Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. (Luk. 2, 1-11)

LUKÁCS EVANGÉLIUMA - parokia.hu

A Reposzt – nem is tudom, hogy írjam – szellemi vezére, lelki motorja, fő szerzője, Köntös László sokszor elmondta, prédikálta és leírta, hogy ma „egész iparágak dolgoznak azon, hogy karácsonyt leválasszák az eredetéről”, és hogy a „felejtés kultúrájában” élünk, s nekünk nincs más dolgunk, mint, hogy a gyülekezet közösségében újra és újra elmondjuk, rekonstruáljuk Jézus Krisztus történetét. Mai, karácsonyi, ünnepi írásomban ehhez a gondolathoz szeretnék csatlakozni, úgy, hogy elmondanék egy másik történetet...

 

 

Sok-sok évvel ezelőtt a sziú indián törzsek között óriási félelem ütötte fel a fejét. A törzsfőnök nem tudta mitévő is legyen, ezért elment a bölcs sámánhoz tanácsot kérni. De ő sem tudott segíteni. Viszont megígérte, hogy három segítőjével, sámán-társával közösen elmennek a Halhatatlan Lélekhez... Úgy is történt, útra kerekedtek. Mikor az erdő végére értek, a három kísérő döbbenten látta, hogy az öreg sámán  transzba esett. Amikor felébredt, elmondta nekik a Halhatatlan Lélek üzenetét: „Ezen a helyen imádkozzatok az emberekért, táncoljátok el a táncot, énekeljétek el az éneket, és az emberek megmenekülnek...!” Úgy is tettek, és az emberek megmenekültek. Évekkel később a bölcs sámán meghalt. Már csak a három öreg segítő élt. A törzsek között újra félelem ébredt. Mikor elmentek az egyik segítőhöz tanácsot kérni, azt mondta: „Én már nem emlékszem a helyre, de emlékszem a táncra és az énekre.” Eltáncolták a táncot, elénekelték az éneket, és az emberek megmenekültek. Újabb idő elteltével ismét nagy veszély fenyegette a törzseket. Megkeresték tehát a még élő két sámán közül a fiatalabbikat, aki ezt mondta: „Már nem emlékszem a helyre és a táncra, de emlékszem az énekre.” Így elénekelték az éneket és az emberek megmenekültek. Végül eljött az utolsó alkalom is, amikor a törzsek bajba kerültek. Már csak a legidősebb sámán élt. Emlékezete kihagyott. Beszélni is csak nehezen tudott: „Már nem emlékszem a helyre, nem emlékszem a táncra és nem emlékszem az énekre. De... de emlékszem a történetre...!” És elmondták a történetet. És az emberek örökre megmenekültek!

Sokat gondolkodtam, fűzzek-e hozzá kommentárt... Végül úgy döntöttem, hogy annyit azért leírok, hogy hitem, hitünk szerint nem a szent hely, a templom, nem a szent cselekmény, a rítus, a tánc stb. és nem is az ének, az imádság vagy bármilyen más emberi vallási cselekmény ment meg. Nem az, amit mi teszünk, hanem amit Isten tett értünk! Elküldte egyszülött Fiát, hogy részesévé tegyen bennünket az Ő örökkévalóságának! Erről szól az Ige, az Evangélium, a Történet... Emlékszünk a Történetre...? Hallgassuk meg, mondjuk el másoknak is és éljük tovább...! Áldott karácsonyt mindenkinek!