Kína szakértők szoktak figyelmeztetni arra, hogy a sok évezredes múltra visszatekintő Kínában évszázadokban gondolkodnak, történelmi távlatokban értelmezik az történések jelentését. 

Pogátsa Zoltán: a Huawei-ügy igazi háttere   novekedes

"Gazdaságtörténeti kutatások ugyanis kimutatták, hogy 1820-ban, az Ópium-háború előtt Kína volt a világ legnagyobb gazdasága, az ország nettó exportőr volt, és gazdagabb tartományainak fejlettségi szintje teljesen pariban volt a vezető Európai térségekkel. ... Az Ópium-háború eredményeképpen a nyugatiak egyenlőtlen szerződésekre kényszerítették Kínát, a kezdeti hozzáférést biztosító Kanton után egyre több kikötőből kereskedhettek a belső tartományokkal. ... Ekkortól számítják a kínaiak a „megaláztatás évszázadát”, melynek tulajdonképpen csak az elmúlt évtizedek kirobbanó gazdasági fejlődése vetett véget. ... Közben Kína a mélyponton egy szegény harmadik világbeli ország szintjére süllyedt, Mao alatt tömeges éhínséggel. A mostani gazdasági emancipációjuk kínai szemszögből csak úgy jelenik meg, hogy visszaállt a világ rendje… Ahogy Erik Reinert, Ha-Joon Chang, Paul Bairoch és sokan mások megírták: a szabadkereskedelem a mindenkori legfejlettebb exportőrök ideológiája. Felzárkózás nincs valamifajta protekcionizmus – explicit vámok és kvóták, állami megrendelések, nem vámjellegű korlátozások,  a hazai piacról vásárló holdingok (japán kereitsuk és koreai chaebolok) – nélkül."


Azt olvastam, hogy egy kínai császár ki akarta terjeszteni  a birodalmát. Ehhez hajókat terveztetett. Majd elültették azt az erdőt, amelyből egyszer az egész flottát felépítik. Miközben telik az idő, felnőnek a tervekhez a vezetők, katonák, az adminisztráció, és az expanziós hadsereg teljesen feláll. Tervekkel, eszközökkel, erre nevelt, képzett emberekkel. Közben eltelik több évtized, talán évszázad is. De a tervek mindig hosszútávúak.

Manapság Kína ugyanezt csinálja, csak nem feltétlenül hajókkal. Kereskedelmi, kulturális, gazdasági megállapodásokkal. Afrikát a régebbi gyarmattartó országok a mai napig megpróbálják más, egyenlőre még legitimnek tartott módszerekkel függésben tartani. Például Franciaország. Ők kereskedelmi és banki egyezményekkel tudják tovább sarcolni a volt gyarmataikat. Persze új játékosok is bejelentkeztek. USA és Kína. Katonai, gazdasági és egyéb segítségnyújtással.

Azonban Kína kifejezetten jó stratégának bizonyult. Elképzelték a jövőt. Viszonylag jól közelítették meg a fejlesztési irányokat. Például a számítástechnika fejlődését. Ennek megfelelően szereztek technikát, és adtak mellé gyártókapacitást. Annyira sikerült, hogy már fejlesztésekbe és kutatásokba is fogtak. Nem maradtak meg az összeszerelés szintjén. Azt csak addig kellett, míg megszerezték a fejlett technológiákat. A jövőt most már ők tervezik. Ők határoznak meg irányokat. De ehhez szükségük van nyersanyagokra. De ezt elsődlegesen nem feltétlenül katonai eszközökkel szerzik meg. Kínának van erre fogalma, "kulturális birodalom", Tianxia ( ha jól olvastam).Kína maga a küldetés. Ez inkább egy holisztikus világlátás, mint egy csupán kínai szempontból végzett világrendezés. Ugyanakkor természetesen ez az érdeküket tökéletesen képviseli, hiszen ők a cél, és központ. Ennek megfelelően kinézték maguknak azokat az afrikai (persze másokat is) országokat, ahol azokat fontos nyersanyagokat találják, amelyek pl. a jövő számítástechnikájának alapanyagai lesznek. Ezekben az országokban megjelentek pénzügyi támogatással, bankok, fejlesztésekkel, és láss csodát, iskolákkal, egyetemekkel. Vagy azok ígéreteivel. Az értelmes afrikai fiatalokat pedig szívesen elvitték Kínába egyetemi képzésekre. Nem csak orvosokról beszélünk, hanem a következő évtizedek gazdasági, politikai szakértőiről, és az országok leendő vezetőiről. Nem fegyverrel, hanem kulturális eszközökkel a saját hasznukra nevelnek, taníttatnak embereket. Egyszer ezek a Kína-barát emberek lesznek az ország vezetői. Kínával kereskednek, adnak nekik előnyöket, nyersanyagot és mindent. Ez így történik. Bár azért ez egy kicsit leegyszerűsített. A Kínai stratégia hosszútávú.

Ezért kezd látványosság válni az USA és Kína konfliktusa. A globális világgazdaságban sok furcsaságot lehet találni. Az állami és magáncégek összefonódtak. Határaik nem feltétlenül követik a politikai határokat. Elviekben vannak stratégiai ágazatok, energetika, hadiipar, amelyben nagy biztonsági szigor. Mégis előfordul, hogy az USA vadászrepülőinek számítástechnikai eszközeibe kínai alkatrészek vannak. Ill. Kína nagy befektetéseket hajtott végre az USA-ban. Persze fordítva is igaz. A mérleg most Kína felé látszik eldőlni, ezért az USA igyekszik védeni a gazdaságát mindenféle eszközökkel, importvámokkal. Így az úgynevezett szabadkereskedelemnek befellegzett, pedig ez volt a mantra, hogy a modern világban nincsenek határok. 

A világ vezető hatalmainak stratégiáit azonban átrendezheti egy világméretű vírusjárvány, vallási fanatizmus, vagy éppen a globális felmelegedés okozta változások. Lehet, hogy jó stratégák próbálják a jövőt megírni. De mindennel nem számolhatnak előre. A stratégia beteljesedésével változik a világ és a tervek körülményei is. Amely változások újabb változásokat hoznak, ezért mégis kiszámíthatatlan. Emiatt nem szabad figyelmen kívül hagyni a legkisebb konfliktusokat sem, mert ha rosszul kezelik, ezek fenntartják magukat és fejlődőképesek. 

Amiért érdekes lehet számunkra ez az Amerikai és Kínai kereskedelmi purparlé az az, hogy részesei vagyunk az általuk meghatározott világnak. Csak nézzünk a mobilunkra, vagy a notebookra. Míg Kína ma szövetségeket köt, addig az USA éppen önérdekére hivatkozva szűkíti a szövetségeit. Mindkettő a saját érdekeit szem előtt tartva intenzív politikát folytatnak. Mennyire szűkült be a látásuk, vagy mennyire szorultak bele a saját érdekeik szövevényébe? Észreveszik-e a körülöttük élő világ változásait, sebezhetőségeit és a bioszféra valódi érdekeit?