„A jobboldali diktatúrában csalódott, de egyebekben rendes, templomba járó, katolikusnak tekinthető konzervatív jobboldali emberek akkor sem fognak a sifferizmusra szavazni, ha nevezett bandink hiteles, orvosipecsétes igazolást hoz arról, hogy nincs is neki baloldala, de egyáltalán. Továbbá hiába, hogy ő a baloldalt undorral leköpi, meg sáros cipővel meg is rugdalja minden hetivásár, pünkösdszerda és egyéb keresztény ünnepek alkalmával, ezen derék, ámbátor a létezett kommunizmusban (népköztársaság, mindegy) megőszült barátaink megmaradnak amellett, miszerint ugyanis az orbánizmus a jobboldal, minden kommunistasága és egyidejűleg jelentkező (!) fasisztoid hajlama ellenére.

Ami pedig a siffert illeti, ő mindközönségesen csak libsi. Egy fröccs után eszdész-utódpárt, de két fröccs után már komcsi, valamint további igények és fröccsök esetén zsidó is.

Miért zsidó az LMP? - Ki kell ennek jönni

Nem tudom, kedves felebarátaim, lehet-e még ebben az országban árnyaltan gondolkodni és fogalmazni? Egyre inkább az a benyomásom, hogy nem. Elkezdődött a kampány, magyarán elkezdődött a tömbösödés és tömbösítés folyamata, amely lehetetlenné tesz minden árnyaltságot, finomságot, egyéni önértelmezést, elkülönülést és azonosulást. Sztereotípiákban megfogalmazott indentitás-tömbök vannak itt, egy végsőkig hiszterizált országban, amelyek abban versenyeznek, hogy ki tud maradandóbb stemplit nyomni a másik homlokára. Hovatovább már ott tartunk, hogy ebben az országban nem lesznek mások, csak zsidók, kommunisták és fasiszták, csakhogy nem önazonosítás alapján, hanem mindig a másik mondja meg, hogy ki vagyok én. Röpködnek itt az előítéletek, ebben a már társadalmi mértűvé terebélyesedő hiszteroid identitásküzdelemben, amelynek az a címe, hogy "én mondom meg, ki vagy te". És sajnos ebbe a folyamatba belekeveredik az általában vett történeti kereszténység is, ha akarja, ha nem.

Olvasom ezt a bejegyzést arról, hogy miért zsidó az LMP? A cím már önmagában kétes értékű állítás, de ezt most hagyjuk, s ne kérdezzük meg, hogy akkor a Jobbikon kívül ki zsidózik még itt. De hát az a helyzet, hogy az íráson mégsem lehet csak úgy túllépni, mert a kedves szerzőtől én, a konzervatív keresztyén nagyon sok mindent megtudok önmagamról. Például ezt: „A jobboldali diktatúrában csalódott, de egyebekben rendes, templomba járó, katolikusnak tekinthető konzervatív jobboldali emberek akkor sem fognak a sifferizmusra szavazni, ha nevezett bandink hiteles, orvosipecsétes igazolást hoz arról, hogy nincs is neki baloldala, de egyáltalán. Továbbá hiába, hogy ő a baloldalt undorral leköpi, meg sáros cipővel meg is rugdalja minden hetivásár, pünkösdszerda és egyéb keresztény ünnepek alkalmával, ezen derék, ámbátor a létezett kommunizmusban (népköztársaság, mindegy) megőszült barátaink megmaradnak amellett, miszerint ugyanis az orbánizmus a jobboldal, minden kommunistasága és egyidejűleg jelentkező (!) fasisztoid hajlama ellenére.
Ami pedig a siffert illeti, ő mindközönségesen csak libsi. Egy fröccs után eszdész-utódpárt, de két fröccs után már komcsi, valamint további igények és fröccsök esetén zsidó is.”

