Viperákkal és vasrudakkal vertek meg Szabadkán magyar fiatalokat, akik közül az egyik bordatörést szenvedett és kórházban van - közölte az újvidéki Magyar Szó internetes kiadása szerdán. hvg Szabadkán magyar fiatalokat vertek szerb fiatalok

"...megjelent egy 15–20 tagú, szerb fiúkból álló csoport. Odamentek a magyar fiatalokhoz, és annyit mondtak: jobb lesz, ha elmennek, ha nem akarják, hogy baj legyen, hogy megverjék őket. Azonnal el is indultak, de a szerbek üldözőbe vették őket, és két fiút sikerült elkapniuk.  ...rendszeresen "járőröző" fiatalok csoportjáról van szó, akik "vadásznak” a magyarul beszélő fiatalokra, és ha kellő fölényben vannak, megtámadják őket."

Nem az egyetlen ilyen hír mostanában. Északon is ez történik. Malina Hedvig, akit megvertek, és még hazugsággal is vádolnak. Pozsonyban nemrég magyar fiatalokat vertek szlovák bőrfejűek. Kárpátalján is újból megrongálják a magyar emlékeket. Kolozsváron is előfordult már ez.

Ez nem újkeletű. Az elmúlt századokban nőtt a feszültség. Hol keltett, élesztgetett, hol spontán nemzeti lángolással. Időnként igen durva tettekben végződött. Felvidéki kitelepítések. Hlinka gárda garázdálkodása. Avram Iancu a szabadságharc idején az Érchegységben megfélemlítő mészárlásokat szervezett és vezetett. Falvak egész lakosságát, válogatott kínzások között irtottak ki. (Ma Kolozsváron szobra van, bár háborús bűnös a mai nemzetközi büntető jog szerint) A későbbi vasgárda garázdálkodása. Szerbiában Tito partizánjai öldökölték a civil lakosságot. Van aki 25 ezer, van aki 45 ezer áldozatról beszél. Nem hirtelen felindulásból, hanem listák alapján. Egy idézet szerint a következőképpen is: „Voltak, akiket kettéfűrészeltek vagy karóba húztak, másokat elevenen elégettek vagy eltemettek. Egyeseknek leszaggatták a körmüket, felhasogatták a bőrüket, majd besózták. Láttam egy csecsemőfejet a falhoz vágva, az agyveleje szét volt loccsanva. Az egyik asszony terhes volt, mikor kitaposták belőle a gyereket. Sok esetben meggyfabotra kötött tízkilós ólommal verték agyon az áldozatokat; volt, akinek az orra is leszakadt az ütéstől. Legtöbbjüknek azonban egyszerűen csak fejszével levágták a fejét. Az asszonyok sírva keresték fiaikat, férjüket a holttestek között. Mindenütt vértócsában feküdtek az emberek. Szörnyű látvány volt” mno folytatodik-a-megbekeles

A környező népek magyar ellenes cselekvéseit véghezvivők igaz szerb, román, szlovák hősöknek neveztetnek. Persze nem feltétlenül a magyarellenességük miatt, hanem a népükért tett cselekedeteik miatt, amelynek éppen elszenvedői voltunk.

Ott vannak a későbbi jugoszláviai háborúk "hősei". Horvát Gotovina, aki vezette a Vihar hadműveletet. Ma hős Zágrábban, de háborús bűnös Hágában. Szerb Ratko Mladic, aki hős otthon, de szintén háborús bűnös Hágában. Sebrenica teljes férfilakosságának kiirtását (8000 ember) szervezte és végezte. Radovan Karadzsics, aki író volt, majd ő is részt vett a háborús bűnökben. Az albánoknak, bosnyákoknak is megvannak a maguk hősei, akik azonban Európában bűnösnek számítanak, míg népüknek hősök.

A heti hetes című műsorban valaha Verebes István azt tudta mondani, a mindenkori kormányt cikizik. Mikor baloldali kormány lett, kilépett a műsorból. Kern András, mikor már elkerülhetetlen volt a felálló szocialista kormány valamilyen rossz döntésére való reagálás, azt tudta mondani, rossz rossz, de a miénk. A mi kutyánk kölke.

