Azért valószínű, itt valaminek most tényleg vége van. Nem kell sokat töprengeni, hogy ezt észrevegyük. Lassacskán a hétköznapi lét egész struktúrája, eszköztára kicserélődik, az eddigi viszonyítási sarokkövek elporladnak, megváltozik az élet tempója, mindehhez alkalmazkodni kell. Nem is áll módunkban fölmérni, hogy holnap, és még ismeretlenebb holnapután merre, és milyen új eszközökkel kell majd boldogulnunk. Itt van valami, ami némi emberi ösztönzéssel továbbgerjeszti önmagát, ebben fenyegető kockázatot érzek. A folyamat távlatai beláthatatlanok, és ez nagyban ki fog hatni a gondolkodásunkra, a politikára, a szellemi életre és a művészetre – egyszóval a jövőnkre. Egy olyan jövőre, amelyben komoly és beláthatatlan demográfiai elmozdulásokra is lehet számítani. Kérdés, mennyiben tudja az ember ezt kezelni. Törékeny világ ez. Nem tudom, ennek körvonalazódó látványa valóban apokaliptikus-e, vagy sem, de az biztos, hogy az ember hajlamos minden változást végzetszerűen látni. Nem kizárt, most az egyszer okkal.

Egy író visszanéz - hvg. hu

Bodor Ádám 80 éves.  A kortárs irodalom nagy öregje outsider maradt életén át. Aki meglapozza írásait, s netán végigrágja magát a Sinistra körzet világán, nemcsak a bodor ádámi világba nyer betekintést, hanem (nem mellékesen nyomott) nyomot hagy benne a szöveg, amely egyszerre kiszakít a valóságból és szembesít a lét abszurditásával.

Bodor Ádám nem készített számvetést. Minek, mondja, azt korábban, úgy hatvan év tájékán végzi el az ember. A mű, ami utána marad, üzen arról a világról, amiben élt a 20. század Közép –kelet európai embere.Szemérmes és szűkszavú ember, beszéde nehéz, írásai feszesek. Előre megváltotta jegyét a szabadságba a tizenesztendősen kezdődő börtönévekkel. Abból a polgári világból, ahonnan érkezett, édesapja banki vezető és az erdélyi református egyház világi képviselője egyházkerületi szinten, törvényszerű volt az útja a börtönből való szabadulás után, hogy a kolozsvári teológiára ment tanulni. Máshol nem is lehetett volna talán, ott viszont megkapta azt a szellemi alapvetést, amiből felépítette különös írói világát. Életrajzi riport-kötetében szűkszavúan vall a református egyházhoz való viszonyáról.
Sajnálom, hogy 80 évesen nem kereste meg egyetlen református egyházi lap sem. Ha szóra lehetne bírni, érdemes lenne megkérdezni, miként néz vissza az időből mindazokra a történésekre, amik vele és kortársaival megestek. Érdemes lenne egy kicsit megidéztetni azokat az időket, amikor még az Eufrátesz Babilonnál világában neki és mindazoknak, akik ismerik az Ószövetség világát és kortörténeti kontextusát, s akiknek ez a kép nemcsak egy földrajzilag azonosítható pont, hanem a száműzetés helye, mit is jelentett a menedék, amit – önmaga által bevallottan - a református egyház nyújtott nehéz történelmi időben. Ez is olyan igazság, mint az, hogy egzisztenciálisan szakított később az egyházzal.
Meg kéne ölelni ezt az öreg aszkétát. Vissza, közénk. Kevesen vannak, akik teológiai vértezettel indultak az írói világnak. Még kevesebben, akik le tudták vetni a nyelv sallangjait zsoltáros tömörségűre. Ő igen.
Eljátszom a gondolattal: ha rá lehetne venni, hogy visszaüljön emlékekben és lélekben abba a poros levéltárba, ott a Farkas utcában Herepei uram örökébe, tudna-e abszurdabb világot elgondolni, mint amiben élt ő és nemzedéke? És visszahullhat-e, visszahull-e élete annak a Jézusnak ölébe, aki mindezek ellenére hordozta és megtartotta 80 esztendőn keresztül?
Atyánkfia, Bodor Ádám! Isten kegyelme hordozza, ameddig időt adott ezen a földön. Míg jönnek az apokalipszis lovasai.

Hozzászólások