Az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) 2018. november 12–15. közötti, 72. közgyűlésén elfogadta a Római Misekönyv olasz fordításának a harmadik kiadását. Több változtatás mellett két szövegnek, a Dicsőségnek (Gloria) és a Mi Atyánknak (Pater noster) a szövege is módosult. Ez utóbbiban ez szerepel immár: „non abbandonarci alla tentazione” (ne adj át minket a kísértésnek; ne engedd, hogy kísértésbe essünk). Miután az illetékesek jóváhagyták a misekönyvfordítást, Ferenc pápa felhatalmazást adott a szöveg kihirdetésére. Ezért a CEI elnöke május 22-én bejelentette a szöveg hatályba lépését. Itt természetesen még hátra van a nyomdai munka, illetve annak meghatározása, hogy pontosan mikortól kezdik majd használni az új olasz nyelvű liturgiát a templomokban.

Martí Zoltán: Tényleg megváltozik a Miatyánk szövege? – 777blog.hu

Megosztó hír jelent meg a médiában: megváltozik a Mi Atyánk szövege. Sokan, sokfélét mondanak pedig még semmi nem biztos. Ennek ellenére vannak, akik tényként kezelik. A kommenteket olvasva két tábor képviselőit lehet megkülönböztetni: az egyik, amelyikben a „minek” és „micsoda dolog ez” vélemények sorakoznak, a másik pedig: az „éppen ideje volt” és „teljesen egyetértek” válaszokat olvashatjuk. 

Az úri imádságnak tulajdonképpen csak egy sorát érinti a változtatás lehetősége: „ne vigy minket kísértésbe”(Mt6,13). Ez a sor már sok teológusnak és hívő embernek okozott már fejtörést és éppen ebből kifolyólag merült fel a gondolat, hogy az új misekönyv kidolgozása során időt szánnak a fordítás újra gondolásának.

Azt gondolom, hogy nincsenek könnyű helyzetben, akik a hosszú évek munkája alatt átgondolták és új megfogalmazást adtak ennek a sornak. Az emberek nagy része nehezen fogadja el a változást. Főleg, ha Istennel kapcsolatos, akkor még nehezebben lehet az újat a gyakorlatba bevinni. A legjobb példa erre egy-egy templom eladása, funkciójának megváltoztatása. Mindenképpen fájó látni, amikor egy történelmi és kulturális értékeket hordozó épület kerül ki az egyházi tulajdonból, használatból. viszont ne felejtsük el, hogy ezek épületek. Nem a zsúfolásig megtelt templomok esnek áldozatául mai modern világunknak, hanem a kiüresedett, leamortizálódott épületek, amelyeket már senki nem gondoz.

Számomra soha nem az a fájó, hogy elveszítettünk egy épületet, hanem az, hogy elveszítettük azokat az embereket, akik oda egykor azért jártak, hogy Istent dicsérjék. Egy kicsit így vagyok az úri imádság szövegével is. Isten dicsőségére imádkozzuk. Amennyiben a szövegmódosítással azt érjük el, hogy emberek megértik pontosabban általa Isten dolgait, ám legyen. Biztos, hogy furcsa lesz megszokni, de fontosabb az isten ügye, mint a hagyomány vagy inkább megszokás.

Nem hiszem, hogy az ilyenfajta változások kárára lennének a kereszténységünknek.

Sokkal inkább az a különbség, amely akkor áll elő, ha a katolikus egyház elfogadja a változtatást és él vele, míg a protestáns felekezetekben megmarad az eddig használatban lévő fordítás. Az elmúlt bő 30 évben olyan szépen alakult az ökumené. Nem kellene ilyen nehézséget gördíteni az útjába, hogy még a Mi Atyánkat sem tudjuk közösen imádkozni. 

Van rá jó példa, hogy a kezdeményezés nem új keletű: Martí Zoltán írásából kiderül, hogy a franciák már két évvel ezelőtt változtattak és a protestáns egyházak képviselőivel való egyeztetés után kezdték a gyakorlatban is használni. 

A változtatás még egyáltalán nem biztos (Martí Zoltán írásából egyértelműen kiderül). Viszont, ha mégis bekövetkezne, remélem lesz bennünk, keresztényekben annyi elfogadás és alázat, hogy elfogadjuk és szem előtt tartjuk a célt. Számomra legalábbis sokkal fontosabb Isten dicsősége, mint az emberi eszközök. Bár kétségkívül amit Isten ránk bízott (pl.: Föld és rajta minden élet és a vele járó kiegészítők) értékesek, de minden a helyén kezelve. S hogy hol a helye? Megítéléséhez adjon Isten mindenkinek bölcsességet!

Hozzászólások