Ref. kommentek

...mert a szabadság célja épp az, hogy a jóra lelkesítsen.
Institutio 3.19.6.

Kedves János! Muszáj hozzászólnom legutóbbi posztodhoz. Úgy látom, nagyon eltévedtél. Vagy nem tanították meg neked, hogy az egyházra hallgatni kell?
Kicsoda tagadja ezt? Feltéve, ha semmi mást nem mond, csak ami az Úr igéjéből való.

Gipszkönny

Az egyházi hatalom tehát nem végtelen, hanem Isten igéje alá van rendelve, és mintegy belé van zárva.
Kálvin: Institutio 4.8.4.

Azt olvasom, hogy a Nógrád-megyei Pásztón könnyeznek a kis temetői templom Mária-szobrai. Sokakat vonz a hír a településre, van, aki ennek nyomán más csodákat is vár: hirtelen gyógyulást, változást az életben. Az egyházi vezetés ismét óvatosan nyilatkozik. Nem lehet kizárni a másodlagos kultusz megnyilvánulásait, ahol barátságosan elnézik a csodahitet, kép- és szoborkultuszt, noha tudván tudják, hogy mindez valójában vadhajtása a vallásnak.

Titkosan a titkoson

...kétség nélkül állíthatjuk, hogy a világban látható minden változás Isten kezében titkos munkálkodása folytán történik. Sőt, annak, amit Isten elrendelt, be kell következnie, de nem úgy, hogy feltétlenül, természetéből adódóan szükségszerűnek tűnjön.
Institutio 1.16.9.

Egyik este kisfiammal a véletlenről beszélgettünk. Én már tapasztalatok birtokában mondhattam neki azt, hogy véletlen nincsen, mert minden Isten akaratától függ. Ez a mély református-kálvinista meggyőződés mintegy ismertetőjegyünkké vált. Sokan keverik a predesztináció, azaz eleve elrendelés fogalmával, ami valójában a kettős kiválasztás tana, és nem a hétköznapi életünkre, hanem üdvösségünkre vonatkozik. Nyilván ily módon összefügg teljes életünkkel, nem elválasztható tőle. Ugyanakkor több mint négy évtized élettapasztalata után az ember nagy meggyőződéssel mondhatja, hogy visszatekintve igenis az Úr Isten rendezte az ember útjait, kijelölt pályákat, rendezett, segített. Gondoskodott.

Napkelte

...amikor Isten igéje felragyog az embernek, az olyan, mint amikor a napkelte besugározza a földet; ám ebből csekélyke hasznunk származik, amíg szemet nem ad, vagy szemünket meg nem nyitja ő maga...
Institutio 2.2.21.

Karl Barth, a 20. század egyik – ha nem „A” - legnagyobb teológusa harminc évesen a prédikáció gyakorlati problémáit kutatva nekiállt elolvasni Pál apostol Római levelét. Mégpedig úgy, mint ahogy nagy elei tették, így Augustinus, Luther, és Kálvin, saját olvasatban, mintegy felfedezve egy új szöveget. A döbbenet elementáris erővel érte el, és így kiáltott fel egy levelében: „A Római levélben a 3,20kk sziklatömbjével bajlódom. Mi minden rejlik benne! … Pál – micsoda ember lehetett és micsoda emberek voltak azok, akiknek ezt a tömör dolgot így, néhány bonyolult morzsában odavetette, és mégis volt számukra jelentése! … Bárcsak korábban is odafordultunk volna a Bibliához, hogy most szilárd alap lenne a lábunk alatt!” („Hätten wir doch früher uns zur Bibel bekehrt, damit wir jetzt festen Grund unter den Füßen hätten!”)

No name?

Mindig nagyon kedveltem Chsysostomus szép mondását: „a mi filozófiánk alapja az alázat”. Ennél csak Augustinus mondása tetszett jobban: „Egyszer megkérdezték az egyik szónokot, hogy mi az ékesszólás első szabálya? Azt válaszolta: a tagolt beszéd. Na és a második? A tagolt beszéd. És a harmadik? A tagolt beszéd. Nos, ha engem kérdezel a keresztyén vallás szabályairól, azt válaszolom: hogy először, másodszor, harmadszor és mindig: az alázat.” Alázaton pedig nem azt érti, hogy az ember, tudván, hogy valami ereje mégiscsak volna, eláll a kevélységtől és a gőgtől, hanem azt, hogy igazán átérzi, nincs más menedéke, csak az alázat...
Institutio 2.2.11.

