Én mégis elmegyek

Úgy tűnik, a reformok igen nehezen törnek be az oktatásba, és még mindig a régi reflexek irányítják az iskolák gondolkodását az évnyitók, évzárók tekintetében. Olvasónk, Pesty Mona úgy döntött, nem megy többé évzáróra.

AMÍG EZ ÍGY MEGY TOVÁBB, ÉN NEM JÁROK TÖBBÉ ÉVZÁRÓRA – EGY CSALÓDOTT ANYA LEVELE - wmn.hu

Egy csalódott anya levelét olvashatjuk egy blogon. Amit többen megosztottak, nyilván azok, akik egyet értenek az abban leírtakkal. Bizonyos részeivel én magam is egyet értek. Bár - és azt gondolom, ezt jó rögtön az elején tisztázni -, nem olyan anyukaként vagyok jelen – még – az iskolai tanév zárókon, akinek a gyermekei iskolások. Meghívott vagyok, azóta, hogy elkezdtem lelkészi szolgálatomat és néhány kivételtől eltekintve, jelen is voltam ezeken az alkalmakon.

Otthon, édes otthon

Ha sorrendet kéne felállítani, kit szeretek a legjobban, azt mondanám: először magamat, aztán anyut, aztán a haverokat.

„Adósodjunk el kétszáz évre egy kétszobás panelért?” – magyar mamahotelesekkel beszélgettünk - szeretlekmagyarorszag.hu

 

Maga a jelenség nem új. Régen is voltak olyan már felnőtt korú – általában – férfiak, akik annak ellenére sem repültek ki otthonról, hogy volt munkájuk, talán olyan fehérnép is, akik körül legyeskedtek és bizony a tortájukra is már csak betűgyertyát tettek, mert ha annyit darabot tettek volna, ahány évesek, egyszerűen nem maradt volna ép tortafelület.

Voltak különböző elnevezések is, amellyel az otthon maradó „fiatalokat” illették. Ezek nem voltak túlságosan kedvesek, persze, nem is az volt a cél, hogy valaki megerősítést kapjon a felől, hogy rendben van az a helyzet, amiben van, inkább azt szerette volna jelezni a környezet, hogy ideje lenne lépni, indulni, menni. Olyasmiket mondtak, mint „mama kedvence” és gyakran óvták a nőket attól, hogy ilyen típusú férfival kezdjenek.

Veszély vagy lehetőség?

A húszezer négyzetméteres lelőhelyet áprilisban kezdték feltárni, nagyobb részét visszatemették már. Az előkerült leleteket a Rippl–Rónai Múzeumba szállították. A feltárások során hat korszakból való leleteket találtak.

Harcos a föld alatt - különleges sírt tártak fel Magyaregresen - sonline.hu

 

Magyaregresre egyetlen út vezet. Azon lehet bejutni a kicsiny faluba és ha valaki távozni szeretne, ugyanerre az útra kell lépnie. Egy zsáktelepülésről van tehát szó. Amikor meghalljuk ezt a kifejezést, rögtön az jut eszünkbe, hogy bizonyára hátrányosabb helyzetben van, mint azok, akik olyan faluban élnek, amelyen átmegy egy út, esetleg több is.

Ráadásul néhány hónappal ezelőtt jelentősen megváltozott az Egresre vezető út arculata. A fákat ugyanis, amelyek régóta az út mellett magasodtak és amelyek hozzátartoztak ahhoz a látványhoz, amely a falu felé haladva fogadott bennünket, kivágták. Sokan szomorúak voltak e miatt és hangot is adtak nem tetszésüknek. Hiszen eltűnt valami, ami megszokott és természetes volt, ami díszítette, szebbé tette azt a befelé vezető utat, ami sokakat haza felé vezető útjukon kísért.

Mintha megint elvettek volna valamit az ott élőktől.

Képekbe rejtett üzenet

Balog István elkészítette olyan bibliai történetek, személyek és helyszínek logóit, amelyekhez egyenként üzeneteket is fűzött. A református kántor Facebookján azt írta, hogy már nagyon régóta szerette volna megvalósítani kreatív projektjét, és most végre Mátészalkán kiállítás is nyílt zseniális betűiből. Balog Istvánnak nem csak a gyönyörködtetés a célja. Mint a hvg.hu-nak fogalmaz: szeretné, "ha a Bibliai Logók projekt egésze Isten dicsőségét szolgálná. Kicsit közelebb hozni/vonzani az embereket."

