Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában megjelent tanulmány új bizonyítékokkal támasztja alá azt az elméletet, amely szerint az őserdei kígyóveszély túlélésére fejlesztették ki éles látásukat az emberszabásúak – idézi az írást a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.   Kígyóveszély éleslátás hvg

"A friss kutatást két makákó majommal végezték, amelyek egy japán állami majomfarmon születtek, és a kísérletet előtt nem találkoztak kígyóval. A két majom fejébe mikroelektródákat ültettek agyuknak abba a régiójába, mely a fenyegető látvány észrevételét és információjának gyors feldolgozását irányítja... A kígyók látványa arra késztette a makákók agyát, hogy az ijedtség gyors jeleit bocsássák ki. ... A kutatók körülbelül száz idegsejtet azonosítottak, amelyek a képek legalább egy típusának látványára reagáltak. A legerősebb választ a kígyók ábrázolása váltotta ki, ekkor a neuronok negyven százaléka lépett működésbe."

Nem kívánok azzal foglalkozni, hogy a kreácionista vagy evolúciós elméletnek van igaza. Továbbá nem érdekel, hogy a föld lapos, vagy gömbölyű. Giordano Bruno elégetését nem támogatom és hát a föld is mozog, ahogy Galilei végül dacosan suttogta. Ez most a tárgyunk szempontjából nem releváns.

De az ok okozati összefüggések mindig borzongással töltenek el. Persze nem vagyok benne biztos, hogy az a végkövetkeztetés, melyre a majmokkal jutottak teljesen helytálló. A kígyók miatt fejlesztették a látásukat olyan tökéletesre az emberszabásúak, mely kiemelte a többi faj közül. Mert ugye ezzel az erővel a nők nemsokára sokkal gyorsabban fognak fára mászni, konyhaasztalra ugrani. Fogjuk az egerekre, patkányokra és a falunkban a tóparton megjelenő siklókra. Ha hinni lehet a reklámoknak, akkor a nők és férfiak megközelítőleg ugyanazon hangerővel és extázissal fognak reagálni a házba beépített gardrób női kincseire, mint a férfiak a sörrel tömött beépített hűtőre. Csak azt nem tudom, hogy ez elég lesz-e a jövőbeni túlélésre. Egyszer majd egy űrhajón rosszul keveredik az oxigén és nitrogén, netalán dinitrogénoxid keveredik a légtérbe és kéjgáztól részegülten női űrhajósaink a szkafandertől rohamot kapnak. A férfiak meg elnézik a lélegeztető készülék palackjait és olyan dorbézolásba kezdenek együtt, hogy másnap már régen nem a Marsra koncentrálnak, hanem valamelyik távoli csillagködöt nézik ki, mert az hasonlít legjobban az esti agybajra.

Nyilván nekem is vannak következtetéseim a kísérlettel kapcsolatban.

Az első. Nem az a baj, ha veszély van. Inkább az, ha nem vesszük észre. A második. Nem az a baj, ha veszély van. Inkább az, ha nem ismerjük fel veszélynek. A harmadik. Nem az a baj, ha veszély van. Inkább az, ha nem nem jól reagálunk rá. A negyedik, már csak így szőrmentén. A veszély az baj, de van. De hiába vesszük észre, hiába ismerjük fel, hiába reagálunk rá, ha nem akarjuk legyőzni, kivédeni. Ne legyen veszélyes, legalább egy darabig. Majd kezdődik előröl.

A makákó majmok a kísérletek szerint a kígyót veszélynek ismerik fel. Észreveszik és reagálnak is rá. Akkor is ha életükben ilyet nem láttak. Akkor ez valami kollektív tudatalattinak kell lennie, vagy valamilyen közös régi élmény, észlelés, netalán félelem genetikai továbbadása.

Helyettesítsük be a majmok helyébe magunkat. Itt az egyházi identitásunkra gondolok. A kígyók helyébe pedig bármit. Szegénység, pártpolitikai manipulációk,lekenyerezés, pályázatok, iskolai hittanoktatás.