Bizonyára van felrázó ereje annak, ha egy magyar kálvinizmusról folyó konferencián valaki igyekszik bebizonyítani, hogy megreformált hitű eleink eleinte nem Kálvinra hivatkoztak, és valójában a „kálvinista” név is csak gúnynév volt, amit az ellenfelek akasztottak a buzgó helvét hitvallásúakra. Így csak a későbbi utókor tekinti őket kálvinistának, ők sokkal inkább egy sajátos ágát képezték a református hitűeknek.Bizonyos értelemben valóban különbözik a magyar kálvinizmus minden más nemzeti kálvinizmustól, ami egy roppant természetes dolog, hiszen a történelmi, kulturális háttér, az egyháztörténet fordulatai egészen más pályát határoztak meg Európa és Észak-Amerika egy-egy régiójában. Azt állítani azonban, hogy más, sajátos teológiai utat jártak be, és ennek bizonyítékául a csekély számú Kálvin-hivatkozást felmutatni, ezt tökéletesen elhibázott gondolatmenetnek és módszernek tartom.

Asszonyok főkötőjéből áll a vallás?

Micsoda?! Talán az asszonyok főkötőjéből áll a vallás, merthogy nem szabad fedetlen fővel járniuk? (…) A legkevésbé! Mert ha egy asszonynak oly sietséggel kell a felebarátja megsegítésére sietnie, hogy nincs ideje fejét betakarni, semmit nem vétkezik, ha fedetlen fejjel teszi a dolgát. Aztán van, amikor legalább annyira illik szólnia, mint máskor hallgatnia.
Institutio 4.10.31.

Ismerjük azt, amikor két órán keresztül írunk egy szöveget és végig érezzük, hogy nem jó? Újra és újra nekifutottam a kérdésnek, amiről már ezeregyszer írtam: hogyan tudnám elfogadtatni, hogy a nők szuverén emberek, akiknek helyét és szerepét nem lehet egy olyan társadalmi idea alapján meghatározni, amely valós társadalmi rendként legfeljebb talán a viktoriánus kor kulisszái között, magasabb társadalmi csoportokban létezett? Szóval hadakoztam, viaskodtam, aztán kimentem a konyhába, és megállapítottam, hogy a gyerekek vacsorára ismét megették a holnapi ebédre szánt ételt, úgyhogy még neki kell állnom főzni. Visszatértem a gép elé, ami azt kérdezte tőlem, akarom-e helyreállítani az előbbi dokumentumot? Hát persze, válaszoltam neki. Tudjuk, mi történt: a két órán keresztül írt szöveg kiment, maradt valami régi dokumentum. Rögtön megértettem, még a gép sem volt elégedett a korábbi szöveggel.

Helyet adni

Márpedig mi értelme van a magunk megalázásának, ha nem az, hogy teljesen gyámoltalanul és üresen helyet adjunk Isten irgalmának?
Kálvin: Institutio 3.12.6.

Ismerek egy színésznőt, aki megjelenésre jelentéktelennek mondható. Nem festi szívesen magát, bőre fénytelen, haja kese. Az egész ember mintegy beleolvad környezetébe, és szívesen el is vegyül. Mintha átlátszó lenne. Nem vesszük észre. Ám attól a pillanattól kezdve, hogy mint színésznő – egy szöveg, egy színpadi szerep továbbadására megbízott kiválasztott – megtelik azzal a szöveggel, azzal tartalommal, amit közvetítenie kell. Ettől kezdve az a szürke kis asszonyka, az a láthatatlan edény egyszerre sugárzó szépséggé, hatalommal és üzenettel teli erővé, érzelmek megszámlálhatatlan sípú orgonájává válik. Ő az az edény, aki mindig arra vár, hogy megtelhessen értékes tartalommal és azzal szolgálhasson.

Puritanizmus - béta generáció

Márpedig, ha az Úr azért küldte el Krisztusát, hogy régi esküjét beteljesítse, nem mondhatjuk, hogy a régi szövetség célja ne Krisztus és az örök élet lett volna mindig.
Institutio 2.10.4.

A reformáció 500. évfordulója az egykori evangéliumi megtisztulás gondolatához méltatlanul olyan reakciókat váltanak ki egyházunkhoz hű emberekből, amelyek tökéletesen szemben állnak a reménység derűjével és a megtisztulás igényével. Egy ilyen helyzetben egyszerre az az indulatos, keserű gondolatom támadt, hogy hát ez nemcsak egy meddő társadalom! Nem ám, emberek! Itt nem a demográfiai mutatókkal van a baj, hanem a gondolatokkal. Meddő gondolatok vesznek körül bennünket! Tipródás a semmiben. Siránkozás egy túlidealizált múlt fölött, amit valójában alig ismerünk, közben előre mutató reménység nulla!

Nincs üdvösség-automata

A szövetséget kell tehát középpontba állítanunk, amelyet egyszer már megszentelt, hogy örök és felbonthatatlan legyen. Ennek a betöltése Krisztus, a szövetség tőle kapja hitelét és érvényét.
Institutio 2.11.4.