Miért is írom le ezeket? Mert miközben megy a vita ki bűnös, ki ártatlan, kit lehet eltemetni, kit nem, aközben több értékrend fut párhuzamosan egymás mellett.  Lesz egy népi legendává váló, van egy hivatalos európai, meg ki tudja miféle.

Kinek van joga tetteket ítélni? Miközben megölték Oszama Bin Ladent, és Szaddam Husszeint, Ariel Sharont, ha él még bujtatják, pedig sok ezer palesztin civil haláláért felelős. Lenin, Sztálin sokakban él még. Hitlert elítélték, de sokan ismét éltetik. Che Guevara politikai ikonból áruvédjegy lett. Az antikapitalista, kommunista gyilkológép ma eladható termék. Ikon a mai fiataloknak. Európában a vörös csillag vállalható, míg a szvasztika nem. A nyugati hedonista világ "szakemberei" akik terveikkel és fejlődési blablájukkal és gazdasági számításaikkal, kapzsiságukkal felelősek a földünk tönkretételéért, azok követendő példák a többi kapzsi embernek.

Ki mondja meg melyik értékrenddel azonosuljunk? Életünk különböző szakaszaiban is változunk és van, amikor szégyeljük az előbbit.

Végső soron ki emlékezzen meg a halottairól, és ki adjon végtisztességet, ha nem az, akiből származik. Sajnálom, hogy Magyarországon olyan és annyi értékrend, ami az ellenségeskedéshez bőven sok, de az egységhez nagyon kevés. Sajnálom a magyar politikát, amely nem tudja hol a határ. Nem tudja meddig húzhat, mikor kell eresztenie. Nem tudja mikor kell informálisnak hagyni egy történést és mikor lehet formálissá. Klasszikusan fogalma sincs, hogy min változtathat és min nem, és a kettő között nem tud különbséget tenni.

A magyar emberekért mi vagyunk felelősek. A példaképekért, hogy felmutassuk. A gonoszakért, hogy eltemessük. A felemásakért, hogy rámutassunk hibáikra, de felmutassuk belőlük a vállalhatót. Mert ezzel tanulunk, és tanítjuk a következő nemzedéket. Azt nem tehetjük meg, hogy átnézünk rajtuk, mintha nem lettek volna. Éreznünk kell utólag is a rezdüléseiket, amellyel hozzánk szólnak; amiben vétkeztem bocsáss meg, ami jó volt tartsd meg. Hibámat ne kövesd el, csöndesen imádkozz népünkért.

A kérdés a sok közhely után azonban az, ki és mi a mérce? Mi alapján mondhatjuk ki, mi a vállalható és mi az aminek nem örülünk?

A következő történet a bennünk élő idegenről szól. "Sekula, egy montenegrói jugoszláv ember egy alkalommal, a háború után egy török származású muzulmánnal találkozott. Mindketten úton voltak Bijelóból Mojkovacba. Az országút sűrű erdővel borított területen vezetett keresztül, és orvtámadásokról volt hírhedt. A muzulmán örült, hogy egy montenegrói társaságában lehet. Sekula is nagyobb biztonságban érezte magát egy törökkel, mert félő volt, hogy annak partizán honfitársai tartózkodnak a közelben. Mindketten barátságosan viselkedtek, és megkínálták egymást cigarettával. Kiderült, a muzulmán békeszerető családapa. Sekula semmiféle ellenszenvet nem érzett iránta. Az erdőn keresztül vezető út során még közelebb kerültek egymáshoz.. Forró nyári nap volt. Amikor a kellemesen hűvös erdőben leültek egy folyó partján, hogy együtt falatozzanak és kipihenjék magukat, Sekula elővette pisztolyát. Szép fegyver volt, és ő szeretett volna dicsekedni vele egy kicsit. A muzulmán elismerően nézegette, és megkérdezte meg van-e töltve. Sekula igennel válaszolt- és hirtelen olyan gondolata támadt, hogy most minden további nélkül megölhetné a törököt, csak az ujját kellene megmozdítania. A muzulmánra szegezte a pisztolyát és pontosan a szemei közé célzott. A muzulmán nevetett, és arra kérte Sekulát, hogy fordítsa el a fegyverét, mert még el talál sülni. Ebben a szempillantásban tudatosult Sekulában, hogy meg kell ölnie útitársát. Ha életben hagyná a törököt, nem tudná elviselni a szégyent és a bűntudatot. Így hát-mintha csak véletlenül tenné-a nevető férfi szeme közé lőtt." (Milvan Djilas Tito partizán társától származó történet)  

