Mi újság? Semmi különös, csak a tudatipar

A tudatipar totális győzelme bontakozik ki mindazok szeme láttára, akik még látnak a szemükkel. A cégek üzemanyagává tett ember funkciója termelni és fogyasztani – a kettő közti időben pedig az épp szétsugárzott közéleti hisztériába bevonódni, és a legfőbb valóságshow, a posztmodern politika részesévé válni. A fogyasztó akkor sem hibázik, ha a törvény és a rend oldalán áll, de akkor sem, ha szobrokat dönt, mert mindkét választáshoz roskadásig telt fogyasztói kosár és növekedési pályán tartott multinacionális tőke tartozik – mindkét magatartás mellett ott áll a tőzsde és az elit. 

  Identitás: a fogyasztás eszmevilága magyarhang

Ember vagyok

„Bátran beszélek a rázós dolgokról is, mert meg vagyok győződve arról, hogy a cigánykérdés nem szenzitív probléma. Itt nagyon nyíltnak kell lenni. Kiborít ez a »pol. korrekt« romázás. Le kell szállni a földre, és megmondani, hogy kivel mi a probléma! Én is szégyellem, hogy csak ennyi iskolám van, de legalább próbálok megváltozni! Az igényességet kell az emberekbe belenevelni, az hozza magával a többit. De ha korrektségből nem merek szólni, hogy »te, öreg, lóg a fika az orrodból«, sosem tanulja meg, hogy figyeljen magára.” 

 „Reggel hallottuk, hogy a Lacika. El se hittük” 444

A perui nagykövet

Egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Kaleta Gábor volt perui nagykövetet, akinek a számítógépén 19 ezer gyermekpornográf felvételt találtak. A közösségi médiában elszabadultak az indulatok, az emberek döntő többsége kevesli a kiszabott büntetést. De vajon tényleg túl enyhe az ítélet? És ha igen, akkor miért? 

  Miért ilyen elnéző az ügyészség a pedofil képekkel lebukó nagykövettel? 24.hu

"Visszatérve a „közvéleményre”, amellyel ebben az esetben volt ügyészként és bíróként is mélyen egyetértek, hadd idézzem egy, az irodalomban (is) járatos egyik felhasználó bejegyzését:"

Meggondolatlan fiúcska

A csintalan Sam, amint reggelíznek,
kitöri a nyakát a kis Elíznek.
Meg is büntették szigorúan érte,
lekvárt se kapott aznap a kenyérre.

(ismeretlen költő verse, fordította Kosztolányi Dezső)

Kőrösi Csoma Sándor útján

Zichó Viktor sok viszontagság között, 11 hónap alatt járta végig, kerékpárral és gyalogszerrel Kőrösi Csoma Sándor útját. A koronavírus miatt félelem és korlátozások miatt Indiában lehetetlen helyzetbe került, amin elsőre az sem segített, hogy megszökött egy kórházból. 13 645 kilométeres útja végét gyalog és álruhában fejezte be. (...) „Fantasztikus volt ez a hosszú utazás, hihetetlen pillanatokat éltem át, voltak olyan helyzetek, mikor egyszerűen azt hittem, ez nem lehet a valóság része.. Megtapasztaltam, hogy Kőrősi Csoma Sándor milyen elképesztő dolgot vitt véghez, megérdemli, hogy amíg a magyar nemzet él, addig emlékezzünk rá. Bennem egy hétig egy kis üresség volt amiatt, hogy teljesítettem a küldetésem, de most az lett az új cél, hogy egy könyvet írjak az utamról”  

 Rendőrök elől bujkálva, álruhában fejezte be Kőrösi Csoma-expedícióját a magyar bringás   index

Bálint György

“-Miért nem beszéltél arról, hogy két haláltábort is túléltél?
-Mert én magam is szégyelltem, hogy ilyet tettek velem és sok más emberrel!
-Hogyan sikerült túlélned Gunskirchent és Mauthausent, Gyuri Bácsi?
-Tudod, a megsemmisítőtáborban, a barakkunk mellett találtam egy pici babcsírát. Azt a növényt gondoztam, ahogy tudtam. Egyszer meg is mondtam neki, hogy ezt a borzalmat együtt éljük túl... vagy egyszerre veszünk el...”   

