Sokan a rendszerváltozás előszelének tartják a rockopera 1983-as bemutatóját. Valóban ez lett volna az első szeg a kommunizmus koporsójában?
Az örök konfliktus: István a király - Hegedűs István interjúja Szörényi Leventével és Bródy Jánossal, zene.hu, 2008. június 15.

Nem emlékszem, hány éves koromban ért utol Szörényi-Bródy István a király c. rockoperája, de arra igen, hogy rögtön beszippantott. Pár évvel később, egy esős nyári Balatonos-edzőtáboros délutánon valamelyik edzőnknek eszébe jutott, hogy hátha mi még nem láttuk, ezért berakták a videóba az ősbemutatón készített Koltay filmet, mi pedig olyan lélegzetvisszafojtva néztük végig, mintha csak egy harcos-partraszállós akciófilm lett volna. Ma délelőtt pedig az enyingi Batthyány kastély kertjében egy polgárdi csapat adott elő belőle részleteket, és ezzel „meg is csinálták” ennek a dunántúli kisvárosnak az augusztus 20-áját.

Pedig az István a király idén pont 35 éves. Könnyűzenében csak az igazi királyok és királynők élnek túl ennyi évet. (Példának okaként: még a Retro Rádiót sem lehet egy rövid autóút alatt elkapcsolás nélkül végighallgatni.) Az István… viszont egyszerűen megunhatatlan. Nem tudom szétszedni a zenéjét a szövegétől, de ha lehetne is, akkor is legfeljebb annyi hozható ki belőle: hogy külön-külön is zseniális, de mégis annyira összeforrt a kettő, mint a „borsó, meg a héja”. (Ilyen cirádákat, meg minek írni egy posztba, csak a karakterszámot növeli, az esti kávé pedig nem tart olyan sokáig.) Amikor tíz évvel ezelőtt megkérdezték Szörényit, hogy lesz-e még hasonló kaliberű dobásuk Bródyval, lakonikusan azt felelte, hogy: „Az István a király meg van írva, ha tetszik, hallgasd meg újra.”

De mégis, mi a titka? Nem az 1983-as bemutató idején és az azt követő években, mert arra még viszonylag könnyű magyarázatott találni. Politikait. De mitől él ez a mű a mai napig? Mitől ragad magával, mitől érezni át István és Koppány drámai szembenállását annyira, hogy szinte attól függ, kinek „drukkolunk”, hogy éppen melyikük énekel? Jogosnak érezzük Koppány trónigényét, mert ősmagyar szokás szerint az is volt, egyetértünk az ősi melletti kiállásával a nyugati importpapok új szokásaival szemben – még mi is, miközben szorítunk Istvánnak, hogy sikerüljön a nyugati parton kikötnie Keleten készített kompunkat.

De van itt a titok firtatásánál egy nagyobb kérdés is: miért úgy fejeződik be az István a király, hogy „veled, Uram, de nélküled?” Boldizsár Miklós Ezredforduló c. drámájában – ez alapján készült a rockopera – is ez István utolsó mondata. De miért?

Azt hiszem, itt az ideje most már elolvasni az Ezredfordulót is. És akkor már csak az első kérdés marad: mitől ennyire jó az István a király.

A szemnek:
István és Koppány drámájának drámája

A fülnek:
A rockopera 2003-as csíksomlyói előadása (az eredeti tele van reklámmal)