A valószínűségszámítás[1] a matematika egyik tudományága. Eredeti motivációját az olyan ún. indeterminisztikus (avagy véletlen) tömegjelenségek, röviden kísérletek mennyiségi, gyakorisági viszonyainak vizsgálata adta, melyek egyrészt tetszőlegesen sokszor ismétlődhetnek (ezért tömegjelenségek), de minden megismétlődésük többféle eredménnyel – kimenetellel járhat; ugyanakkor nem tudjuk (esetleg nem akarjuk, mert nem éri meg utánajárni) pontosan megmondani, kiszámítani, melyik ismétlődés alkalmával melyik kimenetel következik be (ettől indeterminisztikus a tömegjelenség). Példa kísérletre egy pénzérme feldobása: elvileg akárhányszor feldobhatjuk, de általában nem tudjuk határozottan megjósolni, melyik oldalára esik.

Valószínűságszámítás -wikipédia

A valószínűségszámítás –nevéből adódóan is - számszerűsíti egy bizonyos esemény bekövetkezésének az esélyeit. Minden képlet, adatolás és tudományosság ellenére azt mégsem tudja pontosan megmondani, hogy valami ténylegesen bekövetkezik-e vagy nem, csak azt, hogy a bekövetkezésnek kisebb vagy nagyobb az esélye.
Nem tudom számokban mérve mennyi volt annak az esélye, ami mégis a napokban valósággá vált, de gyanítom, hogy a nulla és a tizedesvessző után még jó sok további nullának kellene következni, mire valamilyen számot írhatnánk. Ha nem a számok nyelvén fogalmazok, azt is mondhattam volna: „Ha ébren vagyunk, ne álmodozzunk, ez teljességgel ki van zárva!”
Mi is történt?
A Győri Református Egyházközség tulajdonában van egy XVII. század végéről származó komáromi ötvös által remekbe készített keresztelő kancsó. Sok kiállítást megjárt már az Egyesült Államokig is eljutott, legutoljára pár éve a Nemzeti Galériában gyönyörködhetett benne a nagyközönség. Engem nemcsak különös szépsége nyűgöz le, hanem az is, hogy mind a mai napig használatban van, nem csupán egy értékes múzeumi tárgy. Hány, de hány Győrben keresztelt kisgyermek vagy épp felnőtt fejére hullhatott már belőle a keresztvíz! Mindig kis megilletődöttséggel fogom meg szolgálataim során.
A keresztelő kancsóhoz készült egy tál is, mely azonban a 2. világháború forgatagában eltűnt. Nehéz idők jöttek az egyházra, a létért folytatott küzdelemben kinek lett volna ideje, módja, bátorsága, energiája, anyagi lehetősége, hogy utána eredjen annak, ami elveszett. A tálból maradt egy rövid bejegyzés az egyházközség történetében. Meg pár fotó néhány régi könyvben. Mennyi év is telt el azóta!? Ez már történelmi távlat. Nem gondolt már senki azzal a tállal. S lássatok csodát, a most következő fotó vasárnap készült.


Igen, együtt van a tál és a keresztelő kancsó, és nem holmi számítógépes trükk segítségével. Aminek gyakorlatilag nulla volt az esélye valósággá lett. Kb. 5 évvel ezelőtt jött egy telefonhívás, melyben arról érdeklődött mostani főjegyzőnk, hogy van-e nekünk egy Szentjóbi György által készített XVII. századi keresztelő kancsónk. Megnéztem a katalógust, és ezek alapján tudtam igent mondani. „Csak nem megint kiállításra akarják elkérni?”- gondoltam magamban. De most nem erről volt szó.
Budapesten egy mérnök ember, akit édesapja a műkincsek iránti szenvedéllyel is megfertőzött, 2008-ban betért egy pesti antikvitás boltba, és ott felfigyelt egy gyönyörű míves alkotásra, egy ezüst tálcára. Bár elég rossz állapotban volt, itt-ott még lyuk is éktelenkedett rajta, de a jó szem meglátta benne az értéket. Szerelem volt első látásra, és a foglalózás is azonnal megtörtént.
Hogy kerülhetett oda? Mi történhetett vele 1945 és 2008 között? De kár, hogy nem tud beszélni ez a tál! Ki vette el, ki vitte el és miért? Jó szándékú rejtegetés, majd feledés vagy rablás történt?  Hány kézen mehetett keresztül? Hogy viszontagságos sorsa lehetett, azt az állapota jól mutatta. De minden hányattatás ellenére mégsem olvasztották be, mégsem semmisült meg, valahogy mégis túlélt háborút, kommunizmust, rendszerváltást, és itt maradt ebben az országban. A boltban várta az új tulajdonost, aki rövidesen meg is vásárolta.
És innetől már teljesen megdől a valószínűségszámítás minden esélylatolgatása.
A tulajdonos nemcsak restauráltatta a tálcát, hogy igazi pompájában tudjon gyönyörködni, hanem igyekezett utána kutakodni, hogy ki mikor, hol készítette az által a vásárolt gyöngyszemet. Kiderítette a tálcán lévő próbabélyegek alapján, hogy ki is az alkotó. A kutakodás közben jött rá, hogy ez nem egy akármilyen, önmagában álló tálca, hanem ehhez egy kancsó is készült, méghozzá egy keresztelő kancsó. És még ennyi sem volt elég, utána akart nézni annak is, hogy megvan-e még ez a kancsó, s ha igen, hol lelhető fel, kinek a tulajdona. Szépen kiderült ez is.
Ugyanis a  tálca új tulajdonosát édesapja nemcsak a műkincsek szeretetére tanította meg, hanem igyekezett beléoltani a református hitet is -ő maga református presbiter lévén-  és fiát a debreceni gimnáziumunkba íratta be. Itt lett osztálytársa -többek között- a mai dunántúli főjegyzőnknek, aki pápai gyűjtemények igazgatója is.
Mennyi az esélye, kérdezem én, hogy gyülekezetünk elveszett keresztelő tálja több évtized hányattatás után egy hozzáértő, kutatószándékú református ember tulajdonába kerüljön megfelelő kapcsolatokkal?
De itt még nincs vége a történetnek!
És mennyi az esélye annak, hogy az új tulajdonos nemcsak a maga gyönyörűségét keresi az általa jogszerűen megvásárolt tárgyban, hanem nemes lélekkel rendelkezve úgy dönt, hogy miután felfigyelt rá, áldozott rá, kikutatta történetét, restauráltatta, kigyönyörködte magát benne, odaajándékozza azt a valamikori tulajdonosnak, a Győri Református Egyházközségnek?
Már pedig vasárnap ennek a matematikailag esélytelen csodának lehettünk a tanúi az istentiszteleten, s mindjárt egy keresztelő alkalmával újra „felszentelésre” is került a tál. A kancsó és a tál újra összetalálkozott, kiderült, tökéletesen illenek egymáshoz, mint kulcs a zárba, sőt a keresztelő kútba is.

A mindenható Istenen túl szeretném ezzel a néhány sorral is kifejezni köszönetemet a jószívű adakozónak, akinek nemes cselekedete igazolja számomra, hogy nekünk keresztyéneknek nem a valószínűség számítások alapján kell tájékozódnunk, mert az Istennél semmi sem lehetetlen.

(az adakozó kérésére a bejegyzés módosítva)

 

Hozzászólások