Vujity Tvrtko  riport  

"Boldog aki nem éri meg"

A kétméteres gelsenkircheni Lenin-szobrot már márciusban átadták volna, de a pandémia közbeszólt. (...) A 2,5 méteres, öntöttvas Lenin-figurát, melyet még az 1930-as években készítettek a Szovjetunióban, s amelyet a marxista- leninista párt (MLPD) egy cseh várostól vett meg ismeretlen összegért – szombaton avatják fel azon a helyszínen, ahol azt a szélsőséges szervezet elképzelte. (...) Az építésügyi hatóság hivatkozott a városkép védelmére és a szoborral azonos telken álló épület műemléki védettségére is. Tiltakoztak a nyugat-gelsenkircheni helyi képviselők is, szerintük a kommunistavezér Lenin az erőszak, az elnyomás, a terror és a szörnyű emberi szenvedés megtestesítője. Észak-Rajna-Vesztfália Közigazgatási Felső Bírósága azonban jóváhagyta a szobor felállítását. 

Kétméteres Lenin-szobrot avatnak Németországban mandiner

Terelés

... antirasszista és kapitalizmus-kritikus tiltakozók valójában ágyútöltelékek egy olyan küzdelemben, ahol legkevésbé sem a fekete melósok életminősége számít. Egyik oldalon vannak a jelenlegi adminisztráció támogatói, akik a saját extraprofitjukat féltik mondjuk a német vagy japán autóipari konkurenciától, a kínai dömpingárutól. A másik oldalon pedig azok, akik felpörgetnék a kaszinókapitalizmust: végleg kiszöktetnék profitjukat a nemzetállam keretei közül. (…) A gettókért a rasszizmus felel, s nem az obszcén mértékű kapzsiság, nem a vadnyugati kaszinókapitalizmus, amelyet a Wall Street üzemeltet.” Térdepelt ugyanez a tömeg a TTIP vagy a spekulatív tőkemozgások ellen? 

 Schiffer András: Progresszív tálibok, avagy a profit számít, nem az emberélet valaszonline.

Hazai örömmel

Azt gondoljuk, hogy nekünk is chiamagot kell ennünk, mert az aztékok is azt ették. Miért kéne? Honnan jön ez az elmélet, és mi az értelme? Sokan nem tudják például, hogy az olívaolajnál bizonyos szempontból kedvezőbb zsírsavösszetételű a magyar repceolaj, és ma már nincs sem szaga, sem keserű íze; vagy, hogy a kollagén, amelyet sokan táplálékkiegészítőként fogyasztanak, ott van az édesanyánk által készített vasárnapi húslevesben. Én hiszek abban, hogy ha az embereknek pontosan elmagyarázzuk, hogy anélkül is lehet egészségesen táplálkozni, hogy a Dél-Amerikából szállított avokádót ennénk, akkor valóban változhatnak a dolgok. A könyvemben dietetikusként, szakmailag pontosan elmagyarázom, hogy hogyan lehet egészségesen étkezni úgy, hogy csak hazai termékeket vásárolunk. Igen: eleinte több idő, és néha tapasztalhatjuk, hogy több pénz tudatosan, vagy akár a piacon vásárolni, de ha most nem fordítunk energiát erre, akkor később a bolygónk fogja megfizetni ennek az árát.  

