Persze, tudni kell, itt Európa élcsapatai szerepelnek a tornán, a portugáloknál minden játékos egyénileg kiváló képességekkel rendelkezik. A mi csapatunkban általában benne van a gól, a siker, de ilyen egyéni hibákat nem engedhetünk meg. Én is vállalom a felelősséget, de felháborító, néhány kulcsjátékos – mint Tamás Krisztián, Kalmár Zsolt vagy Nagy Dominik – mit művelt a pályán. (…) Ez tanuló időszak nekünk. Itt kőkemény csapatok vannak. Ausztriát meg kellett volna vernünk! Portugáliát akkor sem vertük volna meg, ha behugyozunk. És ha az osztrákokat legyőzzük, ez a mérkőzés is más lett volna” – fejezte be mondandóját a magyar U19-es válogatott szakvezetője.

ha behugyozunk, akkor se verjük meg Portugáliát - nemzetisport.hu

Beérett a munka gyümölcse.

ezen a tornán férfivá értek a srácok - nemzetisport.hu

A belgák megállapították, hogy az utánpótlás jelenlegi rendszere nem alkalmas az eredményes működésre. Ezzel az akadémiai képzéssel csak évekre konzerváljuk a sikertelenséget. Így ugyan megvan az esély, hogy a hazai élvonalig eljutnak a játékosaink, vagy olykor még oda sem, de mitől lenne jobb így a válogatottunk, mitől jutnánk ki bárhová is?” – értékelte a belga Double Pass megállapításait az Indexnek egy neve elhallgatását kérő, fiatalokkal foglalkozó edző.

ezzel az akadémiai rendszerrel is jól becsődölt a magyar futball - sporgéza.hu

 

Nyár van, most lett vége a foci vb-nek, az átlagmagyar átlagférfi ilyenkor természetesen a labdarúgás, a foci, vagyis az „örök szerelem” bűvkörében él. Valóban az sokunknak, hiszen gyermekként talán ez volt az egyetlen szórakozás, apáink, nagyobb testvéreink, barátaink mind-mind játszottak, vagy éppen szurkoltak a tv előtt, mi pedig az ő példájukat követve szintén ezt tesszük, már amennyire szurkolni lehet ennek a nézhetetlen és elkeserítő játéknak, amit magyar focinak nevezünk. Komolyan, én is unom már, hogy mostanában erről írok, de talán épp azért teszem, mert nem bírok napirendre térni a fölött, hogy olyan kilátástalan és reménytelen ez az egész. És persze azért is, mert a magyar foci jól tükrözi a magyar társadalom lelkiállapotát, hozzáállását, vagyis mindazt, amiért ott tartunk, ahol. A bányászbéka feneke alatt. Pedig lenne kiút. 

Korábban soha nem néztem külföldi focit, egész egyszerűen nem érdekelt, meg nem is volt rá lehetőség. Aztán jött az olasz foci, a német, az angol bajnokik, Bajnokok Ligája, hála a kábel tévének. Más tempó, más stílus, más játék. Aztán kiment vagy a fotelből megnézett az ember egy magyar csapatot, és csak a labdából meg a bírók öltözékéből jött rá, hogy ez ugyanaz a sportág.

1986 óta (nyolc éves voltam ekkor) konkrétan semmiféle sikerünk nem volt, leszámítva talán a 2009-es U20-as világbajnokság harmadik helyét, néhány klubsikert (bejutás a BL-be, egy-egy nemzetközi győzelem), és a magyar válogatott egy-két tétmeccsen aratott szerencsés győzelmét. Mindezekkel együtt tény: 1986 óta nem sikerült egyetlen nemzetközi tornára sem kijutni, klubcsapataink leszerepelnek, számottevő külföldi klubban pedig egy magyar játékos sem igen játszik (kivétel talán Dzsudzsák – PSV, Hollandia, majd Dinamo Moszkva; Szalai Ádám – Schalke 04, de most már Hoffenheim, Németország, vagy sokáig Gera Zoltán – West Brom’, Fullham – Anglia. Rajtuk kívül senki. A nagy többség külföldön a padon ücsörög.).  A már említett utánpótlás vb harmadik helyezett csapat játékosai közül egyik sem futott be karriert. Most pedig az utánpótlás válogatottunk hazai pályán előbb 3-1-re kap ki Ausztriától, aztán 6-1-re Portugáliától, hogy aztán a végén megverje 2-1-re Izraelt.

