Igen, Kurt Flasch filozófiatörténész, egyetemi tanár összegyűjti hosszú akadémikus élete tapasztalatait, és 83 évesen az olvasók elé tárja a „beszámolóját és érvelését” arról, hogy ő már miért nem keresztény, pedig annak született és jó polgári német katolikus keresztény nevelésben részesült.

Ez a harc sem a végső – Kurt Flasch Miért nem vagyok keresztény? című könyvéről - kereszteny.mandiner.hu

Köszönet Gágyor Péternek, hogy felhívta a figyelmet Kurt Flasch könyvére, amely most a Typotex kiadásában, Simon József fordításában magyarul is megjelent. A filozófiatörténész, egyetemi tanár Flasch azt a meghökkentő címet adta könyvének, hogy „Miért nem vagyok keresztény?” Mint a recenzióból is megtudjuk, a szerző racionális és történetkritikai érvek sokaságát vonultatja fel a bibliai történetek hitelességének a megkérdőjelezésére, valamint az egyház bibliaértelmezésének cáfolatára. Ebben persze semmi újdonság nincs, ismerős már századok óta. Ugyanakkor a könyv a személyessége miatt mégis hatni tud, s a recenzens arra is kitér, hogy számos jelentős lap, a Neue Zürcher Zeitungtól a Frankfurter Allgemeine Zeitungig reagált rá. Hiába no, a  keresztyénség még mindig nagy csont, amit Európa se kiköpni, se lenyelni nem tud. Mert ha az lenne itt a kérdés, hogy miért nem vagyok buddhista, mohamedán, stb.,ugyan, kit érdekelne? Európában a keresztyénség a probléma. Magyarázatra szorul nem csak az, hogy miért vagyok keresztyén, hanem az is, hogy miért nem. Ezért izgalmas ez a könyv.

A történelemtudománnyal és a természettudományos racionalizmussal mint a keresztyénség-kritika e két alapvető eszközével most hosszabban nem foglalkoznék. Régi kísérletek ezek. Mindkét gondolkodásmódnak az a jellegzetessége, hogy a bizonyíthatóságot kutatja, abból a feltételezésből kiindulva, hogy ami nem bizonyítható, az csakis irracionális lehet, s ekként a mítoszok és legendák világába sorolandó. Ezt teszi Flasch is. A dologban csak az problematikus, hogy hiába megy valaki utána a zsidó-keresztyén hitvilág eredettörténeteinek, s találhat akár adatokat is arra nézve, hogy a hitben megőrzött emlékezet egy mai tudományosság felől nézve „nem jól” őrizte meg a történeti tényeket, mégis, ez a hitben megőrzött emlékezet vált maga történelemformáló erővé. Nem az vált a fontossá, hogy „objektíve” milyen is volt a zsidó nép kialakulásának a története, hanem az, ahogyan ez a történet a hitben megőrződött. És a zsidó nép úgy emlékezett, hogy a történetében Isten cselekedett. Ettől kezdve teljeséggel fölösleges arról vitatkozni, hogy van-e Isten, avagy nincs, vagy hogy a zsidó nép identitása „objektíve” hamis alapokon nyugszik-e vagy sem. Ugyanígy, teljességgel fölösleges azon rugózni, hogy „objektíve” ki volt a történeti Jézus, s történeti és racionális érvekkel kísérletet tenni annak „bizonyítására”, hogy a keresztyénség hitben megőrzött Jézus-értelmezése tévedés, mert úgymond nem felel meg a történeti tényeknek. Ez az érvelési módszer épp a lényeget nem érti, mégpedig azt, hogy a hitben megőrzött emlékezet számára teljességgel mellékes, hogy a történettudomány ma mit mond arról a történetről, amelynek az értelmezése nyomán megszületett a keresztyének hite. A valláskritikai célzatú történelemtudomány és racionalizmus csak azt nem látja be, hogy a zsidó-keresztyén civilizáció és kultúra hitben értelmezett és megőrzött történeteken alapul, sőt, még pontosabban, a hitben megértett és megőrzött eredettörténetek hozták létre magát a civilizációt. Ezt hívják kulturális emlékezetnek, amelynek a jelentősége messze túlmutat azon a szimpla kérdésen, hogy „valójában mi történt?”. Aki ezt nem érti, s úgy tűnik, Kurt Flasch nem érti, pont a lényeget véti el. Teljesen igaza van Gágyor Péternek, amikor ezt írja: „Igen, valóban sajátságos hozzáállás szerzőnk részéről, hogy a bibliai mitologikus eseményeket, metaforákat, melyek eredetileg szóhagyományként őrződtek meg és kerültek bele az Ó-és Újtestamentumokba, olykor úgy kezeli, mint a tegnapi híreket. Némi túlzással ezen a módon az ógörög mitológiát is a tagadás, sőt olykor még a nevetségesség tárgyává is lehetne tenni, de még akár Homérosz (krónikás) eposzi szövegeket is erre a sorsra juttatnának, amennyiben természettudományos alapossággal utána nyomoznánk az akkori valós vagy vélt események történelmi hátterének.”

