Napkelte

...amikor Isten igéje felragyog az embernek, az olyan, mint amikor a napkelte besugározza a földet; ám ebből csekélyke hasznunk származik, amíg szemet nem ad, vagy szemünket meg nem nyitja ő maga...
Institutio 2.2.21.

Karl Barth, a 20. század egyik – ha nem „A” - legnagyobb teológusa harminc évesen a prédikáció gyakorlati problémáit kutatva nekiállt elolvasni Pál apostol Római levelét. Mégpedig úgy, mint ahogy nagy elei tették, így Augustinus, Luther, és Kálvin, saját olvasatban, mintegy felfedezve egy új szöveget. A döbbenet elementáris erővel érte el, és így kiáltott fel egy levelében: „A Római levélben a 3,20kk sziklatömbjével bajlódom. Mi minden rejlik benne! … Pál – micsoda ember lehetett és micsoda emberek voltak azok, akiknek ezt a tömör dolgot így, néhány bonyolult morzsában odavetette, és mégis volt számukra jelentése! … Bárcsak korábban is odafordultunk volna a Bibliához, hogy most szilárd alap lenne a lábunk alatt!” („Hätten wir doch früher uns zur Bibel bekehrt, damit wir jetzt festen Grund unter den Füßen hätten!”)

Égből pottyant?

A protestánsok maguk alatt vágják a fát, amikor a Szenthagyományt támadják, ugyanis ez a hagyomány hozta életre a Bibliát. Egyház nélkül nem hihetünk a Bibliában.

Nem az égből pottyant le a Biblia – katolikusvalasz.hu

 

Vagy luxus, vagy egzisztenciális szükség gyűlölni a másikat. Különösen, ha azonos értékrendet vallókról van szó. Nem ugyanazt, de azonosat. Fontos a distinkció, merthogy ma a nyelvi megértés sem a könnyű utak egyike, hát még véleménykülönbségek áthidalása. Különösen döbbenetes, – bár nem meglepő -, hogy van, akinek identitását a másikkal való érdek- és értékellentéte kinyilvánítása jelenti. Mondanám, a negatív önmeghatározás.

Statisztikai Ige

Az Amazon állította össze a listát a legolvasottabb könyvek legnépszerűbb idézeteiből, amelyeket a Kindle felhasználók mentettek el.A Kindle e-könyv olvasókon ki lehet választani és el lehet menteni a könyvekből a kevdenc idézeteinket. Ezeket az adatokat felhasználva az Amazon összeállított egy listát a legolvasottabb e-könyvek legnépszerűbb idézeteiből.

Ez a legolvasottabb könyv legnépszerűbb idézete - hvg.hu

Érdekes, néha félelmetes azzal szembesülni, hogy mennyi mindent elárulhatnak rólunk azok a technikai eszközök, melyeket a mindennapokban használunk. Ha valaki rendszeresen és módszeresen összegyűjti pl. internetezési szokásainkkal kapcsolatos információkat, bizony elég alapos képet kaphat rólunk. Mert nem csak a ökológiai lábnyomunk lesz egyre nagyobb ezen a bolygón, hanem a kibertérbe is belevéssük jó alaposan az emlékezetünket.



Olykor nem árt szembesülni „kifigyelt” statisztikákkal, mert elgondolkodtatóak. Most éppen az olvasási szokások statisztikái között szúrt szemet, hogy melyek a kedvenc e-könyvek, és abból milyen idézeteket mentenek el legszívesebben az olvasók. Örömmel látom, hogy a kedvenc e-könyvek listáján is ott van a Biblia, akárcsak a papír alapú könyveknél. Ez még nem lepett meg, inkább csak jólesően konstatáltam.

És erőt vevének a vizek a földön

A Paramount arra számít, hogy Egyiptom, Jordánia és Kuvait is betiltja a Russell Crowe és Anthony Hopkins főszereplésével forgatott, Darren Aronofsky rendezte filmet, amely március végén kerül a mozikba világszerte. Egyiptomban a vallási vezetők csütörtökön vallási rendeletben, fatvában szólítottak fel a film betiltására.

Egyiptomi fatva a megfilmesített Noé ellen- mno

Még moziba sem került, máris botrányt okozott a bibliai Noé történetének amerikai megfilmesítése. A 125 millió dolláros költségvetéssel készült mozifilm, melyben a gladiátorként híressé vált Russell Crowe játssza a főszerepet, nem kerülhet a katari, a bahraini, valamint az Egyesült Arab Emírségek területén található mozikba. Ezt a Paramount Pictures közölte a Reuters hírügynökséggel szombaton. A bejelentés óta más, iszlám többségű országokban is fontolgatják, hogy tiltólistára helyezzék a Darren Aronofsky rendezte filmet, amelyet kasszasikernek szántak készítői.

Aprócska reposzt a megújuló Biblia kapcsán a megújuló egyházról

Már a nyomdában van a revideált új fordítású Biblia legújabb kiadása, amelyet áprilisban mutatnak be a nagyközönségnek a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A református egyház az azzal egy időben összeülő Zsinaton veheti használatba az új Bibliát, amelyért ökumenikus istentiszteleten is hálát adnak a Magyar Bibliatársulat tagegyházai.

