Több mint 16 ezren tiltakoznak a közoktatás helyzete miatt, a kormány mégsem foglalkozott még velük. Igaz nem is zártak le egyetlen utat sem. Lázár János szerint ne a tanárok mondják meg, mi legyen. Szerinte az elmúlt 10 évben bizonyos tárgyakban folyamatosan romlik a magyar diákok teljesítménye, és „ha a gyerek teljesítménye romlik, akkor ott a pedagógus munkája is kérdéses”.

Lázár: ne a tanárok mondják meg, mi legyen - 24.hu

Ki kinek a kicsodája... Ki ki miatt van ott, ahol... Ki ki alá tartozik... Világossá tették mindezt a pedagógusok számára. A portfóliók alá temetett iskolák szövevényes világából kiáltás érkezett, de egyenlőre úgy tűnik, hogy nem is szabadott volna kiáltani. Oktatásügy, hallgass!

Főleg onnét ne kiáltsatok, ahol nem mennek jól a dolgok. Egyébként 1990 óta volt olyan időszak, amikor minden rendben volt? Szerintem nem. Még nem őszültem meg, nem támaszkodom botra, nincs pótfogsorom se, ami bizonyíthatná bölcs öregségemet, ha egyáltalán az öregedés bölcsességet eredményez. Így hát, lehet, hogy akinek nem csak halántéka ősz, és nem csak egy törés miatt fáj a lába, vagy a fogsora úszni is tud, szélesebb rálátással bír az oktatásügyre. Majdnem négy évtizedem alatt 31 évet pengettem a pedagógia különböző mezején. Tudom jól, a bölcsőde nem számít bele, de azért megemlítem, mert hét hónapos koromtól több aktív órát töltöttem a gondozó nőkkel, mint a szüleimmel. Négy óvodai évem után nyolc általános iskolait követett négy gimnáziumi és egy technikumi, aztán sorjázott hat év teológia, négy év tanári, két év jogi szakképzés, és végül az akkreditáció változása után ismét egy év a teológián. "Fincsi volt", igazán embert próbáló. Olyan emberek tanítottak nyugati nyelvet, akik a tanévet megelőző nyári szünetben kezdték el a nyelvi kurzusokat. A korábbi rendszer vitézei nyugdíjukig a napköziben folytatták karrierjüket. A magyar agyhoz találó módszerek helyett nyugati módszerek sorát próbálgatták rajtunk színesítve az eredménytelenségek palettáját. 

Ha visszagondolok erre az útra, sokféle egyéniséggel találkoztam: szeretettel teli és azt ki is fejező, rendszerhű ostoba, céltudatos, diákeredményekre büszke, kreatív, gonoszkodó, önértékelési zavaros, tudását nehezen átadó, energikus, egyéniséget földbe döngölő, kivételező, kísérletező, igazságosan osztályozó, röpdolgozat mániás, elszántan korrepetáló, lelki és szellemi támaszt jelentő. Voltak jó és voltak rossz pedagógusok. ÁM a jó és rossz pedagógus meghatározása viszonyítás kérdése. Kinek, milyen természetű gyermeknek, milyen célból vagy okból megfelelő vagy nem megfelelő? - ezeknek figyelembe vétele elengedhetetlen. Mindezeket a mágikus portfólió világa vajon figyelembe veszi-e? Az, ahova a linkebb beírogat valamit.

Ne a tanárok mondják meg, mi legyen. Miért is? Mert nem nézik ki belőlük, hogy képesek előállni értelmes és építő javaslattal? Vagy mert túl sokszínű a pedagógus társadalom? Mert csak közalkalmazottak és nem köztisztségviselők? Mert az ügynek csak szolgái lehetnek és nem kibontakoztatói? Talán mert most egész jó a fizetésük?

Furcsa lett az oktatásügy világa. Mint amikor az állatidomár helyett a direktor mondja meg, hogyan kell az oroszlános produkciót megcsinálni. Az erdészek helyett a vidékfejlesztési minisztérium egyik államtitkára dönti el, milyen az ideális vadállomány a különböző területeken. Az edző helyett a szponzorok állapítják meg, hogyan jut el a versenyző az arany éremig. A gyülekezet helyett a zsinat szabja meg, mire van igény.

Klebelsberg Kuno gróf, a második Magyar Királyság vallás- és közoktatásügyi minisztere, aki számos előre lendítő változás és változtatás között a tanárképzést is megújította, egy dolgot kért: "a magyar oktató (...) ne csak tanítsa, hanem szeresse a magyar gyermeket". Ennek teljesülését vajon hogyan mérik meg és mutatják ki? Vagy lehet, hogy ez ma már nem is fontos? Csak az eredmény kell. Az eredmény, ami szintén relatív. Hiszen mi is történt? A kilencvenes évek nemzetközi felméréseihez használt feladatsorok egy teljesen más didaktikai metódushoz készültek, így nyilván eredménytelennek mutatták a magyar diákokat. A ranglistán felfelé törekvők módszert váltattak, csakhogy a nemzetközi felméréseken később megint gyengén szerepeltünk, mert amire mi mint újra rátaláltunk, azt sikertelennek nyilvánítva elhagyták és már nem mérték nyugaton. Róka fogta csuka helyzet ez. Jobb lenne, ha írni, olvasni és számolni ugyanannyi idő alatt tanulhatnának meg gyermekeink, mint ahogy azt a dédszüleik tehették, amikor még volt józan paraszti ész.

P.S. Észrevettétek, hogy szép csendesen elveszett a minisztériumok sorából a korábban még első helyen szereplő vallás, majd a köz, és végül az oktatásügy is? Mára csak emberi erőforrás egy szelete maradt az utánunk jövő generáció...

Hozzászólások