A kedden közzétett jelentés szerint Magyarország továbbra is élen jár mind az alkoholizálás, mint az alkohol miatti halálozást tekintve. A fiatalok és a nők egyre többet isznak.

Így vedelnek a magyarok - vs.hu

 

Az alkohol gyilkos drog: a jelentés szerint több áldozata van évente, mint az AIDS-nek, a tuberkulózisnak, és a fizikai erőszaknak együttvéve. 1990 és 2010 között az egészséget veszélyeztető alkoholfogyasztás a nyolcadik helyről az ötödik helyre ugrott a halált és komoly betegségeket kiváltó tényezők listáján. 

Nem a magyar a legalkoholistább nemzet - index.hu

 

A vs cikkét olvasva már napok óta eldöntöttem, hogy az alkoholizmusról, mint társadalmi jelenségről fogok írni, ám meglehetősen nehéz helyzetbe hoztam magam: egyrészt teljesen hétköznapi állapotról beszélünk, amit mindenki ismer, sőt, a saját bőrén érez. Merthogy nálunk az alkohol, az alkoholizmus hozzátartozik a mindennapokhoz: ismeretségi körünkben, de talán minden családban van legalább egy olyan személy, aki mesterfokon űzi (legrosszabb esetben már csak űzte) a szakmát.  Ebben pedig az sem vigasztal, hogy az idézett OECD jelentés szerint nem mi vagyunk a legpiásabb nemzet, hiszen ugyanitt olvassuk azt is (bár ezt eddig is tudtuk), hogy az alkoholizmus világjelenség. Magyarán: nem igazán tudunk mit kezdeni vele, sőt, leginkább nem is akarunk.

Engem személy szerint leginkább az bánt, hogy az ivás még mindig teljesen megszokottnak számít, én legalábbis itt falun úgy látom, hogy a mértéktelen, rendszeres piálás már-már a szabadidős tevékenység szintjén mozog: van, aki hobbiszinten, napi-heti rendszerességgel horgászik, a szomszéd fut, az állatorvos imádja a háborús filmeket, Gyuri bácsi meg iszik. Nincs ebben semmi különös, hiszen pincéje van mindenkinek, a szőlő még a homokon is megterem, másrészt a kertben ott a gyümölcsfa, körte, barack, szilva, csupa haszonnövény… 

Nem betegség, nem halálos kór, különösen nem bűn, hanem társadalmi méreteket öltött, elfogadott, sőt jópofának tartott állapot. A közbeszéd szintjén ez mindenképpen igaz, erre pedig ügyesen rájátszik a máskor oly álszent média is. Piál a munkanélküli és a szakmunkás, a tanár és az orvos, az egyetemista és az oktató, Rákóczi Feri a Morning Show-ból, sőt, még Tibi atya is a Facebookon, dicsértessék... 

Aztán persze csodálkozunk, amikor arról olvasunk, hogy a fiatalok és a nők egyre gyakrabban isznak; hogy a 8-10. évfolyamos magyar fiatalok közül minden ötödik havonta lerészegedik; hogy a 17-18 éves fiúk 64, míg a lányok 41 %-a legalább kétszer volt már részeg. Pedig egy-egy tönkrement élet, széthullott család, megnyomorított, sérült gyermek, döbbenetes tragédia mutatja: sokkal, de sokkal fajsúlyosabb probléma ez annál, hogy csupán egy jót nevessünk rajta.

Különösen, ha mindezek mellé az alkoholizmusból keletkező gazdasági kárt is hozzászámítjuk. A vs grafikája szerint Magyarországon két millió a problémás ivók száma, ebből mintegy nyolcszázezer számít alkoholbetegnek. Az alkoholizmus ötszáz milliárd forintnyi gazdasági kárt "termel", ha ebből kivonom az adóbevételt és a forgalom okozta bevételt is, még akkor is elképesztően magas a kár mértéke, mintegy száz milliárd forint! 

Nem tudom, hogy a hosszú évek óta (el nem) készülő (Titkos) Nemzeti Alkoholstratégia majdan mennyit segíthet a helyzeten, az persze biztos, hogy nem ettől változik meg a hozzáállásunk. Márpedig a kulcs pont a hozzáállásban van: amikor példát mutatunk a környezetünkben, amikor határt szabunk a gyermekeinknek, amikor nevén nevezzük a problémát, nem pedig elröhögünk felette. Addig marad az álszenteskedés és maradnak a riasztó adatok.