Pillanatokon belül lesz mindegyikhez történetünk. Pl. szegénységhez egy temetés. Drágállta a temetést, ezért inkább maga ásta ki édesanyja urnasírját egy asszony Albertirsán. De a temető gondnoka rendőrt hívott. Persze nyilván van egy egyházi temető szabályzat, amely ezt kimondja. De változott az emberek helyzete. Az egyház még mindig azért van, hogy az embereket Istenhez segítse, akár a végtisztesség közepette is. Betartanak egy életszerűtlen szabályt, mely miatt a Makó és Jeruzsálem megváltozik Moszkva és Buenos Aires viszonylatra a Krisztus és a hozzá igyekvő ember hasonlatában. Észrevesszük-e a veszélyt? Hogyan termeljünk szegény, kisemmizett, már lassan embervoltukban megalázott emberekből, akik szerettüket nem tudják már méltón eltemetni sem, beszűkült gondolkodású, bezárkózó, bizalmatlan, önző, és egyre gonoszabb embereket.

Mondjuk iskolai hitoktatás. Igazgatók tanácskozásaiban többen nehezményezték, hogy a kötelező hittan az nem arról szól, hogy megismertetik a gyerekekkel egy vallás ismérveit, kultuszi eseményeit tanóraként. Ezek templomba akarják járatni a gyerekeket és a szülőket. Nem erről volt szó. Legyen hitoktatás, de legyen tilos ennek a nézetnek a komolyanvétele. Vajon a veszélyt jelző gomb villog-e már? Nehogy azzal reagáljunk, hogy az iskolai hittan és hittanért járó fizetés (jegyzem nem sok és még nem is tisztázott, hogy jár-e és mennyi; legalábbis nincs információm róla, mert lebegtetik ezt a kérdést) miatt lemondjunk a gyülekezeti életről, az abba való bevonásról. Arról, hogy a feladatunk elsősorban a Krisztus közösségébe való hívás és vezetés. Mind a gyerekeket, mind a szülőket, de még az igazgatókat is. Nekünk ez nem a megélhetésről szól. Ez a Lélektől kapott, szívbe rekesztett tűzzel végzett feladat.

Tehát, nem az a baj, ha veszély van. A makákók jobban fel lennének vértezve? Ránk nézve nincs nagyobb veszély, mintha elszakadunk a Krisztustól és így Istentől is, bármiért. Mert így nemcsak Isten közösségét veszítjük el, de azt is, amiért lemondtunk erről a közösségről.

Annak idején, mikor kibocsátottak bennünket a teológiáról,a következő megdöbbentő szavakat kaptuk. Nagyon erős szavak voltak. Még akkor nem is értettem az értelmüket, sőt kifejezetten sértettek. Van nekem önérzetem. Kibocsátunk titeket, de nem azért, mert ti lennétek a legalkalmasabbak vagy méltók lennétek rá. Nem volt nálatok jobb. Csak ti voltatok. De nem kételkedünk Isten döntésében, amikor rátok gondolt. Nem a tudásotok, képességeitek számítanak, csak Isten kegyelme. 

Azóta letört az önérzetem. Megtörtem sokszorosan és tudom igaz volt minden szó.  Valamit tudomásul kell vennünk. Mi Isten világában, országában nem önálló autonóm személyiségek vagyunk. Hozzá tartozunk. Nevünk keresztyén, krisztiánosz, Krisztushoz tartozó. Csak Vele vagyunk valakik. Nem kell ezzel egyetérteni. Nem számít. Így van. De éppen ezért vagyunk szabadok és autonómok az emberek világában. Az Isten világában függők és emberek világában autonóm személyiségek.

De mihelyt elveszítjük, lerázzuk, bármilyen módon megszüntetjük az Istentől való függésünket, abban a pillanatban az emberek világában leszünk függők. De olyan szinten, hogy már semmilyen befolyásunk nem lesz még arra sem, hogy mitől, vagy kitől akarunk függeni. Sodorni fognak bennünket a történések, és mindazok, amitől féltünk.

A legrosszabb, hogy még azt sem mondhatjuk el végül, hogy sanyarú sorsunk ellenére legalább reményünk, hitünk, vagy szeretetünk van. Mert nem lesz.

A makákónak akkor is több esze van, mint az embereknek. Ő legalább valamilyen belső halvány emlékképpel rendelkezik, hogy mitől is kell félnie és mit kell tennie. A kígyótól tart. Mi is tarthatnánk attól az "ősi kígyótól", mely az élő Isten elleni engedetlenségre akar rábírni.

 

 

 

Hozzászólások