A felületes olvasás, a megzavart gondolkodás és a felszínes tanulás által jellemzett internet elterjedésének legkegyetlenebb ára Carr szerint az lehet, hogy eltompulnak legemberibb természetes képességeink – az érvelés, az észlelés, a megértés és az érzés. Ha igaza van, ez azt jelentheti, hogy az internet által felerősített multitasking legnagyobb áldozata a meditatív gondolkodásra való képességünk lehet.

Az internetes világ hatásai – hvg.hu

Az internet hatásaival foglalkozó kutatások két irányba mutatnak. Asz egyik, hogy az emberek – fogyasztók – agya alkalmazkodni fog a gyors információáramláshoz és ezáltal másfajta képességre tesz szert, több információ integrálására válik alkalmassá. A másik irány pedig az internetet a felejtés technológiájának nevezi. A felületes információáramlás, illetve az az információ halmaz, amely megjelenik a különböző felületeken megfoszt a legemberibbtől, a hosszú távú emlékezet fenntartásától, pedig ez az emberiség egyik legnagyobb kivételezettsége a teremtettségben.

Érdemes egy kicsit mindkét lehetőségen elgondolkodni. Míg van mivel, mert a gondolkodás képességét még nem adtuk át egy virtuális szuperagynak, vagy nem rabolták el a gépek.
Az információ áramlás gyorsasága megkönnyíti nemcsak a gazdasági és termelési folyamatokat, a jobb szervezést, pontosabb és variálhatóbb adatnyilvántartást, hanem az információs hozzáférés révén az emberi otthonosság érzést is. Amennyiben az adatokat kreatívan és jó célra használja valaki, olyan lehetőségek nyílnak meg, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Nézzünk néhányat. Például a tájékozódás terén korábban a személyes hírvivés, a krónikások, később pedig az állam által kontrollált, vagy ugyancsak a mai időkig felhúzódó kereskedelmi médiumokban tetten érhető gazdasági vagy politikai érdekeltségek által diktált információkhoz lehetett hozzájutni, illetve ezen keresztül látni a világot és annak egyes eseményeit. Az internet világában egy-egy hír többszörösen ellenőrizhető, eredeti források fellelhetők, sőt személyes, helyszíni élménybeszámolók és képek, mozgóképek érhetők el. Ehhez csak nyelvismeret szükségeltetik. Kérdés persze, hogy egy az embertől térben távol lévő történés mennyire segít a tényleges tájékozódásban, illetve az abból fakadó komfortérzet megtalálásában. Ha valaki nélkülözhetetlen adatokra kíváncsi, gyorskereső révén hamar birtokába juthat. Ugyanakkor ezen a ponton már érdemes kétségeket támasztani, hiszen a demokratizált adatbázisok egy-egy kérdést illetően ugyancsak megbízhatatlanok. Ami az előny az a hátrány is. A hozzáférhetőség a forrás-adatoláshoz és kiegészítésekhez kiiktatja a tudományosság kritériumainak és az ellenőrizhetőségnek érvényesülését. Ugyanakkor, ha valaki anyagilag nem engedheti meg magának, hogy világutazó legyen, vagy ahogy a legtöbben nem engedhetik meg maguknak, hogy mélytengeri kutatásokban, vagy világűr utazásokon részt vegyenek, meglehetős betekintést kaphatnak egy-egy őket érdeklő kalandozás során a földgolyó vagy épp világegyetem titkaiba. A kérdés persze, hogy a napi tájékozódás, az információ gyűjtés és gyors felejtés szükségessége mennyit és mennyire tesz hozzá az emberi lét minőségéhez?
És itt jön be a képbe az internetes világ emberi létre – a lét alatt nem csupán a biológiai szükségleteket és ezek fenntartásához nélkülözhetetlen napi tájékozódást értve – gyakorlott hatása. Az emlékezetvesztés kultúrájának veszélye, amelyik nemcsak abban válik kézzelfoghatóvá, hogy nem kereshető vissza, hanem abban, ahogyan az embert „ráveszi”, hogy dolgait, emlékezetét rábízza a technikára. Legegyszerűbb példa a mobiltelefonban tárolt elérhetőségek egyszerisége, amely a készülék elvesztésével vagy szoftveres meghibásodásával eltűnik. Éveknek az adatgyűjtése semmisül meg egyik pillanatról a másikra. Nincs emlékezés, ami azt visszahozná. Elölről kell mindent kezdeni személyekhez kötődően, mert arra még meg van az emlékezés iránya, de felépíteni ugyanazt már szinte lehetetlen, ami korábban volt.
Ugyanakkor az emlékezés, mint legemberibb tevékenység, amely nem az adatszerűséget, hanem a létezés nagy felismeréseit, mint az egymásrautaltság, az egyén és közösség, tapasztalati és tapasztalaton túli világ olyan ismereteit örökíti át, amelyek a lélek szűrőin és kulturális meghatározottságokon át segítenek megérteni a világot és annak történéseit. Mert a lét –nagybetűvel - nem szakaszolt idő, hanem emlékezésfolyam, amelybe közösségi emlékezetek folyói és személyes emlék csermelyei és patakjai folynak. S mindegyik hordozza az egész lényegét.
Valamikor katonai szolgálatom idején ott ahol a Duna torkolatához közeledve három ágra készül szakadni, ültem a parton és honvágytól gyötörve próbáltam kitalálni, hogy abban a nagy hömpölygő áradatban hol lehet annak a pataknak a vize, amelyik kertünk alatt folyik el, s amely valamilyen módon a Kis-Küküllőn, Maroson át elérte a Dunát. Kiválasztani nem sikerült, de a bizonyosság ott volt, hogy valahol ott van. S ez nemcsak ismerőssé tette a nagy folyót, hanem könnyebben elviselhetővé a létet. Az érzelmi azonosulás összekötött két világot: a valódit, amiben voltam és a valóságosat, amelyikre vágytam.