Levélben fordult a 777 szerkesztőségéhez Csókay András idegsebész, aki orvoscsapatával a bangladesi sziámi ikrek szétválasztását végezte.

IMÁRA BUZDÍT CSÓKAY ANDRÁS – MÉG NINCSENEK TÚL A NEHEZÉN A BEAVATKOZÁSSAL - 777.blog.hu

Nem nagyon lehet cáfolni azt a kijelentést, hogy elfogult vagyok dr. Csókay András idegsebésszel. Szívesen hallgatom, olvasom a vele készült beszélgetéseket, inspirálónak tartom egész életét és azt, ahogyan annak nagy döntéseit meghozta. Igyekeztem figyelemmel kísérni azt az egészen hihetetlennek és rendkívül kockázatosnak ítélt műtéti sorozatot is, amelyben arra vállalkozott orvos csapatának tagjaival, hogy egy fejüknél összenőtt sziámi ikerpárt szétválasszon, ezzel biztosítva számukra egy teljes élet lehetőségét.

A végső, szétválasztó beavatkozásra nemrégiben került sor Dakkában, Banglades fővárosában. A 35 főből álló magyar orvos csapat órákon keresztül állt a műtőasztal mögött, a helyi sajtó pedig természetesen a lehető legrövidebb időn belül már be is számolt arról, hogy a műtétsorozat sikeresen lezárult. Az ikrek a szétválasztó operáció után még altatásban vannak és annak ellenére sem lehet egyenlőre fellélegezni, hogy úgy tűnik, minden rendben van velük. Számtalan szövődménye lehet ugyanis egy ilyen óriási műtétnek.

Dr. Csókay András éppen ezért azt kéri, hogy minél többen imádkozzanak a két kislány további gyógyulásáért, „az élethez szükséges szervi funkciók mielőbbi javulásáért”.

Szeretném, ha minél több olyan orvos lenne, mint ő. Sőt, ha lehetőségem lenne a választásra szeretteim és saját magam számára, akkor olyan orvos mellett döntenék, mint ő. Hogy miért?

Mert szavaiból, bizonyságtételeiből egyértelműen látszik,  hogy nem képzeli sem magát, sem orvos társait mindenhatónak. Nem gondolja – annak ellenére sem, hogy fantasztikus eredményeket ért el pályája során -, hogy ez csak és kizárólag önmagának köszönhető. Saját tehetségének, képességének, leleményességének, ötletességének. Többször beszélt arról, mennyire fontos számára az ima, az Isten előtt töltött csendes idő. Elmondta, hogyan imádkozik egy-egy beavatkozás előtt, hogyan készül – Istennel együtt – hosszasan, amikor olyan kihívással áll szemben, melynél nem tudja még pontosan, hogyan küzdje le, hogyan oldja meg azokat a problémákat, melyek jelentkezhetnek. Ahogyan ő fogalmaz: a műtétsorozat legnehezebb kérdéseire mindig az imáimban kaptam meg a választ. És ez az alázatos orvos azzal is tisztában van, hogy annak ellenére, hogy sebész - munkája tehát tulajdonképpen véget ér a műtét befejezésével -, mégsem dőlhet hátra megnyugodva, nem mondhatja: én megtettem, amit lehetett és kellet, le van zárva számomra az eset. Nem, a történet még nem ért véget, mert továbbra is szükség van annak az Istennek a segítségére, gyógyító munkájára, akit kezdettől fogva megszólított és kért, hogy vezesse, segítse őt mindabban, amit elkezdett, amire vállalkozott.

Szeretném, ha lennének olyan orvosok, akik tudnának önmagukon túl a mindenható Istenre mutatni. Akik felhívnák a figyelmet arra, hogy Ő a kezdet és a vég. Akitől indul egy-egy beteg története és akihez megérkezik. Akitől indul mindannyiunk életének története, aki végig kísér az úton, melyen haladunk és akihez végül meg is érkezünk majd. Aki körülölel bennünket szeretetével, jelenlétével, gondoskodásával.

Nekem erről is beszél, erről is bizonyságot tesz dr. Csókay András. Hálás vagyok azért, mert tanúskodik arról, hogy „testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus  Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki az ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett s engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított és úgy megőriz, hogy mennyei Atyámnak akarata nélkül egy hajszál se eshetik le a fejemről, sőt inkább minden az én üdvösségemre kell, hogy szolgáljon.” (Heidelberg Káté 1.)