Egy tüntetés margójára

A lengyel közszolgálati rádió amerikai tudósítója, Marek Walkuski hétfőre virradóan azt kérdezte a Kosciuszko-emlékműnél összegyűlt emberektől, miért lett az emlékmű a rongálások célja. A videofelvételen szereplő afroamerikai férfiak nem tudtak konkrét okot megmondani, nem is tudták, kit örökít meg a szobor.  Egyikük úgy látta: az emberek "haragjukat, frusztrációjukat akarták kifejezni". A másik megszólaló szerint a lengyeleknek nem kell megsértődniük a történtek miatt, hiszen "az emberek haragjukban mindenhol rongáltak". 

   Felháborítónak nevezte a Fehér Ház közelében álló Kosciuszko-emlékmű megrongálását a lengyel nagykövet ma.

Két Cavinton rendel

Kína szakértők szoktak figyelmeztetni arra, hogy a sok évezredes múltra visszatekintő Kínában évszázadokban gondolkodnak, történelmi távlatokban értelmezik az történések jelentését. 

Pogátsa Zoltán: a Huawei-ügy igazi háttere   novekedes

COVID-19 köszöni jól van és öngerjesztő folyamatokat indít el

"A kormányrendelet megengedi, hogy a vallási szertartásokat megtartsuk (6 § 1.), ugyanakkor előírja a kötelező védőtávolság (1,5 m) betartását a vallási szertartásokon is (6 § 2.). A kormányrendelet intézkedései 2020. május 4-én, hétfőn lépnek hatályba. A Zsinat Elnökségi Tanácsa a rendeleteket megtárgyalta, és az alábbi állásfoglalást bocsátja közre:" ... A COVID-19 koronavírus járvány továbbra is sújtja országunkat. Miközben hálát adunk Istennek, hogy az eddigi járványügyi intézkedések eredményesek voltak, kérjük egyházunk tagjait, továbbra is imádkozzunk a járvány elmúlásáért. ... A Zsinat Elnökségi Tanácsa arra kéri a gyülekezeteket, hogy mindaddig, amíg a közösségi kapcsolattartás biztonságát az illetékes hatóságok nem igazolják, az Elnökségi Tanács március 16-i ajánlásait vegyék figyelembe és továbbra se tartsanak templomokban és gyülekezeti házakban gyülekezeti közösség részvételével istentiszteleteket és gyülekezeti alkalmakat. ..." 

Vigyázzunk egymásra továbbra is  reformatus

A gyerekek hasznáról és káráról

A gyermekről a nyugdíjrendszer elmélete (és persze a gyakorlata is) úgy beszél, mint ami mindig megfelelő számban van, s amely lényegében nem kerül semmibe, ezért külön nem is kell a gyermekneveléssel foglalkozni. Ezt fejezik ki azok a (lényegében kizárólagosan használt) nyugdíjmodellek, amelyek az emberi életpálya tárgyalását az embernek a munkaerőpiacra lépésével, és nem a születésével kezdik, azt sugallva, hogy a nyugdíj szempontjából a gyermek felnevelése lényegtelen mozzanat. Hiszen a nyugdíj az életpálya vége, a felnevelkedés meg az eleje, a kettő a lehető legtávolabb van egymástól, mi közük is lenne egymáshoz. Aztán persze a gyakorlat beleszalad abba, hogy – bár kellene, s feltételeztük is – még sincs elég új járulékfizető. 

 A gyermeket nem közjószágként kellene kezelni – jelöljük ki a tulajdonjogát! g7.

A kárpát-medencei magyarság jövője olyan lesz, amilyenné tagjai egymáshoz fűződő kötelékei

Trianon nem csupán az első világháború következménye, hanem egy sok évszázados elhibázott, a magyar arisztokrácia érdekeit kiszolgáló politika része, melyben a népet, a magyar parasztságot folyamatosan megfosztották életterétől és lehetőségeitől. A hódoltság után a bécsi udvarnak egyszerűbb volt a magyar arisztokraták igényeit kielégíteni, mint nagy társadalmi, szociális változásokat és földosztást végrehajtani. Az első világháború lezárása során Magyarország ellenségei azzal érveltek, amit sok száz esztendővel azelőtt a magyarok is írtak magukról: Werbőczy István 1514-ben megjelent Tripartitumában ugyanis kimondja, hogya honfoglalók utódai csak a magyar nemesek. Tehát az egész magyar parasztságot, a népet kitagadta a nemzet tagjai közül! Ez a gondolat Trianonkor, a Beneš-dekrétumok esetében is megjelent: azaz, hogy nincs magyar nép, csak magyar urak vannak és más ajkú, elnyomott szolganépek. 