Elképesztő, hogy mit művelt ez a református kántor a bibliai nevekkel! - hvg.hu

Isteni sugallatra készültek – vallja Balog István, a huszonöt éves kárpátaljai fiatalember, aki néhány héttel ezelőtt elkezdte közzétenni „Bibliai logók” névre hallgató munkáit az interneten. Az ötletes ábrák gyűjteményét sokan megosztották ismerőseikkel, barátaikkal a legnagyobb közösségi oldalon. Alkotójuk kérdésünkre elmondta: akkor nyert ihletet, amikor megismerkedett a logókészítés alapszabályaival. „Különösen az a meghatározás fogott meg, miszerint a logó fő célja, hogy üzenetet közvetítsen. Ez volt az a pillanat, amikor elindult minden. Tudom, hogy ezt a feladatot Isten bízta rám, és megadta a talentumot és a célt is hozzá” – magyarázta.

Egy ábra, egy üzenet - parokia.hu

 

Néhány héttel ezelőtt már írtam egyszer olyan témáról, amely azért keltette fel az érdeklődésemet, mert egymás után többször is találkoztam vele. Mintha több oldalról ért volna el és hirtelen azt éreztem: már körül is vagyok véve, nem menekülhetek, foglalkoznom kell vele (nem mintha ez nehezemre esett volna).

Most megint csak egy olyan hír van előttünk, amellyel lépten-nyomon találkoztam. Mintha hirtelen feltűnt volna a semmiből. Felkapottá vált és ismerőseim véleménye szerint is érdemes arra, hogy minél többen tudjanak róla.

Áldás vagy átok

Varga Zsolt története úgy indult alig egy évvel ezelőtt, mint egy mesebeli történet: kevéske pénzéből egyetlen Skandináv lottószelvényt vett, amivel 47 millió forintot nyert. Ami viszont utána történt vele, inkább szomorúan valóságos. Mára egy forint nélkül, törött lábbal, tolókocsiban várja sorsa újbóli jobbra fordulását a taszári vegyesbolt előtt.

Csillagtakaró jutott a multimilliomos lottónyertesnek - sonline.hu

Rajtam kívül talán mások is szeretnek álmodozni. Szabadon engedni a fantáziánkat és elképzelni, mi lenne ha… És álmainkban bármi megtörténhet. Olyasmi, aminek a megvalósulására tulajdonképpen nincs esély, de legalább a gondolattal eljátszottunk és olyasmi is, aminek a valóra válására van némi esély.

Mi lenne, ha egyszer csak egy nagyobb összeg hullana az ölembe? Mi mindent tudnék kezdeni vele? Meglehetősen sokszor hallottam embereket arról álmodozni, hogy mit tennének, ha nyernének a lottón. Vagy valamilyen szerencsejátékon. Minden gondom eltűnne, mondták sokan. Anyagi biztonságot tudnék teremteni magamnak és talán még azoknak is, akik fontosak nekem. Körbeutaznám a világot. Sőt, gyülekezethez közelebb állók még arra is ígéretet tettek, hogy a nyereményből felújítanák a templomot.

Valahogy közös ezekben a tervekben, hogy csak azzal számolnak, mire mennyit költenének. Milyen célra mekkora összeget adnának ki, pedig előre sejthető, hogy ha csak adunk, akkor előbb-utóbb nem marad semmi.

Ezer lámpás

Az eltűnt gyermekek világnapja május 25., ehhez kapcsolódóan vasárnap nyolcadik alkalommal rendezik meg az Ezer lámpás éjszakája programsorozatot. A kampányban tíz város vesz részt, jótékonysági koncertekkel, családi és gyerekprogramokkal, valamint bűnmegelőzési tanácsadással hívják fel a figyelmet a csellengés veszélyeire.

Ma van az eltűnt gyermekek világnapja - ridikul.hu

Most  ugyanezt  a  biztonságos  burkot  kell  létrehoznom  a  családban,  hogy ugyanazt  a  védelmet  érezzék,  hiszen  ők még most is védtelenek. Ehhez azonban az  kell,  hogy  energiát  és  időt  fektessek ebbe a munkába. Itt nem csak percekről beszélek, hanem órákról, sőt, egy egészéletről. Mint szülőknek, a legfontosabb kötelezettségünk az életben az, hogy igenis ott legyünk a gyermekeink számára, és segítsük őket, hiszen az élet sokszor nagyon kegyetlen tud lenni.