Karl Heussi kitűnő egyháztörténeti munkájában azt írja Kálvinról, hogy úgymond „a reformáció epigonja volt”. Talán Kálvin nem is tiltakozott volna a kitétel ellen, ha úgy módosítjuk: epigon, ha epigonnak tekintjük azt, aki mindent a Szentírásból kíván levezetni. Hiszen a kegyelemtanban valóban Luther és Melanchton már leírtak hasonló tanokat, de ők sem máshonnan merítettek, mint Pál apostol levelei, illetve Augustinus szintén innen levezetett tanításai.

Dörögjenek és villámoljanak

De amikor a porból vett emberke beszél Isten nevében, akkor éppen Isten iránti kegyes érzésünkről és tiszteletünkről teszünk bizonyságot, ha tanulékonynak bizonyulunk szolgája iránt, holott semmiben sem kiválóbb, mint mi.
Institutio 4.3.1.

Jó néhány lelkész családban a lelkész családtag igehirdetése után a család olykor megjegyzéseket tesz a prédikációra. Sokaknál úgy zajlik ez, mint a vasárnapi ebéd kommentálása: a háziasszony főztjét már kevésbé dicsérik, mert mindig jó, és mindig igyekszik megfelelni a szerettei ízlésének, ezért, ha szó van az ételről, akkor többnyire a kritika kerekedik felül. Miért túl sós, miért sótlan, miért túl sült, miért sületlen, miért sűrű, miért híg? Hát így van több lelkészcsaládban is, hogy a prédikáció inkább kritikát, mint dicséretet kap.

Ennyi az egész

Márpedig ha az Úr a pogányok írásaival és szolgálatával akar segítségünkre lenni a fizika, a dialektika, a matematika és a többi tudományágak területén, éljünk ezzel a segítséggel, nehogy Istennek ezeket a szabadon felkínált ajándékait megvetve, jogosan bűnhődjünk tétlenségünkért.”
Institutio 2.2.16.

Kálvin dialektikája egyszerre humánus és egyszerre istenfélő. A teremtésben csodálja az eredeti teremtést, de mielőtt elmerülne annak imádatában, a bűneset miatti megromlottságot, a teremtmények semmi voltát is hangsúlyozza. Nem tudhatott arról, hogy az emberiség romlottsága végül magát a természetet, a Földet – mint a csodálatos teremtést – is végveszélybe sodorja.
Dialektikája ugyanígy gondolkodik az emberről is. Az ember a jó teremtés legtökéletesebb, legnagyszerűbb koronája. Ám a bűneset miatt természete még akkor is minden ízében romlott, ha a lehető legártatlanabbul próbál élni. A bűn, mint egy lappangó betegség ott van az emberben. Ám az emberben mutatkozik meg a teremtés sok-sok nyoma, ami mind Isten ajándékaként jelenik meg életünkben. Ezek közül az egyik legkülönlegesebb az emberi értelem.

A polgári rend magva

…miután az ember természetére nézve társadalmi lény, természetesen ösztönénél fogva ápolja és fenntartja társadalmát, és ennek megfelelően látjuk is, hogy minden ember lelkében megvan a polgári tisztesség és a rend általános lenyomata. Ezért minden egyes ember érti, hogy az emberi közösséget, legyen az bármiféle, törvényekkel kell szabályozni, és képes is felfogni e törvények alapelveit.
Institutio 2.2.13. 

JK szemben JK-val: mi mindent tart üdvösnek és jónak Kálvin -  a polgári rendet, a törvény szabályozta jól működő társadalmat, a művészeteket és tudományokat! Megint csak eltávolodik a kép a mogorva szakállas öreg úrtól. Kálvin józanul, sőt csodálattal szól azokról az ismeretekről, amelyek ugyan alacsonyabb rendűek, mint az Istennel való foglalkozás, de valójában Isten gazdag ajándékai az emberiség életében.

Tükörben

Ugyan meghatározhatja -e Isten végtelen lényegét az emberi értelem a maga eszközeivel? Hiszen még a Nap tömegét sem képes megállapítani, noha nap mint nap szemügyre veheti! Ugyan miféle terve alapján tárhatná fel Isten valóságát, mikor saját magát sem képes igazán megismerni? Igen, ismerjük el, hogy Istent csak Isten ismerheti.
Institutio 1.13.21.

„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten.” A páli mondat után minden, amit az emberi értelem határairól, és a transzcendens igazság elérésének korlátairól mondunk, csupán dadogás.  Lehet bármennyire művelt és tudós, de dadogás. Mert aki magasságban szárnyal, megtapasztalhatja, mily messze van az igazi ég. Aki ebből nem mélységes alázatot tanul, hanem csak gőgje nő, az még önmagát sem ismeri meg.