Trianon nem csupán az első világháború következménye! – Andrásfalvy Bertalan a Vasárnapnak vasarnap.

Negatív ár

Az amerikai WTI nyersolaj májusi szállítású kontraktusa hétfőn először hirtelen mintegy 90 százalékkal 2 dollárra csökkent hordónként, majd egy dollár alá esett, végül a jegyzés negatívba fordult. A jegyzés végül elérte a mínusz 37 dollárt is. A kontraktus közel jár a lejárathoz és viszonylag kis tételekről van már csak szó, ezért az esemény "nem rázza meg" az olajpiacot. Csupán "technikai jellegű" ármozgásról van szó elemzők szerint. ... A zuhanás mögött az alacsony kereslet, az olajcégek csökkenő likviditása, és a tárolók telítődése áll. Az amerikai könnyűolaj, a WTI májusi árfolyama magyar idő szerint fél kilencre -37 dollárra esett. 

 Mínuszba ment az olaj ára index

Szociális következmények

A koronavírus pár hét alatt egészen drámai szinten forgatta fel a valaha volt leggazdagabb nagyhatalmat. A sokáig elbagatellizált járvány eddig több mint 700 ezer embert fertőzött meg az Egyesült Államokban, hatására pedig tízmilliók kerültek kilátástalan anyagi helyzetbe. A járvány – és látványosan elhibázott kezelése – olyan szociális válságot eredményezett már most, amely sokkoló képet fest a világ egyedüli szuperhatalmáról. ... A járvány terjedése és a szabad mozgás korlátozása miatt egészen kivételes mértékben váltak tömegek munkanélkülivé. Míg az elmúlt ötven évben az állásukat elvesztők heti száma még a 2008-as válság idején sem volt magasabb 700 ezer főnél, az elmúlt négy hétben átlagosan heti ötmillió ember vált munkanélkülivé. ... A sürgős anyagi segítségre szorulók hatalmas száma is azt mutatja, hogy az USA-ban tízmilliók élnek kiszolgáltatott helyzetben, számottevő tartalékok nélkül. Az amerikai jegybank korábbi felmérése szerint a lakosság 40 százaléka nem tudna kifizetni egy 400 dolláros (130 ezer forintos) hirtelen kiadást. Az európai szemmel nézve kirívó társadalmi egyenlőtlenségek miatt a legnagyobb amerikai élelmiszerbanknál a tavalyi rekord alacsony munkanélküliség ellenére is 40 millió rászoruló jelentkezett ingyen ételért. 

A csokitojást tojó húsvéti sonka esete az ateista nyúllal

Húsvét örömhíre az, hogy minden vallásosság nélkül, hitvalló hitetlenként is élvezhetjük. Zabálhatjuk a sonkát és a vele főtt tojást, és aztán keresgélhetjük a nyuszi csokitojásait sötétedésig anélkül, hogy egy pillanatig is komolyan kellene vennünk az ősrégi, és amúgy is korhatáros horrormeséket. Kedves gyerekek, húsvéthoz nem kell Krisztus, csak életöröm. És hús. Meg csoki.  