Interjú Gubás Gabival - ezerlampasejszakaja.hu

Ha 2018-at a család évének nevezzük, akkor májust nyugodtan hívhatjuk a család hónapjának. Az első és az utolsó vasárnap – amikor fokozottan figyelünk az édesanyákra illetve a gyermekekre -, nagyon szépen körbe öleli a hónapot. Egyúttal erősítheti annak igazságát, hogy családban lenni, családként élni jó. Jó szülőnek lenni és élvezni ennek az állapotnak az ajándékait és áldásait és jó gyermeknek is lenni, hiszen védelemben, biztonságban lehet felnőtté cseperedni. Gubás Gabi színésznő fogalmazza ezt meg nagyon szépen a vele készült interjúban: „…amikor várandós voltam, a hasamban volt az a burok, amiben biztonságban fejlődhettek a gyerekeim. Most ugyanezt a biztonságos burkot kell létrehoznom a családban, hogy ugyanazt a védelmet érezzék, hiszen ők még most is védtelenek.”

Lehetne még hosszan idézni a gyönyörű megfogalmazásokat, amelyek mind arról szólnak, hogyan tud valaki szülőként úgy gyermeke felé fordulni, hogy az úgy érezze: vele, nála van a legjobb helyen, szereti, védi őt, gondoskodik róla. Lehetne meseszép családi fotókat mutatni, amelyekből árad a harmónia és amelyek láttán a barátok, rokonok elmorzsolnak egy-egy könnycseppet a szemük sarkában. Lehetne úgy beszélni a családról, mint arról a legalapvetőbb közösségi formáról, ahol reményeink szerint még minden rendben van. Lehetne idealizált képet mutatni.

Van azonban egy májusi nap – május 25. -, amelyet az eltűnt gyermekek világnapjának hívnak. Még Ronald Reagen amerikai elnök kezdeményezte 1983-ban, hogy legyen egy olyan nemzetközi emléknap, amikor az eltűnt gyermekekre emlékeznek.

A fiú és a szurikáta

Nem tudom, hogy minek tudható be a tragédia, a szabályok semmibevételének, a nekem mindent lehet viselkedésnek, a kivagyiságnak, nem tudom…

Elpusztult a Kecskeméti Vadaskert vemhes szurikátája, miután egy iskolás fiú a földhöz csapta - hvg.hu

A kis herceg óta tudjuk, hogy ember és állat között különleges kapcsolat alakulhat ki. Mondhatni baráti viszony. Ehhez azonban szükséges az apró lépésenként való közeledés, a bizalom kiépítése és fenntartása és a felelősség az iránt az élőlény iránt, amit az ember ilyen módon megszelídít.

A Kecskeméti Vadasparkban valami hasonló kapcsolat alakulhatott ki az egyik „lakó”: Zara, a kis szurikáta és a park igazgatója között. Zara, ez a kis, első látásra valóban ölelgetni és simogatni való kis állat Budapestről érkezett Kecskemétre. Megindító, érzelmekre ható, ahogyan az élete kezdődött a mi szurikátánknak: anyja nem gondozta, ezért fogadták be Kecskeméten. Annyira hozzászokott az emberi közelséghez, hogy az igazgató irodájában lakott, összebarátkozott azonban nemcsak vele, hanem annak spánieljével is, majd kapott egy kifutót a vadaskertben, később pedig egy párt is.

Milyen szép is lenne ezután arról hallani, hogy kiteljesedett az élete Zarának, hogy a park látogatói is örömüket lelték benne. Milyen felemelő lenne arról hallani, hogy a parkba látogató iskolások közül az egyik fiú megérzett valamit abból, hogy mindazt, ami velünk együtt osztozik a teremtett létben, tisztelni kell, óvni és vigyázni rá. Hogy benne is kialakultak a felelősségteljes viselkedés alapjai és azzal szembesült, hogy minden élet törékeny és véges, ezért nem mindegy, mit és hogyan teszünk.

Életjel

Ezután az orvosok azt mondták, Trenton „soha többé nem lesz normális”. Az orvosok közölték a szülőkkel, hogy fiuk már nem fog felépülni, szervei azonban öt, átültetésre váró gyereket menthetnének meg. Ekkor a szülők aláírták a szervadományozásról szóló papírokat. „Igent mondtunk, ami Trenton életben tartását is jelentette, hogy az átültetésekig tisztán tartsák a szerveket. Másnapra előjegyezték egy utolsó agyi vizsgálatra, melynek célja a halál megállapítása, ekkor azonban életjeleket mutatott, így törölték a tesztet” – mondta az anya.

Egy nappal ezelőtt ébredt fel a kómából egy amerikai tinédzser, hogy lekapcsolták volna a gépekről - mandiner.hu

Hihetetlen, megdöbbentő, csodálatos. Ezek a jelzők juthatnak eszünkbe, amikor arról olvasunk, hogy egy 13 éves amerikai fiú, Trenton McKinley felébredt a kómából. Ritkán történik ez meg. És amikor mégis, az egész világot bejárja a hír.

