Szingliként a házasság hetében

Kérdés: Mi ma a legnagyobb kérdés az egyedülálló keresztények számára?

Burge: A keresztény szinglik mindig azt kérdezik, „Hová menjek, hogy találkozzam a megfelelő személlyel?”, de én úgy gondolom, hogy ez téves perspektíva. Én azt hiszem, hogy először neked kell a megfelelő személlyé válnod és azután Isten el fogja küldeni neked a megfelelő társat. Meg kell változtatnunk a gondolkodásunkat arról, hogy „Hová menjek, hogy társat találjak?”, arra, hogy „Hogyan válhatok én olyan személlyé, amilyet szeretnék, hogy az Úr küldjön nekem?”-re.
 

 Egyedülálló …és nem keres

A házasság hetét ünnepeljük, férfi és nő Isten teremtési rendjében adott kapcsolatát, mely áldások színtere lehet. Azt hiszem, hogy amelyik nőben van valamennyi egészséges életösztön, az úgy indul az életnek, hogy férjet és családot szeretne, szeretne kiteljesedni az anyaságban is.
Keresztyén körökben főleg illik ezeken a stációkon végigmenni. Ha nem így alakul az életed, akkor valamit nem jól csináltál. (Amikor beütöttem a szingli és a keresztyén szót együtt a google-ba, a fenti cikk jelent meg.)  Szokás az egyedül élőket leszólni, önzőknek titulálni, akik csak magukkal vannak elfoglalva, akik nem hajlandók áldozatot vállalni, akik karrieristák, éretlen a személyiségük, és sok egyebet mondhatnék még, csak pozitívumot nem igen találnék benne. Gyakran jönnek az övön aluli ütések kis csipkelődésekkel: „Könnyű neked!” „Neked nincs gyereked, te ezt nem érted!” „Te ezt még igazán megcsinálhatod, még ezt is felvállalhatod, idődből úgyis kitelik!”

Aki harmincon túl egyedül van, az már furcsa, aki meg már négyet x-el, az egyenesen katasztrófa. Akkor vagy nagyon eltoltál valamit, vagy te vagy minden bányák réme, vagy teljesen elférfiasodtál, vagy olyan vénkisasszonyos allűrjeid vannak, amik messziről sugároznak egyfajta ásatag porszagot. Vagy irreális elvárásaid vannak, túl magasra emeled a lécet a beste férfiak felé, amit azok nem tudnak/akarnak/mernek átugrani. Vagy esetleg feltételezik, hogy némi „apácoid” hajlamokkal megáldott ember vagy, és állandóan igéket citálsz, hogy  te tulajdonképpen minden erődet az Úrnak szenteled. Bármelyik is áll fenn, abból ki kell gyógyulni és akkor késszé leszel a házasságra, és akkor majd megadja az Isten a társat.

Közben azt veszed észre, hogy nem férsz be a gyülekezetben a klasszikus kategóriákba, ha kiöregedtél az ifiből. Kezd véget érni az élet, marad az istentisztelet, mert se a baba-mama klub, se az anyukák imaórája nem kínál folytatást, s ha nem kenyered a háztartás, a nőszövetségben is csak féloldalas a pozíciód. Más a témád, másra mozdulsz. Mégis hogy nézne ki egy református szingli klub!? Ciki, nem!? Mert mi ugye házasságpártiak vagyunk. Ugye hányszor hallottad már te is szószékről is, meg a barátaid, rokonaid esküvőjén, hogy tulajdonképpen csak a párunk megtalálásával leszünk egésszé, addig nem teljes az életünk, mert Isten így rendelte.

Most az gondolhatod, itt egy nő súlyosbító tényezők sorával (nem modell alkatú, nem konyhatündér, némi szürkeállományt is kapott a Gondviseléstől, ráadásul még lelkésznő is), aki nőként megbukott, s valahogy igyekszik úrrá lenni a helyzetén, hogy a hófehér herceg nem kopogtatott be a szőke paripáján, és savanyú neki a szőlő, főleg most, amikor a keresztyének a házasságról beszélnek. Biztos megideologizálja a helyzetét, és valami vad feminista kanyart vesz hamarosan.

Nem fogok. Csak az lenne a kérésem szingliként, vagy így is irhatom:EMBERként, most a házasság hetében, hogy ti klasszikus életet élő keresztyén családos, gyermekes testvéreim, ne nehezítsétek az életünket nyílt/burkolt lesajnálással, kegyes frázisokkal („Imádkozom érted, hogy megtaláld a párod, majd az Úr megadja!”), hamis teológiákkal (hogy így nem lehet teljes életet élni).
A sorstársaknak és mindenkinek jelentem, van élet a 4.x után is, egyedül is, keresztyén nőként is, és nem feltétlen kell vállalhatatlan kompromisszumokat kötni, mert nem hiszem, hogy a „bármi áron karikagyűrű” az Isten akarata.
Aki viszont Isten szeretetéből és akaratából megkapta és megtalálta társát, az ne feledjen el hálát adni érte, mert ez nem magától érthetődő és nem születési jog, hanem kegyelem.