Tihanyi-Horváth Lilla lassan állandó résztvevője egy Budapesten rendszeresen megrendezett baba-mama vásárnak. Ő nem ruhákat, táskákat árul, hanem gyönyörű, újrahasznosított babákat, amik korábban túl erős bulisminkkel, tüllös, strasszos ruhával igyekeztek elrabolni a kislányok szívét. Az ő babái azonban nemcsak bájosak, hanem komoly üzenetet is közvetítenek. Erről mesélt nekünk.

„A szülők merjenek kilépni a futószalagon gyártott tucatbabák világából” – Interjú Tihanyi-Horváth Lillával, a Rebaba alkotójával - ridikul.hu

Amikor én még kislány voltam, a legemlékezetesebb babámat Robinak hívták. Műanyagból készült, nem volt haja sem. Én mindig nagyon kedvesnek láttam az arcát. Volt egy-két ruhája is, amit cserélgettem, néha adtam rá pelenkát, néha nem. Vigyáztam rá, gondoskodtam róla és szinte minden nap elvittem sétálni a babakocsiban. Büszkén toltam magam előtt és sokszor csatlakoztam olyan anyukákhoz, akik hús-vér gyermeküket tolták maguk előtt.

A másik meghatározó babát keresztapámtól kaptam. Ő egy komoly kislányhoz hasonlított. Ha magam elé állítottam és felemeltem a kezét, akkor egyúttal a lába is megemelkedett. Ezért volt ő egy járó baba, mert az egymás után következő kéz és lábemelés egy kicsit a sétához hasonlított. Nagyon kellett rá is vigyázni.

Nagyanyámék korosztályának nem gondolom, hogy hasonló kiváltságokban volt része. Ők legfeljebb kukoricacsutkát tekerhettek egy kis rongydarabba, az ő babájuk így készült. De betöltötte azt az alapvető funkciót, amiért készítették: lehetett babusgatni, magukhoz ölelni, átélni, hogy úgy lehet róla gondoskodni, ahogyan egy anyuka törődik gyermekével.

Ehhez képest a megjelenő és egyre inkább elterjedő Barbie babák valami teljesen mást képviseltek és sugalltak. Nem tudom, eszébe jutott-e bárkinek úgy bánni velük, mint egy „normális” babával? Nem nagyon találkozhatunk olyan képekkel, amikor valaki pelenkázza, eteti-itatja őket, ágyba vagy babakocsiba fekteti és tologatja. A Barbiek a felnőtt világot hozták közel a kislányokhoz és a kisfiúkhoz is. A teljesíthetetlen elvárásokkal és megfelelési kényszerekkel terhes világot, amelynek képtelenség megfelelni. Olyan női képet mutattak, amely nem is létezik: Legfeljebb műtétek sokasága után lesz valaki olyan, mint ezek az álom babák. A Barbiek mindig, minden pillanatban tökéletesnek tűnnek, a legutolsó hajszál is tökéletesen áll frizurájukban. Öltöztetni lehet őket, meg álom autóba vagy álom ház tökéletesen berendezett nappalijának kanapéjára ültetni és szigorúan csak kávéval kínálni.

Hiszen ezek a babák nem a gyermekkorban szeretnék hagyni a gyerekeket, hanem erőszakkal kiemelni őket onnan és mini felnőtté tenni őket. Ezzel együtt jön a késztetés arra is, hogy kezdjék el a kislányok sminkelni magukat, felnőtt fehérneműt vásárolni és külsőleg minél inkább és minél korábban egy felnőtt nőhöz hasonlítani. Néhány napja találkoztam egy fiatal énekesnő esetében a kifejezéssel: nyugodtan „feltagadhat” egy tizest. Vagyis mondhatja magát 10 évvel idősebbnek – mindenki el fogja hinni róla. Lám-lám, eddig az volt a menő, ha valaki fiatalabbnak látszik a koránál, úgy látszik, van az az életkor, amikor ennek az ellenkezője az igazán trendi.

Vannak olyan felnőttek – szülők, pedagógusok, szakemberek -, akik újra és újra felhívják a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyeket a gyermekek idő előtt felnőtté tétele rejt magában. Akik tiltakoznak a Barbie-szerű babák és az általuk sugallt divatirányzatok ellen.

Egy háromgyermekes anyuka, konduktor, Tihanyi-Horváth Lilla, babákat hasznosít újra. Olyanokat, amelyek korábban túl erős bulisminkkel, tüllös, strasszos ruhával igyekeztek elrabolni a kislányok szívét. Amelyek úgy néztek ki, mint a mini-felnőttek és akik pont úgy csücsörítettek szájukkal, mint a mai lányok az általuk készített szelfik többségén. Ez az anyuka lemossa a babák arcáról a túlzó festéket és új arcot készít nekik. Olyan arcot, amely ránk mosolyoghat bármelyik valós gyermekközösségben, óvodában, iskolában vagy éppen a játszótéren. Ennek az arcnak nem kell tökéletesnek lennie, lehet szeplős, nagy vagy éppen pici orrú, zöld, kék vagy barna szemű is. A hangsúly a természetességen, a valódiságon van. Készülnek képmásbabák is, amelyek nagyon hasonlítanak ahhoz a kislányhoz – ritkán kisfiúhoz -, akik tulajdonosaik lesznek.

Milyen jó, hogy vannak olyan babák, amelyeket vissza lehet alakítani és így be tudják tölteni azt a rendeltetést, amelyért eredetileg is készülniük kellett volna. Gyermek kezében gyermek játékká válnak. Milyen jó lenne, ha mi, felnőtték észre vennénk és engednénk, amikor emberek, események, történések szeretnének vissza formálni, alakítani bennünket. Levenni, elvenni rólunk mindazt, ami máz, külsőség, mesterkélt, nem igazi.