Gyűjtsd a tojást, ne imádkozz! hvg

"A zsidó vallásban nagyjából ugyanilyen tájolású ünnep a pészach. Ilyenkor arról emlékeznek meg, hogy a barbár ókorban az akkor még szingli Isten – beszűkült tudatállapotában – tömegesen irtotta ki az egyiptomi fiúgyermekeket; de bezzeg a zsidókat nem, mert ők bekenték a ház ajtaját bárányvérrel. Megint mások pedig azt mondják, hogy ezt az egészet egyszerűen kitalálták, mint a Gyűrűk Urát, de ha esetleg igaz volna, akkor meg egyáltalán nem szép dolog minden évben ezen örömködni. Általában a népirtásokat illik tiszteletben tartani, nem letagadni, pláne nem ünnepelni."


Tóta W. Árpád egymagában magyarországi Charlie Hebdo, csak nem rajzol, viszont a saját dimenziójában kétségtelenül jól fest. Ateista emberként próbálja meg a húsvét értelmét megragadni. Nem sikerült neki. Ateistaként ateista módon sem sikerült jól.

Az ember tragédiája

A koronavírus megjelenése óta újra erőre kapott az időskorúak iránti ellenszenv, különösen a közösségi médiában. Fiatalok kezdtek el gúnyolódni az öregeken, mi több, olyan hangok is megjelentek, amelyek – mintegy bűnbakként – az időseket tették felelőssé a járvány terjedéséért.

 Mozgalommá vált a nyuggerezés, a boomerezés vasarnap 

Az emberi nem sokszínűsége

A mezőgazdasággal foglalkozó kutatók már kongatják a vészharangot. A német családi birtokok elidegenítéséről például folyamatosan olvashatunk. Lengyelországban jobb a helyzet, de míg 1950-ben a lakosság 63,1 százaléka élt falun, ez az arány mára 39,9 százalékra csökkent. A faluról való elvándorlás együtt jár a vidéki lakosság elöregedésével. Európában, a vidéki lakosságon belül Lengyelországban a legmagasabb a 35 év alattiak aránya (14,7%), a legtöbb országban viszont ez alig éri el a 6 százalékot. ... Az alacsonyabb komfortszint és a továbbtanulási lehetőségek korlátai – a paraszti munka alacsonyabb rendűnek tartásával együtt – Európa-szerte kevésbé vonzóvá teszik a falusi életet, ami káros következményekkel járhat. A falusi lakosság csökkenése és a falvak egy részének eltűnése azért aggasztó, mert a falu nemcsak lakóhely, hanem a vidéki környezet ápolásában, a káros gyomok és kártevők elszaporodásának megakadályozásában is szerepet játszik.  

Akkor most megszűnt az istentisztelet?

Sokan idézik a Szentírás őrizetre, védelemre vonatkozó részeit ezekben a napokban, mint például:
"Eredj, népem, menj be szobádba, és zárd magadra az ajtót! Rejtőzz el egy rövid pillanatra, míg elmúlik az ÚR haragja."

Járvány idején

Nagyon sokan, főleg eleinte úgy gondolkodtak itt is, hogy ez az egész csak hiszti, hiszen ez csak influenza, nem értették, hogy miért ez a felhajtás, a médiát okolták azért, hogy ilyen helyzet kialakulhatott. Az Olaszországban élők egy része a mai napig is így gondolkodik. ... Én a kezdetektől fogva átéreztem, milyen óriási a felelősségem abban, hogy mit mondok és miről számolok be a Facebook-oldalamon. Itt élő idegenvezetőként sokan hallgatnak rám, és sokan talán az én beszámolóim alapján döntötték el, hogy elinduljanak-e Olaszországba vagy sem. Így aztán én azt a stratégiát alkalmaztam, hogy a lehető legmegbízhatóbb forrásokból informálódtam. Rengeteget jelent, hogy eredeti nyelven hallom, olvasom a híradásokat, és követem a hivatalos közléseket. Így alakulhatott ki bennem az az érzés, hogy itt a hisztinél többről van szó.  

„Keveset tehetünk, de az sokat számít” parokia

Oldalak