Mi nem akarunk feljebb jutni! Mi csak tisztességes bért akarunk a munkánkért! Mi nem akarunk vezetők lenni, én nem akarok a MESZK-ben ücsörögni,és papírokat tologatni, és alkukat kötni. Mi felkelünk hajnal 3-kor, 4-kor, és meg se állunk másnapig. Mi dolgozni akarunk, tisztességes fizetésért. ...Többször mondtam nektek,ne féljetek, mert pótolhatatlanok vagytok!!! Nincs aki helyettetek bekösse az infúziót, nincs, aki helyettetek tisztába tegye és megfordítsa a beteget, nincs aki bemenjen Szenteste és ünnepekkor, nincs helyettetek senki! 

Feketében tiltakoznak az ápolónők szeretlekmagyarorszag

Hol is kezdjem? Le a kalappal az ápolónők előtt, akik megmaradnak a pályán. Mert nem akárki lesz, ill. marad ápolónő. Ha hosszú ideig a pályán képzeli el az életét valóban elhivatottságra van szükség. Mint a mentősnek, tűzoltónak, lelkésznek, orvosnak. Egyszerűen azért, mert a körülmények mindig változnak, és mindig alkalmazkodni kell. Minden változó körülmény ellenére van egy állandó, az empátia az elesettek iránt. Ki kelne fel korán, ki tenné tisztába újból és újból a beteget. Ki etetné, itatná, figyelne a gyógyszerezésre. Az utóbbi időben felfigyeltünk rá, hogy ha mi látogatók, betegtársak nem, akkor talán senki sem... Ez igaz lehet. Mint ahogy az is, hogy folyamatosan nőtt az egy ápolóra jutó betegek száma. Valószínűsítem van szakmai ajánlás és etikai kódex is, hogy hány főt tud még ellátni egy ápolónő egy osztályon. A tapasztalat szerint ennek többszörösét bízzák rá.

Nem véletlen így az sem, hogy valaha ápolórendek alakultak, és a protestáns egyházakban is a diakonisszák. Mert ahhoz, hogy valaki maradjon sokkal több kell, mint a fizetés. A fizetés a megbecsülés egy része csupán. De több kell ennél. Azok a segítők kiválasztódnak, és elhagyják a pályát, akikben ez a többlet nincs meg. Azok is, akik egy idő múlva észlelik, hogy nem tudnak eleget tenni önmaguk elvárásainak sem a körülmények miatt. Odaszánás, akarat, hit. Ez megfizethetetlen.  A háborúkban, legyünk kicsit naivak és szentimentálisak, előfordult, hogy még az elvetemültebb katonák is figyelmesebbek voltak, akár az ellenfél ápolóival is, mert ettől az ő élete is függhetett. Tisztelet és megbecsülés, amelynek egy részét akár fizetésben is ki lehet fejezni. A segítő szakmák dolgozóinak, köztük az ápolók munkája is megfizethetetlen.

Olyan társadalmi változások mentek végbe, hogy a segítő dolgozók munkája fizetésben egyáltalán nincs megbecsülve. De közben elvesztették a társadalmi megbecsülést is. Igazán soha nem is voltak megbecsülve fizetésben, de azért volt feléjük némi tisztelet. Most ez is elveszett. Ilyen hangok vannak: "Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen, abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára.  Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem." Ez a szemlélet mindent elárul a mai társadalom nyomorúságáról. Bár ezt egy emberhez kötik és egy párthoz, azért nincsenek illúzióim. Ezt sokan vallják a mai vállalkozó, befektető szférában. Ami nem hoz pénzbeli hasznot, annak nincs értéke. Amit nem lehet megszámolni az nincs is.

De vajon tudják-e az illetékes elvtársak, hogy pl. egy csecsemő osztályon nincs olyan hogy vége van a munkának. A pelenkázás, etetés, folyamatos. Ez nem olyan, hogy kikapcsolom  a CNC marót, vagy esztergát, vagy automata programokat futtatok a számítógépen. Ez teljes embert igényel, mind észlelésben, mind odafigyelésben, empátiában, cselekvésben is. Ha valaha kitalálnának egy olyan kiszolgáló robotot, amelyik mindent meg tudna csinálni, még akkor is hiányozna valami, amit csak egy érző ember, anya, nő tud. Úgy meghallgatni, hogy csillapuljon a félelem és a fájdalom. Egy haldokló mellett nem elég a kiszolgálás, ott mentálisan is jelen kell lenni. A családot is "kezelni" kell.

Most, amikor az ápolónők hallatják a szavukat, jó lenne odafigyelni rájuk. Jó lenne, ha a politika tisztességgel venne részt ebben a párbeszédben. Nem használnák fel az önző érdekeikre őket. Hiszen nem is a pénzről van szó csupán. Komplex dolog ez. Olyan körülmények kialakításáról, ahol el tudják végezni becsülettel a munkájukat. Amikor hazamennek és belenéznek a tükörbe, ne kelljen szembeköpni magukat, hogy ma se tudta elvégezni a munkáját becsületesen. Mert nem tud belenézni egy-egy betege szemébe, aki fájdalomtól torzult arccal kért csillapítást, de az nem járt neki, csak aki fizetett az osztályvezetőnek. Ő meg nem tehetett semmit. Tudom miről beszélek.

Bárcsak az lenne az össze problémájuk, hogy előre akarnának jutni szakmailag, hiszen állandóan képezni is kell magukat. Bárcsak a főnővérség lebegne a szemük előtt és annak szakmai kihívásai.

Mi lesz, ha egyszer nem lesz ápoló, vagy megfelelő ápoló? Ki fog helyettük ápolni? A politikusok, jogi szakemberek, média munkások, a celebek? (Ki veszi fel a sok fizetést az akármilyen munkájáért? Akik ATÉ istennőnek áldoznak, aki az ámítás, a rosszindulat, a káröröm, és a rontás istennője?) Ugye, hogy ugye... Szedjétek össze magatokat párt és sajtó függetlenül! Kezdjétek jól szervezni az egészségügyet! Ha kell tessék önkéntes munkákra is hívni embereket, mert ez az egészségügy nem az az egészségügy ami eszünkbe jut, ha az egészségügyre gondolunk. Tessék visszahozni a tiszteletet és megbecsülést is a fizetésen túl! Tessék már túllépni ezen az ateizmuson, kommunizmuson, kapitalizmuson, hedonizmuson. Mindenki etikáról, erkölcsről, szabadságról, egyenlőségről ( bár erről egyre kevésbé), testvériségről prédikál. De mindenki inkább uralkodni akar és a munkát nem akarja elvégezni.

Állítólag szabad emberek közössége vagyunk, ahol a közösségből nem csak profitálunk, de bele is teszünk. De ez most inkább hasonlít a rabszolgaságra, ahol valakik ki tudnak venni belőle, de a többségtől elvárják, hogy csak tegyenek bele egy nagyon messzi, távoli ígérettel, hogy egyszer majd nektek is jó lesz. Vajon meddig tartható fenn egy ilyen közösség? Közösségnek nevezhető-e ez egyáltalán? Nincs közös ethosz, és ez bizalom és hit kérdése is.

 

ajánlott linkek:

Az ápolók is ellenzik a hálapénz törvényesítését www.nlcafe

Dénes Tamás: Undorral fordulnak el a fiatalok az egészségügytől    inforadio

Persze a legjobb linkem:
Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. János evangéliuma 12,26