Árvácska

Lakhatatlanná vált egy tűzeset miatt a Dunántúli Református Egyházkerület Árvácska Anya- és Csecsemőotthonának egyik szárnya a Somogy megyei Nágocson. Az egyházkerület vezetése azt kéri, mindenki hordozza imádságban a lakókat és gyűjtést is indítottak, hogy minél előbb újra biztonságos otthona lehessen az édesanyáknak és kisgyermekeiknek.

Az ünnep nem marad el – tűzeset miatt sem - refdunantul.hu

Nézem a képeket, amelyek Nágocson készültek a tűzeset után. November 30-án ugyanis – ahogyan arról biztosan sokan értesültek már –, leégett a Dunántúli Református Egyházkerület Árvácska Anya- és Csecsemőotthona.

Az egyik képen egy elárvult kismackót látok. Valamelyik kisgyermek tarthatta a kezében, amíg lehetősége volt rá. Vagy talán az álmát őrizte éjszakánként. Sok mindenről mesélhetne ez a mackó. Elmondhatná, mi mindennek volt szemtanúja. Hányszor látott félelmet és könnyeket kis gazdája szemében. Hányszor érzett bizonytalanságot, kiszolgáltatottságot.

Mai (v)iszonyaink

Egyre több szakember hívja fel a figyelmet a közösségi médiától függés komoly veszélyeire. A Facebook, az Instagram és a Twitter megjelenésével új világ nyílt meg előttünk, új lehetőségekkel, amelyek mára már az életünk minden területét behálózzák, beleértve a társas viszonyainkat és ezen belül párkapcsolatainkat is.

A ragadozó lecsap – a zöld szemű szörny és közösségi média - kepmas.hu

 

Már meg sem lepődök, ha az iskola aulájába belépve meglátom a két barátnőt. Szokásukhoz híven egymás mellett ülnek. Mind a kettő kezében telefon van. Néha egymásra pillantanak, de csak azért, hogy megmutassák a másiknak, amit éppen néznek. Talán egy érdekes bejegyzést találtak? Vagy üzenetet kapott egyikük, amiről a másiknak is tudnia kell? Vagy zenét hallgatnak? A lényeget tekintve igazából mindegy is. Maga a kép jellegzetes. Ahogyan ülnek egymás mellett. Közel egymáshoz, mégis távol, mert mindegyik valahol máshol, messze jár.

Répa vagy Borsó? Mindkettő!

Az Egyesült Államokban régi hagyomány, hogy az amerikai elnökök a hálaadás ünnepe előtt a Fehér Házban rendezett ceremónia keretében megkegyelmeznek egy pulykának, azaz megmenekítik attól, hogy fő fogás legyen az ünnepi vacsoraasztalon. Ilyenkor ugyanis az áfonyaszósszal tálalt pulyka az ünnepi étel az amerikai családoknál.

Két pulykának kegyelmezett meg Trump - hvg.hu

A címbeli kérdést nem gyerekeknek tették fel, miközben arról kérdezték őket, hogy melyik zöldséget szeretik jobban. Nem is egy háziasszony töprengésébe nyerünk bepillantást, amely arról szól, hogy a sült csirke mellé milyen párolt zöldséget készítsen. Répa és Borsó különleges, kiválasztott pulykák, akiket az amerikai elnök hálaadási vacsorájára szántak, ezért küldték őket idén ajándékként a Fehér Házba. Trump elnök azonban – az elmúlt évhez hasonlóan – úgy döntött, hogy megkegyelmez mindkét állatnak, nem ők kerülnek az ünnepi asztalra, tovább élhetik életüket.

Csak azért is/se!

Mennyire készítjük fel a magyar tanulókat a boldog jövőre? – erre a kérdésre kereste a választ Lannert Judit a Tárki Társadalmi Riport 2018 című kiadványában. A válasz röviden: semennyire. Az oktatással foglalkozó tanulmány címe árulkodó: "nem gyermeknek való vidék", a felnőttek pedig már nem kérnek belőle.