"Miért harcolnak az emberek az ellen, ami összeköti őket egymással, ami közös bennük - vagyis emberségük ellen?" (Frenk Sylvia-Rajnik Mária Életesemények, Bp. 2000)

Két személyes élményem van Erdélyből a Szent Anna-tó mellől.

Az első. A Mohos-lápba mentünk vezetővel, kirándulni. Egy román busz román utasai is csatlakoztak a csoporthoz. A székely túravezető leány a kétnyelvűség miatt türelmet és megértést kért mindannyiunktól. Elmondja mindkét nyelven a tudnivalókat. A román nyugdíjasok felháborodtak. Ők itthon vannak Romániában. Miért kell nekik magyarul is hallgatniuk. Miért rontják el az ő szabadságukat a magyarok miatt. Nem hajlandók egy csoportban velünk jönni. Valóban a székely leány szabadkozva elvitte őket és második körben bennünket vezetett. Megjegyzem a román csoportban volt egy magyar anya és leánya, akik velünk jöttek a túravezetésre. "Nyelvi" probléma volt.

A második. A tóhoz mentünk le, ahol a fény és árnyék hatása miatt nehezen volt látható egy igen mély beton vízelvezető akna. A sógorom autója bal első kereke bele is zuhant és az autó alja felült a betonszegélyen. Abban a pillanatban az arra járó, mint kiderült román fiatalemberek feltépték az ajtót jobboldalon hátul. Ráálltak súlynak a küszöbre. Minden keréknél és fogható kapaszkodónál még minimum egy-egy ember megragadta az autót. Nemzetközi nyelven, mutogatással magyarázták, hogy hol és hogy fogjuk, emeljük a bal első kerék fölött. A sógoromnak, hogy tegye rükvercbe és mikor adjon gázt. A beeséstől kb. két perc kellett, hogy kinn legyen a 2 tonnás autó. Itt nem volt "nyelvi" probléma.

Nem a Mein Kampf, nem a Judaizmus, nem a Kommunista Kiáltvány, nem az európai jog, nem a politikai keresztyénség, nem a magyar kormány fog összekötni bennünket.

Bár tudom ez egy másik sík, amiről most szó lesz, de éppen ez a lényeg. A mi adott értékrendi vitánkban nincs megoldás. A mi demenziónkban csak vita lesz ismét, és az erősebb érdekérvényesítőképességű embernek az értékrendje lesz az érték, ami alapján fognak megítélni mindent. Adott esetben teljesen kifordulva minden emberiből. A másik sík. Pál apostol és Biblia tanúsága szerint: Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. Gal. 2.20

Ezt nem rágom senki szájába, de amikor már túl vagyunk minden megoldási kísérleten, amely kudarccal végződött, ez vár Bennünket. Megvár. Csak megéljük.

Isten magyarja vagyok, aki várom az időt, amikor Isten más népeivel ezt közösen akár a magunk nyelvén is mondva, de a Szentlélek nyelvén megértve fogjuk vallani.

 

Érdekes cikk, ami a tartalmát illeti:  Vaclav Havel   http://www.168ora.hu/globusz/vaclav-havel-csehszlovakia-goncz-arpad-hankiss-elemer-lengyel-laszlo-benes-96637.html

Hozzászólások