Az, hogy Kurt Flasch nem érti, legyen az ő baja. A problematikus nem ez, hanem az, hogy az általa képviselt gondolkodásmód ma úgy van tételezve, mint normatív „tudományos” és „racionális” gondolkodás. Ez a gondolkodás viszont, éppen azért, mert nem érti a kulturális emlékezet, vagyis a hitre alapuló közösségi identitás jelentőségét, tökéletesen alkalmas arra, hogy az egész nyugati zsidó-keresztyén civilizáció eredettörténeteit megkérdőjelezze, s ezzel magának a civilizációnak az elvi-gondolati hátterét, vagyis az identitását roppantsa meg. Természetesen az „objektív” tudományosság nevében.

Ne essünk tévedésbe. Nem valami akadémikus vitáról van itt szó Isten létéről, avagy nemlétéről, hanem miután az Isten-kérdés Európában mindig is a Biblia Istenével kerül összefüggésbe, a valódi kérdés mindig az, hogy a több ezer éves zsidó-keresztyén civilizáció hamis hitben értelmezett történeteken nyugszik-e, avagy sem. Tehát bármennyire is személyes könyv Kurt Flasch könyve, a kérdés maga, hogy ti. keresztyén vagyok-e, avagy sem, messze túlmegy a személyesség körén. Valójában itt arról van szó, hogy tudok-e azonosulni azzal az emlékezettel, amely a bibliai történeteket hitben megőrizte, avagy sem. Ebből a szempontból az ateizmus nem más, mint elidegenedés a zsidó-keresztyén hagyományban megőrzött közösségi emlékezettől. Az elidegenedés módszertani programja pont az a tudományosság és racionalizmus, amelyet ezúttal Flasch is bemutat, hiszen számára az eredettörténetek közösségi hitben megőrzött emlékezete már semmit nem jelent. Pont azt semmisíti meg, ami a zsidó-keresztyén közösségi identitást létrehozta. De ezzel önmagát is. Ezért vannak mindig bajban az európai ateisták, hiszen pont azt kell tagadniuk, ami létrehozta őket. Elég kínos ügy. S ezért van az, hogy a zsidó-keresztyén hagyományhoz való viszony mindig is alapkérdés marad. S ezen belül a keresztyénség is, a csont, amit se kiköpni, se lenyelni nem lehet. Ezért aztán hiába minden igyekezet a keresztyénség eredettörténneteinek a racionális megsemmisítésére, attól még egy kétezer éves történetet nem lehet a történelem szemétdombjára hajítani. Kurt Flaschnak az a problémája, hogy csak a keresztyénség tagadásával tudja meghatározni önmaga identitását. Magyarán, a keresztyénség nélkül semmit sem mondhat önmagáról.

S hogy Kurt Flusch-sal ellentétben én miért vagyok keresztyén? – Azért, mert azonosulok a bibliai történetek hitben megőrzött értelmezésével. Miért is? Nos, azt nem tudom. Csak. Így rendeltetett. Talán hagyjunk valamit Istenre is, ha már a Bibliáról beszélünk.