Csákánnyal verte szét egy fiatal férfi szerda hajnalban Donald Trumpnak a hollywoodi Hírességek sétányán lévő csillagát, amelyet még 2007-ben, televíziós producerként kapott a jelenlegi amerikai elnök. A vandál támadásban az emlékplakett csaknem teljesen megsemmisült, a támadó később a nap folyamán feladta magát a rendőrségen.

Csákánnyal szétverték Trump hollywoodi csillagát - mandiner.hu

 

Vajon mit vétett az a csillag, hogy csákánnyal kellett nekiesni? És mit vétett az Egyesült Államok elnöke, hogy –immár sokadszorra- megrongálják a Hírességek Sétányán lévő csillagát? Nos, Trump egyetlen bűne, hogy ő az Egyesült Államok elnöke. Minden egyéb ebből következik. 

Trump gyűlöli a nőket. Trump gyűlöli a kisebbségeket. Trump gyűlöli a…a…a….mindegy is, mert Trump faragatlan, Trump tuskó, Trumpot normális ember nem kedvelheti, pláne nem szavazhat rá. 

Eddig rendben is volnánk, egy közéleti szereplő, pláne egy politikus tisztában van vele, hogy bárki bármit mondhat rá. Neki viselnie kell az ütéseket, Trump elnök úr pedig szemmel láthatólag jól tűri a virtuális pofonokat, a média balegyeneseit, a csákánycsattogásokat. Donald Trumpot nem olyan fából faragták, hogy bármin megsértődne. Úgy is mondhatnánk, hogy Trump elnök úr nagy ívben tesz rá, ha valaki képletesen nyakon vágja, nagyon is valóságosan kigúnyolja, vagy éppen szemmel láthatóan szétveri áldásos produceri tevékenységének kitüntetését.

 Nem vagyok Trump úr kedvelője, éppen ezért mondhatnám, hogy viselkedése és megnyilatkozásai okán akár még meg is érdemelte a csákányozást, de nem mondom, mert előttem is nyilvánvaló, hogy teljesen értelmetlen és haszontalan dolog hajnali fél négykor gitártokból előhalászott csákánnyal csillagot törni, arról nem is beszélve, hogy Trump elnök úr ettől az esettől biztosan nem fog sem lemondani, sem elnézést kérni. Szegény elkövető most fizethet nemcsak a rongálásért, hanem azért az egyszerű tényért is, hogy hazamehessen. Persze, ha a népszerűség kivívása volt a cél, oké, lett némi hírértéke a cselekedetnek, én is éppen erről írok, lám. 

Olvasom a hírt, és közben azon töprengek, vajon mennyi indulat forrongott szegény emberben?

Bizonyára készülhetett a nagy Tettre. Elutazás, gitártok és csákány beszerzés, megfelelő időpont kiválasztása, kivárás, végrehajtás. Ballagás az őrsre, a bűneset bevallása, mártírpozíció felvétele, magyarázatok összesítése, sajtó elé tárása. Hasonló bűnesetet ugye, az ember általában kétféleképpen követ el: 1. hirtelen felindulásból; 2. tervszerűen. Mégis, mindkét esetben ott háborog a szívben az indulat, mely adott pillanatban szárba szökken és termőre fordul.

Ismerjük jól, milyen ez: ha eszünkbe jut a szomszéd, aki már megint begyújtott valamit, pedig kiteregettünk (ez a falusi verzió, városihoz az elmúlt tizenöt évben nem volt szerencsém); a főnök/beosztott, aki már megint alánk vágott, a tanár, aki már megint rossz jegyet adott a gyereknek, a fickó, aki bemászott elénk azzal a terepjáróval, vagy éppen a nő, aki az orrunk elől akasztotta le az akciós blúzt a fogasról. Indulatok tárháza az életünk, és akkor még nem beszéltünk a média által gerjesztett indulatokról, a vita (?) műsorokról, az internetes kommentekről, a mesterségesen szított, valakit, valakiket bűnbakká tevő hergelésről, az abból fakadó agresszióról. 

Aztán az is eszembe jut, mennyi értelmetlen, idióta dolgot művelünk. Összeveszünk a feleségünkkel azon, hogy hová parkoljunk, ráüvöltünk a gyerekre, ha nem mos kezet, dühösen lecsapjuk a telefont, és évekig nem is vesszük fel, mert összevesztünk a szüleinkkel vagy talán a testvérünkkel a pénzen, az örökségen, valami hasonlóan lényegtelen hülyeségen. Jelentgetjük egymást, árulkodunk, mint az óvodások, piszkálódunk, fúrunk, bemártunk, lealázunk, öklöt rázunk, minősítünk. Miért is? Mert nem hagyjuk magunkat! Mert nekem van igazam! Mert jogom van hozzá! Mert nehogy már! Mert ki ez?! Mert…Mert? 

Játszuk a magunk felnőttes játékait, és nem vesszük észre, mennyire szánalmasak, nevetségesek és törékenyek vagyunk. 

Szóval, még mielőtt jól kiröhögjük szerencsétlen politikai aktivistát, nézzünk néha tükörbe. Aztán ne feledkezzünk el arról sem, hogy Valaki (igen: az Örökkévaló) még így is fontosnak tart bennünket. Ez  az egyetlen reménységünk. 

„Tisztíts meg izsóppal, és megtisztulok. Moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó.” (Zsoltárok könyve, 51. fejezet.)