Sokak által vitatott döntést hozott az amszterdami Rijksmuseum, eddig mintegy 200 műalkotás címét, illetve képaláírását módosították, írták át a politikai korrektség jegyében. Olyan, mások érzékenységét sértő, rasszista kifejezéseket írtak át a képek adataiban neutrálisabbra, mint a néger, mohamedán, törpe, indián.

Össztűz alatt a Rijksmuseum, átírták a rasszista, kolonialista képcímeket - artportal.hu

Lépten-nyomon megjelenik életünkben a rendszerezés: varrós dobozban, fűszeres polcon, szerszámosládában, gyerekszobában, zoknis fiókban, gyógyszeres polcon. Könyvtárban, vagy biológia órán, ahol a növény és állatvilág besorolása, azaz a rendszertan egy egész tudományág. Figyeli, hogy melyik milyen tulajdonsággal rendelkezik, melyik melyikhez áll közelebb, melyik melyikkel alkot közösséget, és ez mind befolyásolja az egyed rendszerben való elhelyezkedését. Papíron. Mert a valóságban nem zavarja a pulit, hogy a kiszemeltje spániel...  A tárgyi-, növény- és állatvilág persze más, mint az embereké, mert ott nincs sértődés és hiányzik az egyetemes emlékezet is.

Mi emberek azonban évszázadokkal korábbi tévedésekre és bántásokra is visszaemlékezünk, magunkra vesszük és vérig sérthetnek. Amerika egyik déli államában tapasztaltam, hogy mennyire félnek a megbántástól, s ennek elkerülése érdekében nem használnak (legalább is nyilvánosan) olyan kifejezéseket, ami bőrszínre, származásra utalna. A szavaknak tulajdonított mágikus hatalom azonban nem old meg mindent, mert például a fehér negyedek nem mosódtak össze a feketékével, és külön templomba járnak ma is. Nem állítom, hogy jól látom, de véleményem szerint túlzó elgondolás, hogy a múlt másként nevezése megoldaná a jelen és jövő feszültségeit. Átnevezhetünk képaláírásokat, de attól még a "szemüveg", amivel szemléljük az alkotást, ugyanaz marad. És ni-ni, mégiscsak szembetűnik, hogy a festményen nem egy világos bőrű gyermeket látunk legyezővelSzavak lecserélésével, festmény-aláírások módosításával az emberek különbözőségének felismerése nem tűnik el. Bihari Sándor 1886-os festményének címe: A bíró előtt; nincs utalás nemre, fajra, nemzetiségre, mégis látjuk, ki kicsoda.

A Rijksmuseum nem vette figyelembe a szerzői akaratot, amikor szándékosan megváltoztatta a festmények címét. Egyszerű megoldás, mert ők rég halottak, sem tiltakozni, sem érvelni nem tudnak már. De ezen túl még annak a kornak sajátosságát is elhazudja ez a múzeumi tett. Tudom, csak részben, mégis hasonló ehhez a reformáció korabeli hitvallások egy-néhány passzusa, ahol átkoznak vagy degradálnak egyeseket. Mégsem írjuk (még?) át és változtatjuk meg a mai kor szemszögéből, és nem hagyjuk (még?) ki az újabb kiadásokból sem. Tulajdonképpen, ha átírjuk vagy megválogatjuk, az egyféle hamisítás. Helyette lehet újat írni. Értelmes ember egyébként is különbséget tud tenni az "ott és akkor" valamint az "itt és most" között.

Idehaza nem a néger, mohamedán, törpe, indián kifejezések nyugtalanítóak füleink számára, hanem a cigány szó használatával bajlódtatnak minket. Nem is olyan régen, valaki megdöbbenve figyelmeztetett: "Nem tudod? Ezt a szót nem szabad mondani!" Pedig szabad. Erőltetik a roma kifejezést, de az egész álszent és téves is, mert a cigányoknak csak a lovári nyelvet használó fele mondja magára, hogy roma ill. romnyi, a többi cigány cigánynak nevezi magát. És ha romának hívjuk őket, akkor mi változik meg? Néhány szó átcserélése automatikusan hat a lelkületre? A cigányhallal még könnyű dolgunk lenne, mert elég betiltani, és csak a compót megengedni. De mi lesz a cigányút, cigánypecsenye, cigánykerék, cigánymeggy, cigánynóta, cigányprímás kifejezésekkel? A cigánysor és cigánytelep kérdését sem elég szótári problémaként kezelni. 

Nem értek egyet azzal sem, hogy egyes irodalmi műveket töröljenek az iskolai oktatásból, csak azért, mert hangsúlyt kap vagy csupán kiderül egy-egy szereplő származása. Démonizálás ez. Azt sugallja, hogy ha csak írtak vagy rágondoltak a cigányokra, akkor az mind helytelen volt, és helytelen ma is. Inkább meg kell ismertetni és meg kell mutatni a cigány történetiséget, kultúrát. Igen is helye volt és helye kell maradjon Petőfi Helység kalapácsában a kocsmai cigánybandának, Jókai Egy magyar nábobjában Vidrának, Arany János Nagyidai cigányainak, Vörösmarty Vén cigányának, és ide sorolhatjuk még Eötvös József Peti cigányát, vagy éppen A falu jegyzőjében és az Egri csillagokban felbukkanó kifejezetten pozitív cigányhősöket is, soha el nem hallgatva Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékának cigánynótázását, le nem tagadva Ady Endre Répakalapálását és Móricz Zsigmond döbbenetes Karácsonyi énekét, végül el nem feledve Szabó Lőrinc Tücsökzenéjét és Zelk Zoltán Tűzből mentett hegedűjét. 

Végül tovább gondolásra álljon itt Henry Fielding Tom Jones című regényének (1749) egyik epizódja, ahol a főhős egy cigány esküvő közepébe csöppen, és szemtanúja annak, ahogy a vajda igazságosan és leleményesen megold egy hirtelen támadt vitát. Ezután olvasható ez a párbeszéd:

- Ázst hisem, meglepődött ázs úr. Gondolom, nagyon ross vilemínye ván ázs én nípemrül; ázst hisi, hogy mi mindnyájan tolvajok vágyunk.

- Be kell vallanom, uram - válaszolta Jones -, nem beszélnek önökről olyan kedvezően, mint ahogy, látom, megérdemelnék.

- Mingyár megmondom én - mondotta a vajda -, mi á különbsig közstünk meg maguk közst. Ázs én nípem á maguk nípit rabolja, viszont á maguk nípe meg egymást rabolja.