Utolsónak Vécsey Károly következett, büntetésből kellett végignéznie társai halálát. Dúsgazdag főnemes volt, császárhű családja kitagadta, amikor kimondta: „Szegre akasztom osztrák kardomat, magyar vagyok, hazámmal tartok…”
Többen cáfolják, hogy így történt volna, de Vécsey állítólag odalépett Damjanich – egyébként személyes haragosa – holttestéhez és megcsókolta a kezét. „Egy magyar főnemes szövetkezett a halálban egy félparaszt szerb katonával” – fogalmaz a jelenet kapcsán Nemeskürty István.

“Éljen a haza!” – így halt meg 14 magyar hős - 24.hu

Mi kell az összefogáshoz? Mi a legszükségesebb közös vonás? Genetikai térkép, parancs-rendszer, szocializáció, a családi lélek rokonszerűsége, anyagi érdek, bizalom, elvakultság, szükséghelyzet, büszkeség? 

A rút "megéri / nem éri" kérdés elkerülése miatt inkább úgy teszem fel a kérdést, hogy vezethet-e eredményre egy összefogás? Nem általában véve, hanem konkrétan a magyarokat tekintve! Vagy csupán áltatjuk magunkat?

Alapvetően ott kezdődik az ügy, hogy egyáltalán létre tud-e jönni az a fajta összefogás, amelyik nem a saját zsebek megtömésére irányul, és nem derül ki róla, hogy tulajdonképpen nem más, mint forintális hasznot takargató látszólagos eszmeiség. (Ennek legvisszataszítóbb vonása az, hogy önmagában véve jó cselekedeteit ünnepelteti, és megköveteli, hogy ne vedd észre, vagy hallgass a gátlástalanságáról. Mintha lenne olyan, hogy önmagába véve...)

Megvalósulhat-e az a fajta egyet akarás, amit a szabadságharc vértanúi képviseltek? Ráadásul úgy tették mindazt, hogy vérséget tekintve csupán öt volt magyar, a többiek örmény, horvát, szerb, német vagy osztrák származásúak.

Azt tapasztalom, hogy nem mondtunk le még magunkról. Apák nevelik úgy fiaikat (nemzeti kincsek ezek az apák!), hogy tíz évesen büszkék arra, hogy a Nobel-díjasok népéhez tartoznak. Ahogy tegnap fogalmazott egyik hittanosunk: Az lehet, hogy kicsi az országunk és kevés magyar van a világon, de józan paraszti eszünk nekünk van, ezzel találtuk fel a C-vitamint. De jó volna elővenni és huzamosan használni józan paraszti eszünket! Talán akkor sikerülne túllátni a ki hova valósi ketrecen. 

Végső soron nem feledkezhetünk meg arról a kérdésről sem, hogy összefogni, küzdeni, vagy meghalni is készek vagyunk? E ponton vannak a legnagyobb kétségeim a harácsolás és hedonizmus mammonja miatt...

 

Hallgasd meg, Izráel pásztora 
És Józsefnek vezérlő Ura,
Kit őrizsz, mint egy juhnyájat, 
Fordítsd hozzánk szent orcádat! 
Aki ülsz a Kérubimon, 
Jelenjél meg v i l á g o s o n !

(80. genfi zsoltár)