Ismét felriadok. Ez nem lehet a valóság! Ugye nem? Ez csak valami rossz álom.
– Nyugodjék meg asszonyom. Most már nem lesz semmi baj!
– Baj? – kérdezem vissza tompán. – Hát lehet még ennél nagyobb baj?
 
 

A Gartent, a kertet, az Éden maradványát letiporták a hadak, amikor a magyarok után az osztrákok is betörtek. Gyulay Domokos, az első hazai vasszerkezetű ívhíd tervezője végigmegy a letiport kerten, ünnepi ruházatában lemegy a bányájába, és kihozatja saját készítésű bányarisztó álgyúját. „Testi erejének teljével, medvés léptekkel a kiskálvária felé vonatozta a fogatot. Sarui drap d’or-ból valának, mint ama régi sarusnak, ki sákramentom nélkül holt meg – felérkezvén a dombhajlatra, el minden vislató szem elől, két sötétlő havas árnyékában gyakorlottan biztos mozdulattal megtöltötte az álgyút: kanócot gyújtott, bal kézben tartva a gyutacsot, fejét szorosan a hűvös csőre helyezve, szótlanul elsütötte a fegyvert---„ Ambrus Lajos Eldorádójának Gyulay Domokosa így hal meg. Erkölcsi rendje összeomlott, s ő mérnöki precizitással, egy vasszerkezetű ívhíd pontosságával, végez magával. Világos után vagyunk, 1949. augusztus 23-án, de még Arad előtt. Gyulay Domokos alakjában felismerhetjük a tragikus sorsú Maderspach Károly történetét.

Az 1791-ben született osztrák származású Maderspach Károly a reformkor gyermeke volt. A család 1720-ban vándorolt be Tirolból, arról nem szól a fáma, menyiben függött össze otthonváltásuk a Zillertali protestánsok holokausztjával, amely ez idő tájt esett meg, s amiről a mai napig alig tud valamit a történelmi köztudat. Madespach Károly már magyarnak vallotta magát. Vasgyáros volt, bányatulajdonos, az akkor Eldorádónak nevezett délerdélyi bányák megnyitója. Berend Iván típusú hős, mérnöki tanulmányai mellett vegyészkedéssel is foglalkozott, hat nyelven beszélt, kivel németül, kivel románul, mindenkivel a maga nyelvén próbált meg értekezni. Találmánya az íven függő vonórudas vashíd a hídépítés történetének fontos hazai mérföldköve. Tervei alapján Herkulesfürdőn, Lugoson és Karánsebesen is épült híd. Kis magyar tragédia a Pest-Budai hídra való pályázása. Hiszen Széchenyi hosszas ígérgetése ellenére végül Adam Clarkot bízta meg a Lánchíd elkészítésével. Vajon hányszor ismétlődik meg ugyanaz? Hányszor vágjuk el honfiainkat a felemelkedés, az előbbre jutás, a siker lehetőségétől? Hányszor vetjük le testvéreinket a depresszió és önsanyargatás mélyébe? S helyezünk másokat, idegeneket fölébük?

Mert Maderspach Károly magyar volt. Különös fintora ez a reformkornak, - de ez is hányszor megismétlődött! – hogy a sültosztrák család gyermeke magyar földön magyarrá lett. S amikor megérkeztek Bem csapatai, lelkesen üdvözölte feleségével együtt a magyar harcolókat. Pedig ez már a vég volt. Hogy mennyire tudták ezt a résztvevők, különösen a történésekben csak mellékszerepet kapott Maderspach-család, azt nehéz lenne megmondani. Bemék után jöttek az osztrákok, s a megtorlás. Minden civilizált máz lekerült a győztesekről, nem a harc, de a bosszú napjai hozták el a legnagyobb békétlenséget. Gröber százados bevonult csapataival, s elfogatta Maderspach Károlyné született Buchwald Franciska ötgyermekes édesanyát. Ruszkabánya főterén levetkőztette őt, és nyilvánosan megvesszőztette, majd börtönbe záratta. Felesége megalázának hírére Maderspach Károly kivonult a ma már Mozsár-hegynek nevezett helyre, s ott saját készítésű mozsárágyújukkal főbe lőtte magát.

A megtorlás, a diktatúra, a hazugság légkörét írta meg Ambrus Lajos az Eldorádóban. Mélységesen szép, hogy az elhunyt hídmérnök tetemét legjobb barátja, a félig kótyagos, és elképesztő stílusú poéta szedi fel a kálvária tövében. Levert szabadságharcok, érthetetlen vonzalom egy nemzethez, amihez talán génjeinkkel nem is tartozunk, felfoghatatlan bátorság, amikor nem is tudjuk, miért vállaljuk fel önmagunkat, és mi lesz a következménye… Mindezt csak a poéta tudja a maga félkótyagosságával elbeszélni, felidézni, megidézni. „Kár volt becsületes embernek születtetnem” – írja le utolsó sorait Gyulay Domokos. Egy nemzet számára nem kár, de kegyetlen memento ez. Csak a becsületes ember halála válhat vértanúsággá. A vér kiált, és ha egy-egy kótyagos poéta felszedi a kálvária árnyékából a tetemet, sokan meghallják a szavát. Az igazságtalanul kifolyt vér kiáltó szavát.