Hétfő reggelre a világ felfedezte magának a magyar Swaney Elizabeth-et, aki a téli olimpián a női síakrobatika félcső számában mutatott be egészen röhejes produkciót. A síakrobatika nevű sportágban sikerült úgy lejönnie a félcsőben, hogy egyetlen akrobatikus elemet sem mutatott be. Meg is mutatjuk, min kacag a világ, és hogyan kerül egy lejtőre Swaney, valamint Eddie, a Sas.

ITT A VIDEÓ, AMIN AZ EGÉSZ VILÁG RÖHÖG - SWANEY ELIZABETH AZ OLIMPIÁN - origo.hu

Röhejes, vicces, amatőr, elképesztő, hihetetlen – ez csak néhány jelző azok közül, amelyekkel az utóbbi napokban Swaney Elizabeth téli olimpián bemutatott produkcióját illették. Na, de ki Swaney Elizabeth? Elég sokan megtanulták az ő nevét szintén az utóbbi napokban. De ami még fontosabb, egyúttal Magyarország nevével is összekapcsolták. Ő az a magyar (legalábbis félig, édesanyja révén) sportoló, aki a női síakrobatika félcső számában mutathatta meg magát. Hogy hogyan sikerült ez neki? Így.

 

 

Ami azonban még fontosabb, hogyan került oda? Mivel több cikk jelent meg pontosan Swaney Elizabeth csúfos szereplése óta ezzel kapcsolatban, ezért erre a kérdésre, legalábbis részben, tudok válaszolni. Világkupa versenyeken kellett indulnia, és ezeken több alkalommal az első 30 között kellett végeznie. A mi olimpiára küldött leányzónk 16 ilyen versenyen indult és mindig nagyon ügyesen oldotta meg feladatát. Először is, indult olyan kisebb versenyeken, ahol összesen nem is volt 30 versenyző, így nem volt olyan nehéz teljesíteni a feltételt, hogy ne végezzen a 30. helynél rosszabb helyen. Másrészt, a síakrobatika pontozásos versenyszám. A különös pontozási szabályok szerint pedig, aki a félcső valamelyik pontján, pl. egy nagyon nehéz ugrás sorozatot követően, elesik, rontott gyakorlatot mutatott be. Ezért kevesebb pontot kap, mint az, aki egyszerűen túléli a rajttól a célig tartó menetet úgy, hogy közben nem esik el. Elizabeth ebben is „túlteljesített”. Egyszerűen nem vállalt semmiféle kockázatot, nem engedte magát olyan helyzetbe, ahol bármi történhetett volna vele. Szépen, egyik oldalról a másikra csúszott, komótosan, rendületlenül. Az már csak hab a tortán, hogy a magyar síszövetség tagjai úgy nyilatkoztak: az utóbbi egy évben nem is látták Swaney Elizabeth-et versenyezni, a téli olimpia helyszínén, az edzéseken szembesültek „tudásával”, akkor pedig már késő lett volna bármit is tenni.

Minderről mégsem azért írok, mert a magyar sísport valamiféle követe lennék.

Sokkal inkább azért, mert ez az eset elgondolkodtatott azon, hogy vajon, amikor arról van szó, hogy valakit arra választunk, hogy képviseljen bennünket, milyen szempontok alapján döntünk? Elegendő-e, ha az illető megfelel a támasztott követelményeknek, de csak annyira, hogy alulról éppen súrolja a lécet? Mennyire ismerjük azt az embert, akit küldünk, tisztában vagyunk-e azzal, mire képes?

A sport világából kilépve nyugodtan gondolhatunk azokra a helyszínekre, ahol életünket eseményei zajlanak és ahol nem egyszer fordul elő, hogy döntenünk kell arról, kit küldünk el? Hogy képviseljen bennünket, a közösséget, az ügyet. Elvárjuk-e azután attól, aki mellett végül döntöttünk, hogy azon a helyen, ahová a küldetése szól, teljes erőbedobással, akarattal, lelkesedéssel legyen jelen, vagy megelégszünk azzal, hogy tessék-lássék módon cselekedjen?

A még nagyobb kérdés pedig természetesen rólunk szól. Mindenek előtt arról, hogy Krisztust és az ő ügyét hogyan képviseljük? Hogyan teszünk bizonyságot róla szavainkkal és tetteinkkel? Hogyan éljük meg, mit jelent keresztyén embernek élni, keresztyénként élni ebben a mai világban? Mennyire lelkesít fel bennünket a lehetőség, hogy vannak körülöttünk olyanok, akik rajtunk keresztül ismerhetik meg, lehet úgy élni, hogy valaki keresi Isten akaratát és igyekszik annak engedelmeskedni? És ezt lehet örömmel, jókedvűen, vonzó módon megélni, hogy az, aki lát bennünket, azt mondja: keresztyénnek lenni jó dolog. Nem unalmas, nem arról szól, hogy összeszorítjuk a fogunkat és próbálunk talpon maradni. Vagy már nem is próbálkozunk, csak reménykedünk abban, hogy valahogy majd megúszunk olyan helyzeteket, amelyek megkövetelnék az erőnket.

Örök figyelmeztetés ez ellen a magunkat is kímélő, valahogyan sérülés nélkül legyünk rajta túl féle magatartás ellen az, amit a Jelenések könyvében így olvasunk: „Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.” Jel 3:15b, 16.