Nehogy átpártoljanak...

Mégis, mivel értelmük lomha és tompa, szükséges lesz a korábbiaknál jobban leírni az igaz Istent, nehogy a hívők átpártoljanak a pogány képzelgésekhez. Hiszen itt a filozófusok legtűrhetőbb elmélete is erőtelen, mely szerint Isten a világszellem.
Kálvin: Institutio 1.14.1.

Néhány évvel ezelőtt egy világimanapi előkészítőn vettem részt Nyugat-Európában. A három nap kevés volt arra a rendezők számára, hogy Isten neve elhangozzon, ám a spirituális élmény nem maradhatott el. Éjjel, a teamécsesek gyenge fényénél, az egzotikus drapériák és kókuszdiók mellett az evangélikus főszervező a föld- és világszellemhez szólt. No, nem is az imádság hagyományos testmozdulatával, az alázatot és bűnbánatot is jelző meghajtott fővel, összekulcsolt kézzel, hanem a kérés egyenes gesztusával, kiterjesztett, felfelé nyitott kézzel.

Portré helyett

„Sohasem fogunk eléggé bízni benne, ha nem fordulunk el teljesen az önmagunkba vetett bizalomtól, sohasem fogjuk tudni eléggé felemelni lelkünket, ha előbb meg nem alázzuk magunkban lelkünket; sohasem fogunk benne eléggé megvigasztalódni, ha magunk miatt meg nem szomorodunk.” (Kálvin: Institutio 3.12.8.)

Korunk személyességéhez illene, ha úgy beszélnék Kálvinról, mint egy barátról. Miről beszélgettünk volna egy súlyos tölgyfaasztalnál, ha megadott volna az időutazás? Az ostoba képzelgés nyilvánvaló hibáit kár is sorolni. Mert még időgéppel sem ültünk volna egy asztalnál. De akkor hogyan beszélhetünk arról a személyes jelenlétről, ami az Institutio olvasása közben érezhető a sorok mögött? Hogyan rajzolható egy portré – függetlenül metszetektől, életrajzoktól, pszichológiai becslésektől? Egy portré, ami magát az Institutio íróját mutatja be, úgy, ahogy az olvasás személyes kapcsolatán keresztül felidéződik?

Kortársunk Kálvin

S hogy milyen buzgón igyekeztem munkámmal Isten egyházát építeni, annak egyértelmű bizonyítékául hadd említsem meg, hogy az elmúlt télen, amikor úgy éreztem, hogy a negyednapos láz már a halálomat jelzi, minél jobban gyötört a betegség, annál kevésbé kíméltem magam, hogy úgy hagyhassam hátra ezt a könyvet, mint amely némiképpen eleget tesz a kegyesek nyájas kérésének. Bár gyorsabban szerettem volna megtenni, de végtére: az eléggé gyors, ami elég jó. S hogy jókor is bocsátom útjára, azt majd akkor állíthatom, ha látom, hogy immár bővebb gyümölcsöt hoz Isten egyházának, mint korábban. Ez minden vágyam.

Az Institutio új fordítása* – reformatus.hu

Négy és fél évszázada annak, hogy a reformáció svájci ágának legnagyobb hatású reformátora, a reformátusság meghatározó személyisége, Kálvin János letette földi életét Isten irgalmába. Hogy ez nem szólam, adatunk van róla, halála után az ágya előtti szőnyegen két feltűnő kerek kopásnyomot találtak. A lyuk titka nem sokáig maradt rejtély, napi imádságában „térdelte ki” a szőnyeget ez a mélyen hívő, hazáját elhagyni kényszerülő, s élete jó részét svájci emigrációban eltölteni kényszerülő zseni.

Ortodoxból református avagy a többségi kisebbség

Román reformátusként kezdtem érezni, milyen az, amikor kisebbségben vagy. Egyik napról a másikra minden megváltozott: többségiből kisebbségi státusba kerültem. Furcsa helyzet: a románok csupán etnikai szempontból testvéreim, vallási szempontból a magyarokhoz állok közelebb.

Hogyan lesz reformátussá egy ortodox teológus? – reformatus.hu

 

Mihai Androne ortodox teológiát tanult Bukarestben, amikor kezébe került egy könyv a protestantizmusról, amelyet, mint ő mondja, nemcsak kezébe vett, hanem el is olvasott. Aztán Svájcba került ösztöndíjjal, ahonnan reformátusként tért vissza. Ott olvasott bele Kálvin Institutiojába, ami egy új világot nyitott meg számára. Erről a világról maga mesél egy hosszabb interjúban, amely nemcsak a személyes sorsot érintően érdekes, hanem etnikai-vallási vonatkozásában is.