Bár a magyar próza ünnepe ügyében kialakult szakmai konfliktus kívülről sokáig feloldhatatlan ellentétnek tűnhetett, az írószervezeteknek sikerült megállapodásra jutniuk a kérdésben. Ennek eredményeképpen a jövőben nem egy, hanem két ünnepe is lesz a magyar prózának.

Véget ért a vita: Jókai és Esterházy születésnapján is megünneplik a magyar prózát - sonline.hu

Berzenkedik bennem valami azon megoldásoktól, amikor úgy dől el egy vita, hogy tulajdonképpen nem dől el, hanem mindketten elfogadják, vagy talán inkább beletörődnek abba, hogy nem tudják a másik felet érveikkel meggyőzni. A feloldhatatlan megoldódása az lett, hogy mind a Magyar Írószövetség, mind a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete (MKKE) a saját javasolt dátumán ünnepel. Olyan mai, olyan "friss" ez a megoldás. A megoldás az, hogy nincs megoldás. Folytatódik minden úgy, ahogy ki-ki eltervezte, és nem születik meg az egység.

Keresztyénként egyébként egyáltalán nem kellene zavarjon, hogy két különböző időpontban ünnepelnek valamit, hiszen a nyugati egyház és a keleti egyház, nagyon leegyszerűsítve mi és az ortodoxok nem ugyanúgy határozzuk meg az ünnepeket, például a közelgő húsvétot sem. Ettől persze még váltják egymást nappalok és éjszakák, és évszázadok múltán nem hánykolódunk nyugtalanul az ágyban. Csakhogy ebben a próza ünnepesdiben nem ugyanaz a szegmens jelenik meg. Itt ugyanis nem egymástól távoli világok, főleg nem elhatárolódva és egymással nem kommunikálva jelölnek ki azonos tárgyú ünnepnapot. Korunk társadalmi rákfenéje ütközik ki itt is? 

Mindenki akar valamit, csak éppen összefogni nem tudnak az ügy érdekében. Milyen megoldás az, amikor a fennakadást okozó csomó mellé kötünk még egyet? Ez a ti csomótok, ez meg a miénk. Ti azzal foglalatoskodtok, mi meg ezzel. Ti olyankor, mi pedig ilyenkor tesszük tulajdonképpen ugynazt. Ti így haladtok tovább, mi meg úgy... Ez nem csak a kultúra területén fordul ám elő. A világnézetek, továbbá a politikai élet területén is találkozunk ezzel, hiszen korunk társadalmi rákfenéje ütközik ki.

A konszenzus nélküliség nagy erényként tud tündökölni a kurucok és labancok leszármazottjai között. Van valamiféle öröklött megegyezésképtelenség bennünk. Mintha nekünk mindig legalább kétféle álláspontot kellene képviselnünk, hogy közben attól is tarthassunk, hogy jön a nevető harmadik. A magyar próza ünnepének vitájában nem lett nevető harmadik, hanem jegelve van a probléma. Szőnyeg alá söprés jeles. 

Legyinthetnék, hogy nem ez az igazi probléma, és nem akkora fajsúlyú kérdése ez, de tévedés lenne. Mert az írók és költők személye különös rezgése annak a társadalomnak, amelyben élnek. Igen is fontos a magyar próza ügye, melynek kapcsán árulkodik magáról a Magyar Írószövetség jelene. Az alkotók táborainak egyet nem értése azt jelzi, hogy súlyvesztés és térnyerés megy végbe. Az egyik már nem, a másik még nem bír olyan erővel, hogy szava evidencia legyen. 

Ha ez a vita nem Jókai és Esterházy személye miatt zajlik, akkor inkább erő fitogtató naptár-háború? Egy biztos: most tűzszünet van, és a felek ünnep(ek)re készülődnek. Az időre bízatik a két gordiuszi csomó. Többféle változat lehetséges azon túl, hogy kettős ünnepe lesz a magyar prózának, mert jöhet még valaki karddal, vagy akár még jobban összegubancolódhat ez az ünneplés-kérdés.

Egybként lehetnek még esélytelenebb dolgok, mint például a magyar politika napjának egyezményes kijelölése... és megtartása...