Nem kellett sokat várni arra, hogy a való életben is kiderüljön, kik és milyen célból használhatják ki az Európai Unió bírósága által kedden hozott ítéletet. Nagyon úgy néz ki, ha minden így marad, “a felejtés jogával” tulajdonképpen átírható a történelem.

kiradírozható múlt - hvg.hu

 

Mintha éppen nem ez történne folyamatosan. Mármint a történelem átírása. Legyünk kissé visszafogottak, és történelemhamisítás helyett írjuk azt, hogy történelemértelmezés. Nyilvánvalóan nem minden történelemértelmezés történelemhamisítás, az azonban feltétlenül igaz, hogy ahány korszak, történelmi rendszer, politikai meggyőződés, annyiféle történelem.

Mivel én a hetvenes évek legvégén születtem, és nagyrészt a nyolcvanas években voltam általános iskolás, én még voltam kisdobos, sőt úttörő is. Emlékszem, ott álltunk az iskola udvarán, és szüleinkkel együtt megfogadtuk, hogy most aztán tényleg, de igazán a Magyar Népköztársaságot fogjuk szolgálni - vagy valami ilyesmi.

A lényegre már nem emlékszem, csak arra, hogy mi voltunk a 2388. számú Kazinczy Ferenc Úttörőcsapat. Voltak őrsi gyűléseink, voltunk táborozni is, és én csudára élveztem az egészet. Gyerekek voltunk, játszottunk, ideológiai sulykolás nem volt, jó kedv és kikapcsolódás annál több. Nyilvánvalóan tanultunk Leninről, meg a nagy októberi szocialista forradalomról, Magyarország felszabadulásáról, énekeltünk a „mint a mókus”-t, tanultunk az úttörők tizenkét pontjáról, ám a tényekről, ha úgy tetszik, a valóságról nem esett szó. 

Aztán arra emlékszem, hogy az ebédlőben, az október 23-i műsoron pont én lengetem a magyar zászlót, miközben az East együttes szól a hangszórókból. Ahol egészen addig nem volt még említés sem 56-ról, ott elfelejtődött a szocialista forradalom, és előkerült végre a magyar. Egészen addig az iskolában semmit nem tanultunk a magyar forradalomról, sőt én arra sem emlékszem, hogy az 50-es évek szörnyűségei a mi családunkban beszélgetés tárgyai lettek volna. Annak ellenére nem, hogy lett volna mit mondani (és később el is mondták), ám a természetes védekezés „letiltotta” az ilyesféle diskurzusokat: ami elmúlt, az elmúlt, változtatni pedig nem tudunk rajta. Gondolom, máshol is hasonlóképpen történt. 

A történelmet a győztesek írják, éppen ezért nem csoda, ha kihagynak bizonyos részleteket, elhallgatnak történelmi tényeket, elferdítenek, elhazudnak, kiradíroznak egyértelmű történéseket. Az EU bíróság döntése előtt is így volt ez a történelemben, így volt a második világháború után, és bármennyire érdekes, így van ez most is, elég a szomszédos országok máig meglévő hivatalos ideológiájára, a kereszténység és Európa közös gyökereire, vagy éppen bizonyos események más kontextusba helyezésére gondolnunk. Vajon miért vannak érvényben még mindig a Benes dekrétumok? Vajon miért lehet Eszterházy János még mindig háborús bűnös? Vajon miért létező doktrína még mindig a „magyar, mint bűnös nemzet” hamis tanítása? Vajon miért nem büszke Európa (pontosabban annak legfontosabb politikai szerve) a keresztény értékekre, melyek életben tartották és tartják mind a mai napig? Vajon miért számít még mindig tabunak bizonyos történelmi kérdések említése? 

A történetírásnak objektívnak kell lennie – azaz a tények figyelembevételével, reálisan és elfogulatlanul kellene bemutatnia egy adott időszakot, eseményt vagy személyt. Nem tudom, létezik-e valóban objektív történetírás, hiszen valahol természetes, hogy a gyökereink, a neveltetésünk hatással vannak ránk. Ám az objektivitás éppen azért szükséges, hogy minél jobban megértsük magunkat és a bennünket körülvevő világot, nem pedig azért, hogy bizonyos ideológiai sémákat erősítsünk vagy gyengítsünk. Éppen ezért rendkívül fontos minden olyan beszélgetés, tanóra, könyv, amelyek összetörik a saját magunk által elképzelt ideológiánkat, megsemmisítik a véleményünket, vagy éppen revideálásra kényszerítik az álláspontunkat. 

Csak akkor jutunk el a saját történelmi múltunk megértéséig, csak akkor tudjuk megvallani a bűneinket, csak akkor tudunk büszkén emlékezni hőseinkre és győzelmeinkre, ha ezen a cseppet sem könnyű úton elindulunk és végig is megyünk. 

Őszintén hiszem, hogy megéri. Azt pedig remélem, hogy nem leszünk gyengék és gyávák ennek véghezvitelére.

Hozzászólások