Egyre több szakember hívja fel a figyelmet a közösségi médiától függés komoly veszélyeire. A Facebook, az Instagram és a Twitter megjelenésével új világ nyílt meg előttünk, új lehetőségekkel, amelyek mára már az életünk minden területét behálózzák, beleértve a társas viszonyainkat és ezen belül párkapcsolatainkat is.

A ragadozó lecsap – a zöld szemű szörny és közösségi média - kepmas.hu

 

Már meg sem lepődök, ha az iskola aulájába belépve meglátom a két barátnőt. Szokásukhoz híven egymás mellett ülnek. Mind a kettő kezében telefon van. Néha egymásra pillantanak, de csak azért, hogy megmutassák a másiknak, amit éppen néznek. Talán egy érdekes bejegyzést találtak? Vagy üzenetet kapott egyikük, amiről a másiknak is tudnia kell? Vagy zenét hallgatnak? A lényeget tekintve igazából mindegy is. Maga a kép jellegzetes. Ahogyan ülnek egymás mellett. Közel egymáshoz, mégis távol, mert mindegyik valahol máshol, messze jár.

Ennél is megdöbbentőbb azonban, amikor arról hallottam, hogy nagyobb társaságban is, ahol fiatalok vannak együtt, ez a képernyőre meredés jellemző. Nem azért jönnek össze a barátok, hogy meg- és kibeszéljék életük ügyes-bajos dolgait vagy felelevenítsék közös élményeiket. Nem, tulajdonképpen nem is beszélgetnek. Legfeljebb chatelnek. Egymással, pedig közös helyiségben vannak és csak oda kellene fordulni a másikhoz. Vagy olyan valakivel, aki éppen nem tudott eljönni. Ha azonban érdekeset ír, akkor megosztják az egész társasággal.

Milyen személytelen, furcsa, érthetetlen ez az egész. Persze, hozzászoktunk már ahhoz, hogy mindenki a neten lóg, mégis, időről-időre felkapjuk a fejünket. Érezzük, hogy nem jól van ez így, hogy emberi kapcsolataink sínylik meg, ha nem a való világban a valóságos, jelenlévő emberekkel foglalkozunk.

Legszemélyesebb, legközelebbi kapcsolataink sem kivételek. Ha nem vigyázunk, ha nem figyelünk oda, válságba kerülhet a társunkkal való kapcsolat is.

Mi minden jelenthet veszélyt rá?

Elég, ha valaki nagyon rákattan (mondjuk így: sokat kattintgat) ismerősei vagy ismeretlen emberek fényképeire. Azután egy idő után mindig visszatér ugyanahhoz a személyhez. Kíváncsian várja, mikor kerül fel egy-egy új kép. Közben magában ilyen mondatokat fogalmaz: Bár a többin sem néz ki rosszul. Sőt. És milyen szerencsés lehet az, aki vele él. Aki minden nap láthatja, érintheti. Milyen más ő, mint az, akivel én élek. Akiről tudom, hogy vannak rossz napjai, korántsem tökéletes. A folyamat, amely elkezdődött, egyre csak gerjeszti magát. Mert hamarosan elkezdek hasonlítgatni. Összemérem a velem élő, jóban és rosszban velem osztozó, mellettem kitartó férjemet/feleségemet azzal, aki nyilván azokat a képeket tette fel magáról, amelyeken nagyon jól néz ki. Hogy mennyi időt töltött előtte azzal, hogy csúcsformába hozza magát, persze nem tudjuk. Sem azt, hogy milyen technikával tette olyan kívánatossá magát. Azt sem tudjuk, hogy előtte hogyan kiabált a családjával, hogyan ment el otthonról a férje, a gyereke. Nem tudunk semmit, csak annyit, amennyit egy-egy tudatosan kiválasztott és megosztott kép sugall nekünk. Amiből könnyen téves következtetést vonunk le. Ami miatt irigyelni kezdünk valakit. Ami miatt elégedetlenné válunk magunkkal, társunkkal, körülményeinkkel, az egész életünkkel. Azt gondoljuk, hogy – velünk ellentétben – igenis létezik a tökéletes, a boldog, az álom élet.

Veszélyes lehet még – mondják a szakemberek -, ha túl sok időt töltünk azzal, hogy társunk közösségi oldalain barangolunk. Nyomon követjük, hogyan alakul ismerőseink száma. (Vajon vele hol találkozott? Honnan ismerheti? – kérdezzük azután. Majd feleletet is adunk, aminek sokszor semmi köze nincs a valósághoz.) Meglepődünk azon, hogy éppen ki kedvelte egy-egy bejegyzését, főleg, ha nem egyszerű like-ról van szó, hanem pl. egy szívecskéről. Majd egy olyan fényképre találunk, amelyről nem tudjuk, hol és mikor készült? Kik azok az emberek, akik vele vannak? Úgy érezzük, kimaradtunk társunk életének bizonyos eseményeiből, mert még csak említést sem tett róla. Ha pedig vannak dolgok, amelyekről nem tudunk, biztosan más titkok is vannak. Képesek vagyunk egészen belelovalni magunkat a gyanakvásba, féltékenységbe. Egy idő után szinte biztosak vagyunk abban, hogy… Miben is? Hogy vannak emberek, akiket ő ismer, mi pedig nem? Hogy elfelejtette említeni, amikor a munkahelyén felköszöntöttek valakit?

Vagy talán mindez nem is nekünk és rólunk szól? Akkor biztosan azon szerencsések közé tartozunk, akiknek társukkal való kapcsolatát a kölcsönös bizalom jellemzi. Sokat beszélgetünk, minőségi időt töltünk együtt. Őszinték vagyunk egymáshoz és megértjük a másikat. Ezekkel tudjuk ugyanis ellensúlyozni a közösségi média káros hatásait.