modernitással szemben mindig a teljességre irányul, mennyivel inkább igaz ez a keresztyén vallási tapasztalatra! 

A félelem kultúrája

A tanár úrral közös döbbenetünk egy feliratnak szólt, amit Párizsban, az egyik metrókocsiban olvastak:

„A szemkontaktus kerülendő!”

(...)

A párizsi metró felirata számomra riasztó jövőt sejtet. Még akkor is, ha gyanítom, hogy a vegyes kultúrájú közönséget óvja. Egymástól.

Tilos a szemkontaktus? - Nők Lapja

Ebben a jegyzetében Schäffer Erzsébet egy történetet mond el, amelyet ő is úgy hallott egy tanár ismerősétől, aki Párizsban járván az egyik metró-kocsiban ezt a figyelmeztető feliratot látta:

A szemkontaktus kerülendő!

 

Ha majd egyszer, valamikor a távoli jövőben eszmetörténészek korunkra jellemző mondatokat keresnek, ezt a mondatot szívesen hagynám rájuk. „A szemkontaktus kerülendő!" Ez olyan, mint valamiféle elszólás, egy pillanat alatt lerántva a leplet hangzatos szavakba burkolt világunkról, amely állítólag halad az egyre nyitottabb, egyetemesebb, toleránsabb, befogadóbb, közösségibb társadalom felé. Ez mondat inkább arról árulkodik, hogy a mélyrétegekben valami egészen más zajlik. Atomizálódás.

Oldalak