Milyen lesz az új Biblia? - reformatus.hu

 

Ha valaki veszi a fáradtságot, és fellapozza mondjuk a száz évvel ezelőtti egyházi folyóiratokat, döbbenten fogja észrevenni a párhuzamot egyházunk akkori és jelenlegi állapota között. Bármilyen furcsa, de száz-százhúsz évvel ezelőtt is ugyanazokkal a problémákkal nézett szembe a református egyház, mint manapság. Akkor is állandóan napirenden volt az egyház anyagi helyzete, gyülekezeteink lelkiállapota, a lelkészi munka mikéntje, a társadalom megszólítása, az állammal való viszony kérdése, és így tovább. Természetesen a válaszok is hasonlóak voltak, és persze kivétel nélkül mindegyik kimondva-kimondatlanul magában hordozta a száz év óta folyton emlegetett varázsszót, a megújulást. Megújulásra persze szükség van (ez az egyház egyik alappillére), ám nem mindegy, mit is értünk megújuláson – ha értünk alatta bármit is egyáltalán. 

A könyv dicsérete

A 84. Ünnepi Könyvhétre megjelenő könyvek listáját olvashatják most műfaji bontásban. Találhatnak itt mások mellett irodalmi antológiát, verset, prózát, drámát, szórakoztató és gyermekirodalmat, esszé- és tanulmányköteteket.

Június 6-10. között ünnepi könyvhét – litera.hu

 

Néhány hónapja bezárták az utolsó antikváriumot is a Fő téren. Egy megyeközpont utolsó használt könyvkereskedését. Amikor nem egészen tíz évvel ezelőtt a városba érkeztünk, még kettő működött, alkalmi árus pedig mindig felbukkant egy-egy nagyobb eseményen.  Egy emberöltőnyi idő nem kellett, hogy kézzelfoghatóvá váljon: a könyv már más helyet foglal el az emberek életében. Nemcsak a könyv, hanem a kultúra egyáltalán.

Kis igazságok

Erőtlenségünk legtöbbször nem az erő hiányából fakad, hanem a túlzott leterheltségből. Istentől ilyenkor nem nagyobb erőt, hanem több belátást kellene kérjünk.

Hans-Joachim Eckstein

www.evangeliums.net

 

Szeretek konferenciákra járni, különösen egy másik nyelvi közegben, kultúrában. Nemcsak azért, mert kizökkent az itthoni létből, hanem mert szembesít egy másik lehetőséggel, a konkrét kötöttségek fölötti megoldásokon való gondolkodással. Ugyanolyan értéknek vélt premissza teljesen másként csapódik le. Ül az ember outsiderként és megpróbálja megfogni a gondolkodás logikáját, ami azonos nyelven belül sem könnyű.

Belső szobák árnyékai

Előzetes letartóztatásba helyezték csütörtökön azt a 22 éves nőt, akit egy hónapos kisfia bántalmazásával gyanúsítanak – közölte a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.

Életveszélyes sérülései vannak a kisgyermeknek - mno.hu

Hetente legkevesebb egy nő, havonta egy gyermek veszti életét családon belüli erőszak következtében. Csütörtökön aláírásgyűjtés indult annak érdekében, hogy a parlament önálló bűncselekményként szankcionálja a folyamat-bűncselekményt.

Öröklődik az erőszak, mert nem beszélünk róla - mno.hu

A fenti híreket közömbösen, szörnyülködve, esetleg némi undorral szoktuk olvasni, és tovább is lapozunk. Azonban a nemzetközi nőnap kapcsán néhányan most a családok életének árnyas oldalára irányítják figyelmünket. 

Isten és szerelem

Nem igaz, hogy minden elmúlik és mindent elfelejt az ember. Az csak látszólagos. Minden, ami volt, az van is, csak vissza kell gondolni s az öntudat mélyéből lassan felemelkednek, emlékezetünkben megelevenedik és újra él minden.

Bölcsességek az életről - citatum.hu

Régóta ismert, s ma tudományosan is leírható, hogy az emberi elme szelektál és csak a legfontosabb dolgokat őrzi meg. De a tudat mélyén olyanokat is, amelyekről nem beszél élete folyamán, s mégis életének olyan elválaszthatatlan, kitörölhetetlen részét képezik, amelyek talán éppen a halál közelségében újra a felszínre kívánkoznak. S mik ezek a nagy dolgok. Az örök emberi érzések: szerelem, halál, kín, szabadulás, háború, házasság, gyermekszületés, csalódás, családi kapcsolatok. Érzelmileg csak váltakoznak, netán finomodnak ezek.

Elfáradt jövő

Ha megkérdezünk egy jövőkutatót a következő pár év nagy trendjeiről, ugyanazt halljuk, mintha tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt tettük volna fel a kérdést. És nemcsak a jövőkutatók válaszaiból gondolhatnánk azt, hogy egy egész szakma beszélt össze, hanem a tudományos tényekből kiinduló (ún. hard) science fiction-szerzők regényeiben is ugyanaz a pár téma tűnik fel Jamais Cascio jövőkutató szerint.

Már a jövőkutatóknak sem jut eszükbe semmi - Origo.hu

Azt mondják, hogy addig ér valamit az élet, amíg van előttünk valamiféle elképzelés, valami cél, valami vágy, ami hajt bennünket előre, amíg van valami jövőképünk. Ha ez megszűnik, akkor beáll a zavar, a tanácstalanság, csak valamiféle vegetálás van ideig-óráig, aztán megállíthatatlanul jön a leépülés, a megsemmisülés.