A Magyar Újságírók Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya 2017 decemberében is meghirdette a Magyar Sajtófotó Pályázatot, mely évek óta a hazai és határon túli fotóriporter szakma legnagyobb seregszemléje kiállítással összekötve. (...)
A fotókon ábrázolt nyolc fős család Csanyteleken él. A 6 gyermeket nevelő szülők a Csongrád megyei településen valósággal mindennapi küzdelmet folytatnak a térségre jellemző munkanélküliség és a gyermeknevelés nehézségeinek körülményei között. Egyetlen bevételi forrásuk a 120 ezer forint állami támogatás, mely rendszertelenül, időnként alkalmi munkából származó pénzösszegekkel egészül ki.
A család életének nehézségeit bemutató megdöbbentő felvételek egyben ikonikusak is, hiszen nagyon sok ember él jelenleg is Magyarországon a létminimum alatt.

Rendkívül megdöbbentő fotók egy magyar család életéről - tubeworldandfilmnews.cafeblog.hu

Nézd ezt a képet...! A többit ne, csak ezt...! Nézd a lámpát, a függönyt, a franciaágyat... Nézd a kislányt, a haját, a szemeit, a száját, a mozdulatait...! És nézd a párnát...! Ahogy repül, repül, repül, majd egyszer csak megáll a levegőben...

 

Áll egy párna a levegőben... Megállt az idő... Nincs más, csak boldog, felhőtlen gyerekkor... Örök ideje játéknak, békének, nevetésnek... Egy duplaágynyi mennyországban szimpla, tiszta, gyermeki öröm... Nincs más... Nincs valóság és nincs nyomor... Nincsenek befizetetlen sárga csekkek, hevenyészett számítás, árajánlat egy szakadt, kockás papíron, hogy mennyibe kerülne felújítani a házat, nincsenek mély, gondok-vájta barázdák a homlokon... Csak huncut angyalszemek vannak... Csak egy nagypárna van, ég és föld között, félig fényben, félig árnyékban... Nem húzzák lefelé huzata alá rejtett vaskos, tartalékbankók, félretéve ínséges időkre... Inkább szállna feljebb, hogy hozzon még meséket Holle anyóról, s illusztrációként telehintené a kis szobát könnyű, puha fehér tollpihékkel... A szabadság hópelyheivel...

Áll egy párna a levegőben... Fegyverszünet van... Nincsenek küzdelmek a megélhetésért... A jobb, rendezettebb, komfortosabb életért... Hogy „add már oda azt a kétezer forintot, hadd vegyek annak a lánynak egy új fölsőt a kínaiban, ne cikizzék az osztálytársai, hogy hónapok óta, ugyanazt hordja...!” Nincsenek csaták asszonnyal, szomszéddal, osztályfőnökkel, védőnővel, a boltossal, a végrehajtókkal... És nincsenek háborúk itt bent a szívben, önmagammal, a világgal, a Mindenhatóval, ha létezik egyáltalán...

Áll egy párna a levegőben... És nézi a kislányt... A mosolyát, a mozgását... És nem gondol arra, hogy vajon lesz-e valaki, egy éles szemű testnevelő tanár, egy önzetlen, hozzáértő szülő, aki nem is a saját, tehetségtelen pufóka kislányát fotózza ezerrel az szm-báli műsorban, hanem őt, akit ugyan a hátsó sorba állítottak a hiányos felszerelése miatt, de akiben mocorog valami... Mert lehet, hogy egyszer majd ünnepelt sztár lesz egy színtársulatnál vagy válogatott kézilabdázó, aki elé majd ha egyszer odatesznek egy mikrofont azzal a kérdéssel, hogy „milyen út vezetett ehhez a sikerhez?”, akkor szemét kissé lesütve belemondja, hogy „hát nem volt könnyű gyermekkorom...” Vagy lesz-e egy lelkész, aki a családlátogatások során ezt a házat sem hagyja ki, hanem elbeszélget a kislány szüleivel, hívogatja a családot istentiszteletre, gyülekezeti napokra vagy felajánlja, hogy a tábori költséget majd a gyülekezet kifizeti, engedjék el, hadd lásson és ismerjen meg egy másik, boldogabb életet-világot...!

Áll egy párna a levegőben... Csak nézd erősen, koncentráltan, ahogy a kislány...! Figyelj, ne engedd, hogy leessen...! Ha eltalál, dobd vissza...! Mosolyogva, nevetve, mégis halálosan komolyan véve az egyetlen igazi béke-állapotot, a párnacsatát...