Hogy mi az oka az immár három évtizede zajló sikertelenségnek? Miért van az, hogy sikerek helyett egyre nagyobb pofonokat kapunk, hogy alig-alig van örömünk ebben a méltán népszerű, máshol anyagilag is jól jövedelmező játékban?

Egész egyszerűen rossz az egész úgy, ahogy van. Olyan, mint egy ócska épület: rossz a fűtés, dohosak a falak, beszakad a tető, kiesnek az ablakok, nincs szigetelés, ráz a bojler. A legnagyobb baj azonban mégiscsak az alappal van, ill. azzal, hogy pont azok próbálják meg rendbe rakni a házat, akik az évtizedek alatt lelakták, tönkretették.

Hallgatja az ember a vb alatt a köztévébe invitált szakértőket, akik hol fanyalognak, hol kinyilvánítják a nagy igazságot. Olvassa az ember Mészöly Géza nyilatkozatait, és kezdi megérteni, mi a legnagyobb probléma.

Nem tudom, Mészöly Géza mit ért el élete során azon a munkaterületen, ahol dolgozik, jelesül a labdarúgásban. Gyanítom, semmit. Nem járt világversenyen, sem eb-n, sem vb-n. Nem játszott éveken keresztül meghatározó európai csapatokban (a padon ücsörgést hagyjuk, bár neki ez sem igen jutott). Igaz, a wikipédia tanúsága szerint van két második helye is az Újpest csapatával, én azonban ezt nem sorolnám az eget rengető sikerek közé. Magyarán, ő azért edző a magyar 19 éven aluli csapatnál, mert vagy nincs nála jobb, vagy mert ő a fia Mészöly Kálmánnak, ennek a nagyhangú, ordenáré, játékosként és edzőként is bevallottan bundázó, de helyezkedni jól tudó egykor volt labdarúgónak. Akár egyik, akár másik – nem valami nagy dicsőség. (Jut eszembe, Kálmán bá’ a hazai rendezésű U19-es eb reklámarca. Nomen est omen.)

Biztos ügyes fiú ez a Géza gyerek, kedves, aranyos, jóképű, a lépcsőházban előre köszön a felnőtteknek, sőt, még Piri néni szatyrát is felcipeli a negyedikre, ha kell. Komolyan, semmi bajom vele, talán még el is diskurálnánk, ha úgy hozná az élet. Nem is akarom rá kihegyezni az egészet, nyugodtan helyettesítsük be a nevét bárkivel, aki az elmúlt harminc évben a magyar labdarúgás körül tevékenykedett. Egész egyszerűen döbbenetes, hogy olyanok merik kritizálni a világ legjobb csapatait, olyanoktól várunk el eredményt, olyanok igazgatják a magyar labdarúgást utánpótlástól a nagyválogatottig, olyanok igazgatják az akadémiákat, akik teljesen sikertelenek, akiknek semmiféle, kézzel fogható eredményünk nincs. Ezzel kapcsolatban nyugodtan olvasgathatjuk a sportgéza.hu nagy túlélők című sorozatát. Tanúságos.

Éppen ezért mindent, de mindent az alapoktól kellene kezdeni. Az utánpótlástól. Mert tényleg szépek az új stadionok, de minőségi játék nélkül olyan lesz az egész, mintha a felújított győri balettban én táncolnám a Diótörőt.

Első lépésben elhívnám Magyarországra a világ legjobb edzőjét, és megkérném, hogy ától zéig találja ki, „tervezze meg” a magyar focit.

Ennek nyilván első lépése az utánpótlás. Ezért idehoznám a legjobb utánpótlás edzőket, hogy ovis kortól egészen felnőtt korig német, holland, spanyol mintára alakítsák azt át. Ott ugyanis van eredmény. A magyar edzőket –még a legfiatalabbakat is, sőt őket igazán- pedig elzavarnám külföldre, a legjobb csapatokhoz, tanulni. Taktikát, alázatot, nyelveket. Aki nem megy, és nem tölt el legalább négy évet külföldön, azt a gyerekek közelébe sem engedném, és kikötném azt is, hogy nem lehet edző sem az NB1-ben, sem az NB2-ben.

A kulcs tehát: alázat, tanulás. Mint az élet más területén is.

Ha pedig így se megy, akkor tényleg hagyjuk az egészet, mert kezd dögunalmassá válni a sok-sok méretes zakó és az állandó magyarázkodás. Helyette inkább támogassuk a tömegsportot, a kézilabdát, meg a pólót. Ott azért többé-kevésbé vannak eredmények.