A szerző, Humperdickk, nyilvánvalóan nem ismeri a keresztények/keresztyének belső világát, hanem sajnos beleesik az előítélektől vezérelt tömbösítés ma ismert csapdájába: olyan belső koherenciát tulajdonít az általa nem ismert másik identitáscsoportnak, amely a másikban soha nem is létezett. A tömbösítésnek ez a lélektana ellehetetlenítheti az árnyalt és józan gondolkodást a másik identitás-csoportot illetően, s legyen szó liberálisokról, konzervatívokról, nemzetiekről, zsidókról, keresztényekről, vagy akárkikről, úgy jelennek meg, mint valamiféle belső pluralizmus nélküli, tagolatlan entitások.

Így tudjuk meg ebből a cikkből is, hogy milyenek a „templomba járó, katolikusnak tekinthető konzervatív jobboldali emberek”. Lévén református, a katolikusok nevében nem akarok nyilatkozni, de felteszem, ide vehetjük a történelmi kereszténység mai egyházias rétegeit is, felekezeti különbség nélkül.

Én legalábbis a cikket magamra vettem, és meg vagyok bántva. Nyilván van olyan jelenség is a kereszténységen belül, amelyről  Humperdickk ír, de ez így kiterjesztve és általánosítva egész egyszerűen nem igaz, s csak arra jó, hogy fokozza a tömbösítés gyártotta előítéleteket.

Nos, tisztelt Humperdickk, kijelenthetem Önnek, hogy én, a református, konzervatív, jobboldali keresztyén kezdettől fogva nagyra értékeltem az LMP-t és személy szerint Schiffer Andrást, már csak az árnyalt gondolkodásmódja miatt is, amit én olyannyira hiányolok. Fogalmam sincs, hogy ő vagy akárki az LMP-ből zsidó-e vagy sem, mint ahogyan senkinek a származására nem vagyok kíváncsi. Továbbá, ha lehet, talán érdemes lenne elkerülni szövegösszefüggés kreálását a mai általános kereszténység és a fasizmus között, még ha sajnálatos és elítélendő módon vannak is a református kereszténységen belül olyan jelenségek, amelyek ezt az összefüggést indokolhatják. De általános érvénnyel semmiképpen sem.

Azt pedig, hogy a templombajáró keresztények/keresztyének egyöntetűen a Fideszre szavaznak, és nem is fognak máshova, semmilyen adat nem támasztja alá. Kapaszkodjon meg tisztelt Humperdickk, a templombajárók egy igen jelentős része eddig az MSZP-re szavazott. Ennek persze külön története van (erről ld. itt) S lehet, hogy ez már túlterjed az előítéletektől beszűkített honi fantázia-kereteken, de még az is elképzelhető, hogy egy mai konzervatív, jobboldali keresztény/keresztyén, mint például én is, igen nagyra tartja Schiffer Andrást. Tudom, ez a mai közkézen forgó gondolati sablonok tükrében feloldhatatlan ellentmondás, de ez hadd legyen az én problémám. Majd csak megküzdök valahogy irracionalitásommal.

Egy szó mint száz, egy másik identitáscsoportot nem lehet íróasztal mellől, feltételezésekre és előítéletekre alapozva leírni. Én ettől konzervatív, jobboldali keresztényként tartózkodnék. Ebből csak egy öngerjesztő, hiszterizált folyamat lesz, ami nem hagy teret az árnyaltságnak, a distinkcióknak. (Lehet sajnos, hogy ez lesz az LMP tragédiája.) Tömegpszichózist teremt, megsemmisíti az egyéni identitásokat, egymásról kreált, leegyszerűsítően hamis sablonokba húz bele, s immár senki sem tud az lenni, aki lenni szeretne.

Mint konzervatív református keresztyént ez a hiszteroid lélektani háború engem mélységesen elszomorít és megrendít. Mindazonáltal nem esem kétségbe, mert végső soron és hosszú távon nem az számít, hogy mit teszünk mi a történemünkkel, hanem az, hogy mit tesz Isten velünk a történetünkben. Az adventi időszak talán még ilyen távlat kinyílására is alkalmas ebben a beszűkült, ideges országban. Feltéve, ha feltesszük a kérdést, hogy Ő, a történelem Ura, miért rendelt bennünket egymás mellé. Még mielőtt egy kulturális polgárháborúban halomra gyilkoljuk egymást.