A washingtoni kongresszus bizottsági elnökének tudomása szerint Szocsiban jelenleg körülbelül százezer katona és titkosszolgálati munkatárs tartózkodik, ami példa nélkül álló az olimpiák történetében. Ellenőrző posztok, rakétaállások vannak a hegyekben, az orosz titkosszolgálatok által használt informatikai eljárások a térséget erődítménnyé tették. Szocsi szó szerint acélgyűrűvé vált, amelynek belsejébe nem lehet észrevétlenül bejutni.

Szocsit erődítménnyé tették a biztonságiak - origo.hu

Téli Olimpia. A sport ünnepe. Az emberek közötti fair küzdelem színtere, ahol teljesedhet az az eszmény, hogy „győzzön a jobbik”. Ahol elvben mindenki számára egyenlők az esélyek a győzelemre. Bár a nyári olimpia mindig is nagyobb reflektorfényt kapott, mint a téli, főleg nálunk, ahol -valljuk be- nincs igazán nagy hagyománya és eredménylistája a téli sportok többségének, mégis jelentős, sokakat érdeklő esemény ez is. Már nem sok van hátra a kezdésig, mégis – sajnos – kevéssé olvashatunk a sportolók előkészületéről, sokkal inkább a biztonságiakról, meg bojkottálásokról szólnak a hírek. Már az olimpia hivatalos angol nyelvű jelmondatának is megvan a maga pikantériája fordítás és értelmezés tekintetésben. „Hot, cool and yours.” Teljesen friss/menő, laza és a tiéd! avagy Rázós, rideg és a magáé! No, vajon melyik fejezi ki a szervezők szándékát? Az orosz eredeti nem is indokolja ezt a kétértelműséget.

 

Valami megint félrecsúszik. Valami megint nem a lényegről szól. Valami magasztos ünnepet sikerül újra elrontani. Valamit megint megkeseredett szájízzel kell elfogyasztani. Persze mindenki magyarázza a maga bizonyítványát, hogy így a Putyin meg úgy a Putyin, meg így a demokrácia meg úgy a demokrácia, meg így a szabadság meg úgy a szabadság, meg mit képzel Oroszország stb. Nem vitatom, hogy nincs részigazság egyik vagy másik oldalon. De ha már anno Szocsinak adták meg a rendezés jogát, ne most a finisben kezdjük el felülbírálni a döntést.
Egyszerűen csak fáj, hogy megint nem lehet felhőtlenül ünnepelni, nem tudunk/akarunk túllépni, túllátni a hétköznapokon. Pedig az ünnep, a sportünnep is az üzeni: most felülemelkedünk a hétköznapin, félre tudjuk tenni ellentéteinket, sérelmeinket egy adott felsőbbrendű cél érdekében, ha végleg nem is (De szép is lenne itt a földön! De talán pont ezért lesz folyamatos ünnep a mennyek országa!), legalább időlegesen. Közismert például, hogy 1914. karácsonyán, december 25-én a lövészárkokban szünetelt a háború, s együtt karácsonyoztak a szembenálló felek. Ez is jól mutatja, hogy mennyire szüksége van az emberi léleknek, ha csak -jobb híján- egy rövid időre is, az emelkedettségre.
Ennek ellenére valahogy mégsem tudunk már ünnepelni sem. Mindig előállnak az ünneprontók, akik elterelik a figyelmet a lényegről, s valamilyen módon igyekeznek lehúzni az ünnepet a mindennapok mocsarába, ahol megy a megszokott sárdobálás. Van, aki abban leli örömét, hogy az ünnepet elrontsa, megrontsa. Valamilyen okból nem akar/tud csatlakozni hozzá, részesedni benne. Innen csak egy lépés, hogy nem magában keresi az ünnepelni képtelenség okát, hanem az ünnepben, mások ünneplésében. És aki keres, az bizony talál is. Bármikor, bármiben és bárkiben valami kivetni valót.
Eszembe jut a Bibliából Dávid története, mikor is a király Jeruzsálembe hozatja a frigyládát. (1 Krónikák 15-16) Igazi hálaadó ünnep van kibontakozóban. Sok embert megmozgatnak az események, nem akármilyenek lehettek az előkészületek sem. Szól a zene az utcán, összegyűlik a nép, zajlik a felvonulás, hozzák a ládát. Minden nagyon szép, minden nagyon jó. De megjelenik az ünneprontó Dávid feleségének, Mikálnak a személyében. Talál magának valamit, amin fennakadhat. Ő, a kívülálló, aki felülről, az ablakon keresztül tekint rá a történésekre. Nem tetszik neki, hogy férje, a király örömében táncot jár, nem tetszik neki, ahogyan ünnepel, sőt meg is veti őt ezért. Ha lett volna akkortájt média, a királyi TV bizonyára bemutatta volna az ünneplést,beszélt volna a hálaadás öröméről, az esemény jelentőségéről. Háttérként vázolta volna az előkészületeket, megszólaltatták volna a lelkes tömeg néhány tagját. Az ellenzéki médiában biztosan arra a hírre ugrottak volna, hogy a király feleségének nem tetszik az ünneplés. Nagy valószínűséggel vele készítettek volna mélyinterjút. Jó alkalom adódott volna ecsetelni Dávid alkalmatlanságát, méltatlanságát a királyi tisztre. Mennyire gyorsan mellékessé lehetett volna tenni, hogy tulajdonképpen a király és a nép Istennek ad hálát, és hogy milyen jó is örvendezni az Úr előtt.
Mai világunk éppen abban különbözik a korábbiaktól, hogy az ünneprontás -sokszor törpe kisebbségeké- könnyen kap nagy nyilvánosságot. Aztán kezdődik a vita, a részletek elfedik a nagy egészet, az eredeti célt, az örvendezést felváltja a keserűség, a frusztráltság.
Minden kedvezőtlen előjeltől függetlenül bízom abban, hogy Szocsiban a téli olimpia központjában mégis a lényeg lesz, ami nem más, mint a sport szépsége, embereket egyesítő szerepe, az akarat és a szabályos küzdés diadala. Én, sportszerető nézőként ezt várom, ezt kívánom. Szeretnék egy ünneprontók nélküli igazi sportünnepet. Remélem nem járok úgy, mint az alábbi karkatúra szülinaposa.