Nem véletlenül. Mert ha van reménytelen helyzet, akkor egy kóma az. Minél tovább tart, annál kisebb az esélye a változásnak. Ahogyan múlnak a napok egymás után, egyre kevesebben maradnak a beteg környezetében, akik még bíznak.

De hogyan is lehetne életben tartani a reményt, amikor minden arról a mozdulatlanságról beszél, amit ez az állapot hoz magával? Amikor a hozzátartozók bemennek szerettükhöz, nap mint nap ugyanazzal szembesülnek. Nem látnak és hallanak mást, csak az életfunkciókat fenntartó gépek zaját, különösen, ha súlyosabb esetről van szó. Esetleg egy-egy önkéntelen mozdulatot, rándulást, amelybe az elején még próbálnak belekapaszkodni és jelentőséget tulajdonítani nekik, később azonban már ezek is belesimulnak a megszokottba.

Szegény Európa!

Az európai posztkeresztény kor elkeserít minket. Gondoljunk csak bele, keresztény misszionáriusaink főként Európából érkeztek: holland, ír, angol, német, francia, olasz, spanyol, portugál misszionáriusok. Egészen megdöbbent minket, hogy ma pedig olyan dolgokat hallunk keresztény gyökerű európai országok kormányaitól, amelyek szöges ellentétben vannak azzal, amit a misszionáriusaik hirdettek nekünk.

Palmer-Buckle ghánai érsek: A keresztény Európa elárulja a kereszténnyé lett Afrikát! - magyarkurir.hu

 

Van az úgy, hogy az ember többször találkozik ugyanazzal a hírrel. Mert megosztják az ismerősök vagy idéznek belőle egy beszélgetés során. Egy-egy mondatát, részletét említi valaki. Én így jártam azzal az interjúval, amelyet Charles Palmer-Buckle ghánai érsekkel készítettek, amikor Magyarországon járt. Ez még április közepén történt, nem mondhatjuk tehát, hogy friss hír lenne. Ráadásul, a már említett többszöri megosztás és a különböző fórumokon való beszélgetés miatt  azt érezhetjük talán, hogy egyrészt elveszítette aktualitását, másrészt pedig sokan sok mindent mondtak róla és vele kapcsolatban. Mindenki elolvashatja saját maga is a beszélgetés szövegét és érteni fogja, amiről ez az afrikai egyházi elöljáró beszél.

Én egy dolgot sajnálok, de azt nagyon: hogy csak írott formában van előttünk mindaz, amit Palmer-Buckle érsek mondott. Pedig szeretném látni az arcát, miközben beszél, látni a mozdulatokat, amelyeket tesz, legfőképpen pedig érezni azt a lendületet, frissességet és erőt, amely árad belőle.

A hősök köztünk élnek

A pégomas-i városvezetés úgy döntött, a nemsokára átadásra kerülő új iskolát Beltrame-ról nevezik el, hogy „tisztelettel adózzanak egy nemzeti hős előtt, és inspirálják a fiatalságot”.

A szülők ugyanakkor arra kérik az illetékeseket, hogy változtassák meg tervüket, attól félnek ugyanis, hogy a Beltrame nevét viselő intézmény egy esetleges terrormerénylet célpontjává válhat. Elismerik Beltrame hősiességét, ugyanakkor leszögezik: nyugtalanító a döntés, a 10-14 éves gyerekeknek joguk van arra, hogy ne ilyen teherrel a vállukon tanuljanak.

A hős francia csendőrről neveznének el egy új iskolát, a szülők tiltakoznak - mandiner.hu

Franciaország dél-keleti részén, Pegomas városában egy új iskola Arnaud Beltrame-ról kapná a nevét. Ő az a francia csendőr, aki március 23-án, amikor egy terrorista ámokfutása során végül egy szupermarketben ejtett túszokat, példát mutatott arról, mit jelent valaki másért cselekedni. Önként vállalta, hogy helyet cserél az utolsó tússzal. Vállalta, hogy egyedül marad bent a túszejtővel. Vállalta, hogy ő majd rajta tölti ki minden indulatát, gyűlöletét, haragját. Vállalta a sebesülés kockázatát. Sőt, vállalta a legrosszabb lehetőséget is: a halált.

Egyértelmű, hogy hősként viselkedett. Életét adta azért, hogy valaki más életben maradhasson. Éles ellentétben állt cselekedete mindazzal, amit a támadó képviselt, aki célja elérése érdekében - hogy bocsássanak szabadon egy elítélt terroristát -, kész volt elvenni mások életét.

Arnaud Beltrame csendőr húsvét előtt egy héttel halt meg. Többeknek eszébe jutott a hírt hallva mindaz, amit Jézus búcsúbeszédében mondott: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15:13.)

Oldalak