Kilátástalanul: a magyar szülők többsége saját múltját képzeli el a gyereke jövőjének - hvg.hu

Megjelent a Tárki Társadalmi Riport 2018 című kiadványa. Az egyik tanulmány, amelyet Lannert Judit készített, az oktatással foglalkozik, a következő címet kapta: Nem gyermeknek való vidék. A magyar oktatás és a 21. századi kihívások.

Erről a tanulmányról jelent meg egy cikk, amely bevezetőjében összegzésként írja: „Mennyire készítjük fel a magyar tanulókat a boldog jövőre? …. A válasz röviden: semennyire.”

A poloska tanítása

Mi, zöld vándorpoloskák legalább egy kis színt viszünk a csupasz városi-as, úgynevezett “modern és felvilágosult” életükbe. S ahelyett, hogy elgondolkodnának az ittlétünk valódi okain és az életmódjukon próbálnának meg változtatni azért, hogy csökkentsék vagy semlegesítsék az általunk okozott vélt vagy valós károkat, ehelyett csak a siránkozást hallani mindenhonnan. Komolyan nem értem az embereket.

Ez csak egy apró példa volt arra, miért is jutottunk ide, közösen, maguk emberek és mi, poloskák. Ha egyszer megteremtik az ideális feltételeket arra, hogy a világ többi állatfaja szabadon rohangáljon a bolygón, akkor ne csodálkozzanak, ha ezt meg is teszik.

Köszönjük szépen a globális felmelegedést, mi remekül érezzük magunka ebben az új környezetben. S hogy magukkal mi lesz?

EXKLUZÍV INTERJÚ EGY POLOSKÁVAL - gardenista.hu

Méhekről már írtam. Harcukról, küzdelmükről, az erőfeszítésről, hogy életben maradjanak. Mert fontos, hogy köztünk legyenek, végezzék feladatukat rendületlenül. Mi azonban irtjuk őket. Nem törődünk a következményekkel. Úgy viselkedünk, mintha nem lenne holnap.

Azt azonban nem gondoltam volna, hogy egyszer a poloskákról is írni fogok. Ráadásul nemcsak arról, hogy mennyi bosszúságot okoznak és hogyan kellene/lehetne megszabadulni tőlük.

Az emlék felüti fejét

Színes krizantémok, kőszívbe vájt növények és mécsesek az egyszerűbbtől a díszesig. A kaposvári Nagypiacon, a virágboltokban és kertészetekben is hetek óta készültek mindenszentekre és halottak napjára.

A cserepes krizantém a sláger hallottak napja előtt - sonline.hu

A mögöttünk hagyott és a mostani héten három ünnep is adatott számunkra. A kérdés azonban, amely már az elmúlt héten is foglalkoztatott, ugyanaz. Tudunk-e igazán ünnepelni? Különbséget tenni a hétköznap és az ünnep között?

Ünneprombolás

Egy esztendőt töltöttem „túl az Üveghegyen”, túl az 1000 éves határon, Moldvában, Csángóföldén. Magyar anyanyelvet tanítottam ott. Fontos volt számomra, hogy olyan alkalmakat teremtsek, amelyek lehetőségeket adnak arra, hogy kialakuljon és erősödjön az ott élőkben a Magyarország iránti kötődés. Ehhez meg kell ismerni például azokat az eseményeket is, amelyek fontosak Magyarországon történelmében. Márciusban szatmári katonadalokat énekeltünk, október 21-én pedig egy rövid kis megemlékezés hangzott el a pusztinai Magyar Házban, az 1956. október 23-ai nemzeti ünnep tiszteletére.

MEGEMLÉKEZÉS NEMZETI ÜNNEPÜNKRŐL CSÁNGÓFÖLDÖN, PUSZTINÁN - erdely.ma

Bathó Éva jászberényi tanítónő egy évet töltött Pusztinán a csángó magyarok között. Magyar anyanyelvet tanított nekik. Elsősorban. Mellette pedig igyekezett olyan alkalmakat teremteni, amelyeken lehetőséget kaptak az ott élők, hogy erősödjön a Magyarország iránti kötődés. Megismerték a magyar történelem legfontosabb eseményeit, emlékeztek, ünnepeltek a nemzeti ünnepeken. Megtapasztalhatták, hogy nemcsak egymással létezhet közösség, hanem minden magyarral, bárhol éljen is a világban, mert közös a múlt, amelye összeköt bennünket.

