A fejlett világban a képzett vezető rétegek egyre kevésbé érzik úgy, hogy egy közösségbe tartoznak a választóikkal. A konzervatív szerző szerint ezzel magyarázható, hogy tárt karokkal fogadják a menedékkérők tömegeit – a nagy többség számlájára.

„Akik a döntéseket hozták vagy elkészítették, de maguk egyáltalán nem viselik a költségeket, humanistának, együtt érzőnek és az emberi jogok hőseinek számítanak, a következményekkel birkózó berzenkedők pedig önzőnek és rasszistának” – olvassuk a Wall Street Journalben Peggy Noonan publicista írását.

Az elit árulása - metazin.hu

A Metazin szemlézi Peggy Noonan írását, amely a Wall Street Journalban jelent meg. A címe is sokat mondó: Az elit árulása. Ebben Noonan, akiről megtudjuk, hogy Reagan elnök beszédíró csapatának tagja volt, nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a fejlett világban nő a szakadék a politikai és üzleti elit, valamint a társadalom, a hétköznapi emberek világa között. A szerző nem csak Amerikáról beszél, hanem jellemző európai példaként épp a Merkel által képviselt migránspolitikát említi. Azt állítja, hogy miközben a vezető elit önmagát humanistaként állítja be a határtalan befogadás ideájának alátámasztására, addig a következményeket mégis a mindennapok társadalma viseli. Ha pedig az elit ellenállást tapasztal, akkor hamar megszületik az önzés és rasszizmus vádja.

Egy közép-kelet európai olvasónak bizony nem nehéz egy ilyen mondanivalóra egyetértőleg bólintania, s ehhez nem kell mélyreható tanulmányokba bonyolódnia. Épp elég a mindennapi tapasztalat, amely pontosan jelzi, hogy ez a szakadék bizony létezik. A magyar emberek túlnyomó többségében ez úgy csapódik le, hogy Brüsszel messze van, a migráns-ügyben hozott döntések érthetetlenek és követhetetlenek. De ha az ember jár-kel nyugati országokban, s megmártózik a hétköznapok világában, ugyanerre tapasztalatra tehet szert. Sok jel mutat arra, hogy bizony a Noonan által leírt jelenségnek az elit és a hétköznapok világa közötti egyre növekvő szakadékról nagyon komoly valóságalapja van.

Ennek egyik nálunk tapasztalható „bizonyítéka” a közelgő kvóta-népszavazást körülvevő hisztéria a Noonan által körülírt „humanista” nézetvilág részéről. A probléma az, hogy egy ilyen népszavazásban bizony megszólalhat a nép, s várhatóan a túlnyomó többség nemet fog mondani az európai elit elosztásos migránspolitikájára. Ez, mármint a népszavazás-szintű szembehelyezkedés az európai elit által képviselt politikával azért kínos, mert hiszen a demokrácia a sokszor hangoztatott európai értékvilág csúcsán van. Arról persze rengeteg vita zajlik, hogy miféle demokrácia, de azért azt csak súlyos elvi ellentmondások árán lehetne kétségbe vonni, hogy egy demokráciában, akárhogyan is, a nép szava számít. Nincs más, amely a mindenkori politikai hatalomnak legitimitást adhatna.

Márpedig ha igaz Noonan állítása, hogy nő a szakadék az elit és a nép között, akkor ez bizony arra is utal, hogy az európai elit által képviselt „humanista” politika, valamint a társadalmi többség közötti szakadék túlmutat magán a jelenségen, s a demokrácia mibenlétének a kérdéseit téteti fel.

Noonan nem mondja ki, de a mondanivalójában mégis benne van, hogy bizony ez a mindennapokban is tapasztalható szakadék a demokrácia eszméjébe vetett hitet áshatja alá. Ha ugyanis az emberek szava a migránsok befogadásának ügyében nem számít, s az európai elit politikája úgy tűnik fel, mint valamiféle felülről irányított erkölcsi parancs, kategorikus imperatívusz, akkor valóban okkal merülhet fel az emberekben az a kérdés, hogy minek is van a nép, ha egyszer úgy is mások döntenek helyette.

S mondani sem kell, ma igenis hétköznapi szinten érzékelhető egyfajta érzületnek a terjedése az egész fejlett világban, ha úgy tetszik, a Noonan által leírt szakadék mindennapi tapasztalata, hogy demokrácia ide vagy oda, a valódi döntések máshol születnek, a megfoghatatlan politikai és üzleti elit elérhetetlen és zárt világában.

A Noonan által leírt jelenség azért súlyos, mert a lényegét tekintve meghasonlás szintű, társadalmi méretű krízishez vezethet. Ha ugyanis a demokráciába vetett hit elvész, s ha az derülne ki, hogy a demokrácia eszméje nem több egy politikai és üzleti elit önmaga státuszát alátámasztó ideológiájánál, akkor nem marad semmilyen rendező elv, amely a nyugati társadalmak belső egységét fenntarthatná.

Hozzászólások