Október 27-én megkezdődik minden idők legnagyobb autonómia megmozdulása Székelyföldön: az erdélyi magyarság a 12 helyszínről kiinduló, székely zászlós menetoszlopokkal üzeni Bukarestnek, hogy nem kér az erőszakos román asszimilációból.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke elmondta, hogy október 27-én, vasárnap a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 11 közeli településről és egy útkereszteződéstől indulnak el a székely zászlók ezreit lobogtató menetek a szomszédos kiindulópontokra, így a menetoszlopok egymást kiegészítve 45 kilométer hosszú, összefüggő oszloppá állnak össze. Ezzel az impozáns megmozdulással tiltakoznak a román kormány erőszakos beolvasztási kísérlete ellen.
 

székelyek százezrei menetelnek az autonómiáért - mno.hu

 

Ha nemcsak nevemben, hanem véremben is székely lennék, most bizonyára mindent megtennék azért, hogy részt vegyek a Székelyek Nagy Menetelésén, melyet Székelyföld autonómiájáért, és a tervezett romániai közigazgatási reform ellen tartanak. Így azonban csak lélekben leszek ott, legfeljebb a világhálón keresztül - mégis arra buzdítom székely testvéreimet, hogy ha tehetik, mozduljanak meg, vegyenek részt ezen a rendezvényen. Nem azért írom ezeket a szavakat, mert amolyan tüntetős, hőbörgős, „nagy-magyarországos” ember lennék, hanem azért, mert vannak ügyek, melyek mellé keresztyénként, reformátusként, vagy egész egyszerűen: magyar emberként oda kell állnunk. A székelység megmaradásának ügye mindenképpen az.

A székelyek a testvéreink. Igaz, vannak jó és kevésbé jó testvérek, és az ember néha csalódik a sajátjaiban. Mégis, a testvér az, akire számíthatok, ha pedig a testvéremre tekintek, saját magamat látom. Az ő ügye az én ügyem, az ő öröme az én örömöm. Jó lenne, ha így lenne, boldog, aki ezt átérzi. Bár teológusként volt jó pár erdélyi, sőt székely barátunk, diáktársunk, akikkel jól megvoltunk, mégis, amikor a székelyekre gondolok, elsősorban Jakab Ferenc nyugalmazott tanító úr jut eszembe, Farkaslakán. 2006-os gyülekezeti látogatásunkkor ismerkedtünk meg vele, és rögtön szívünkbe fogadtuk hűséges, honszerető, kedves személyiségét. Egy szó, mint száz: ma is örömmel és hálával emlékszem akkori találkozásunkra, majd a következő évben tett családi látogatásunkra. Remélem, te is útra kelsz, Feri bácsi, ha Isten éltet és erőt ad! 

A székelyek a testvéreink – és a testvéreink szülőföldjét, megmaradását veszély fenyegeti.  Pontosan ez történik: „a megyéket a kormány fejlesztési régiós felosztás alapján nyolc nagy megyére cserélné le. Ez a magyar többségű megyék beolvasztását jelentené, ezzel azt, hogy a regionális szinten is kisebbségbe kerülő magyarság egyik kialakuló régióban sem rendelkezne politikai súllyal.”

Barátaim, ez a tipikus román politika, immár száz éve: mosolyogva, váll veregetve, mindenféle mondvacsinált okokra hivatkozva cinikusan a hátunkba döfni a kést. Ez a tipikus kisantanti, szélsőséges magyarellenesség: megpróbálni eltüntetni, lehetetlenné tenni mindent, ami magyar. Igazság szerint nem értem, hogy akár egyikre, akár másikra mi szükség egy egységesülő Európában? Vajon mitől, kitől félnek? Vagy nem félnek semmitől, csupán a székelyföldi megyék pénzére fáj a foga a román kormányzatnak?

Akárhogy is gondolják, nekünk a székelyek mellé kell állnunk. Mert ha nem tesszük, akkor (ismét, újra, ki tudja, hányadszor) hátat fordítunk a testvéreinknek, hátat fordítunk egymásnak. Mert ha nem tesszük, akkor elhiszik, hogy velünk, magyarokkal tényleg mindent meg lehet tenni. Nem azért kell melléjük állni, mert bele akarjuk ütni az orrunkat a dolgaikba, hanem azért, hogy megmutassuk: velük vagyunk. Együtt vagyunk. 

Az október 27-i nagy menetelést a Székely Nemzeti Tanács szervezte, ám „az összes magyar politikai alakulat, civil szervezet és történelmi egyház felsorakozott mellette”. Nagy öröm (és nyilvánvalóan szép politikai siker is), hogy ebben most tényleg mindenki egyetért odaát. Reménykedem, hogy nemcsak a politikai pártok, hanem a hétköznapi emberek is így vélekednek. 

És mi a helyzet nálunk? Magyarországon is minden politikai pártnak oda kellene állni az ügy mellé. Reménykedem, hogy a hétköznapi emberek tekintélyes részének ingerküszöbét is eléri a székelyek ügye, a mi ügyünk, és akár fizikailag (az ország több pontján is szerveznek szimpátia felvonulást), akár lelkileg oda állunk melléjük. 

Örömteli, hogy az ügy mellé állt a Fidesz-KDNP és a Jobbik is. Örömteli, hogy az LMP is úgy érzi: ott a helyük a nemzeti összefogásban. „A frakcióvezető-helyettes üdvözölte, hogy az erdélyi magyar pártokat és civil szerveződéseket egységbe szervezte az autonómia kérdése. Hozzátette: hogy amikor az autonómiatörekvéseket támogatják, akkor a világ bármely más táján élő magyarok, illetve az egyetemes emberi értékek mellett is kiállnak. Az LMP aggodalommal látja, hogy Romániában napirenden van az a közigazgatási reform, ami elsősorban három, többségében magyarok lakta megyét, Hargitát, Kovásznát és Marost “fenyeget” – folytatta. Szavai szerint az átalakítás célja az ezeken a területeken élő magyarság közigazgatási alapon történő széttagolása.Végül közölte: az autonómiatörekvés “nem valamiféle összeesküvés”, hanem éppen hogy egy értéktöbbletet jelent a romániai többségi társadalom számára."

A (rettentően) demokratikus (rettentően) baloldali (hihetetlenül) ellenzék nem ér rá holmi székelyekkel foglalkozni, ők most a demokrácia, a haza érdekében éppen összefognak összevesznek. Semmi baj, Ponta miniszterelnök úr úgyis gyakran jár feléjük. Majd megbeszélik december elsején, ha koccintani kell. Mondjuk, nem bánnám, ha pezsgőzés helyett inkább hozzánk csatlakoznának. Hiszen a legfontosabb mégis az lenne, ha ebben mi, magyarok, pártoktól, ideológiáktól függetlenül egyetértenénk.  Éppen ezért: hajrá SZÉKELYEK!  

 

KIEGÉSZÍTÉS: Ma olvastam, hallottam, hogy mind az MSZP, mind az Együtt-Pm támogatta a Székelyek Nagy Menetelését. Egyedül a Gyurcsány féle DK nem tette ezt meg. További cikk erről: http://index.hu/belfold/2013/10/27/szegyellem_hogy_a_multban_volt_kozom_bajnaihoz/

 

Hozzászólások