A mellett, hogy minden tisztelet és elismerés megilleti ezt a fiatal nőt, aki egy évet áldozott életéből azért, hogy munkája révén életben maradjon a magyar nyelv, hogy szóljon egymás közötti beszélgetésekben és különleges alkalmakon, egy másik érzésre is felfigyeltem magamban. Nem más ez, mint egy kíváncsisággal vegyes vágyakozás.

Veszek - eszek. Leszek?

A gazdag országokban évente 750 milliárd dollárnyi (209 ezer milliárd forintnyi) étel végzi a szemétben, az összegnek már a fele véget vetne a világ éhezésének – állapította meg David Beasley, az ENSZ Világélelmezési Programjának (World Food Programme) vezetője.

A gazdag országokban kidobott ételek véget vethetnének a világ éhezésének - sonline.hu

 

Különböző számok és adatok olvashatók abban a cikkben, amely – többek között – a Somogy megyei hírportálon is megjelent. Nekem, az első döbbeneten túl, egy történet jutott eszembe, melyet Gyökössy Endre osztott meg Őstörténet című könyvében.

„Édesapámnak… egyszer két fiatalabb öccse egy kis tányérkában kapta a reggeli tejét és fehér, békési kenyerét. Kivitték az udvari eperfa alá, hogy elfogyasszák. De egyszer nagy sírás-rívás hangzik az eperfa felől. Az egyik sír, a másik nevet. – Miért sírsz, aranyom? – kérdezi nagyanyám a síró fiút. – Azért, nagyanyám, mert azt mondta – mutat nevető bátyjára -, hogy én aprítsak, ő meg eszik. És én csak aprítottam-aprítottam a tejbe a kenyeret, s mire észrevettem, mind megette…” Valahogy így van ez. Mindig vannak, aki csupán aprítanak, és mindig vannak, akik csak esznek.

Báránybőrbe bújt farkasok?

Pap, edző, tanár – kiben lehet megbízni? Úgy tűnik, hogy az „ártatlanság kora” véget ért. Többé már nem bízhatunk meg valakiben feltétel nélkül és automatikusan csak azért, mert valamilyen foglalkozást, hivatásrendet tölt be vagy egyenruhát visel. 

TEMPLOM, ISKOLA, SPORTKLUB – ÍGY VAN SZINTE KÓDOLVA A RENDSZERBE AZ ERŐSZAK LEHETŐSÉGE (FIGYELEM: LEHETŐSÉGE!) - wmn.hu

Vannak olyan írások, amelyekhez idő kell. Nem, nem arra gondolok most, hogy idő kell a megírásukhoz, majd az olvasásukhoz. Természetesen ez is igaz. Ahhoz kell az idő, hogy emésszük őket vagy hogy a leírt szavak, mondatok igazán megérkezzenek hozzánk. Jelen esetben pedig arra kellett az idő, hogy megfelelő módon reagáljak. Arra a cikkre, amely néhány héttel ezelőtt jelent meg.

A hit hősei

Egyedülálló módon a világ első vallási kisebbségi csoportjaként a 2018-as Nobel-békedíjra jelölték az egyiptomi kopt-keresztény közösséget. Amellett, hogy a Norvég Nobel Bizottság nem teszi közzé a jelöltek listáját, a Coptic Orphans nevű jótékonysági szervezet értesülései szerint a jelöltek között van az egyiptomi kopt közösség is.

Nobel-békedíjra jelölték az egyiptomi kopt keresztényeket - s4c.news

Olyan világban élünk, amelyben egymás után kerülünk azokba a helyzetekbe, ahol harcolnunk kell. Küzdenünk kell sok mindenért, amit szeretnénk – sokszor ezzel mutatjuk meg, hogy igazán el akarunk érni, meg akarunk kapni valamit. Ki kell állnunk magunkért, meg kell védenünk magunkat, valahogy vissza kell vernünk a bennünket ért támadásokat.

Oldalak