Míg a kispadon az egyébként végtelenül szimpatikus és kulturált Sabaté a kis táblájával magyarázta, hogy ki hova álljon. Előtte az kellett, de eljött egy pillanat, amikor a táblával nem lehet mire menni. Fel kellett volna rázni ezeket a fiúkat, leordítani a fejüket finoman szólva. (…) Húszezer néző előtt, nagy téttel bíró meccsen ilyen szinten nem fogyhat el az erő. És ha el is fogy, profi játékosok esetében fel kell tudni állni. A Veszprémben nagyon komoly játékosok vannak, nagyon komoly játékosmúlttal, az ő személyiségük túlnőtt Sabaté személyiségén (…). 

Férfi kézi BL: „A Kielcének falkavezére volt, a Veszprémnek táblás embere” - nemzetisport.hu

 

Még 50 perc címmel dokumentumfilmet mutatnak be a futball Európa-bajnokság előtt, amely a magyar válogatott elmúlt három évéről szól. A film különlegessége, hogy olyan szituációkban is láthatjuk a játékosokat, amiket általában a legnagyobb titok övez. Milyen, amikor egy magyar edző 2-0-ás félidőben az öltözőben megpróbálja a csapatát feltüzelni, és milyen, amikor az Eb-re kijutás elérhető közelségbe kerül. (...) Meggyőződésem, ha ezek a játékosok több segítséget kaptak volna az elmúlt 20 évben a kispadról, többre jutottak volna. (…) Ahogy Dárdait vagy Storckot látjuk, az a benyomásom, hogy ezt a szakmát így is lehet csinálni. Kivetítővel, jól felépített stratégiával, nem a vakszerencsében bízva.

Ez a film megsemmisítheti a magyar futballszakmát – index.hu

 

Lassan egy hét is eltelik az MVM-Veszprém férfi kézilabda csapatának csúfos és megdöbbendő veresége óta, amikor is sikerült kilencgólos előnyből elbukni a BL-döntőt. Vajon mi az edző dolga ilyenkor, egyáltalán, mit lehet ilyenkor mondani? Érdekes a kérdés a magyar labdarúgó válogatott függvényében is, hiszen nemsokára itt a foci EB, végre-valahára magyar részvétellel. Mi lehet a különbség a sikertelen harminc év magyar edzői és az EB szereplést kiharcoló Dárdai Pál és Berndt Storck között? 

Azért is jutott eszembe mindez, mert bizony velünk is előfordul számtalanszor, hogy meg kell szólalnunk, hogy „valamit” mondanunk kell: lelkészként, pedagógusként, szülőként, emberként. Hol, hogyan, miként szóljunk? 

A játékos is ember – talán ez a közhelyszerű megállapítás eszébe sem jut az egyszeri szurkolónak, aki nem érti, hogyan lehet elfáradni, lélektelenül, rosszul játszani, kilencről kikapni, vagy öngólt fejelni. Nem érti, nem értjük, miért nem lehet egy bukaresti pokolban „csakazértis” odaállni, a hazáért, a becsületért harcolni. Nem értjük, hogy nem lehet okos és ravasz játékkal lehozni a mérkőzés végét, már a Himnusz alatt hitehagyottan és zavarodottan állni, nem értjük, miért nincs önbizalom, miért nem lehet a taktikát alkalmazni, és még egy rakás dolgot nem értünk, ami számunkra egyértelműnek és egyszerűnek tűnik.  

Aki életében nem sportolt, az talán el sem tudja képzelni: létezik az a pillanat, amikor egyszerűen leblokkol az ember. Amikor nincs tovább. Talán az elején, a légkört, az ellenfelet megpillantva; a közepén, amikor semmi sem sikerül; vagy a végén, amikor elfogy az erő, a levegő, a hit…sajnos létezik ez az állapot, de a jó hír, hogy egy jó edző, egy-egy helyén mondott szó átlendítheti az embert a holtponton. Már ha éppen van egy jó edző a közelben. 

Pedig nem kell ahhoz sportolni, hogy eljussunk a holtpontra. Minden ember életében megjelenik „a fal”, amit képtelenség átugrani. Házassági krízis, életközépi válság, összeomlás szülőként, testvérként. Amikor az élet, vagy éppen rosszindulatú emberek sokasága bizonygatja neked naponként, mennyire csapnivaló házastárs, apa, anya, munkaerő vagy. Amikor úgy érzed, tényleg semmit sem érsz. Szükség lenne ilyenkor egy Dárdai-féle hadvezérre, aki pontosan tudja, mikor, mire vagyunk képesek és mit kell játszatnunk az aktuális ellenféllel szemben, valami lelkesítő beszédre, ahogyan Dzsudzsák üvölt a szünetben (mondjuk trágárság nélkül), higgadt, megfontolt iránymutatásra, mint ahogyan Gera Zoli vagy Király Gabi motiválja a társait. Kellene egy-egy pontos, szívig-észig hatoló mondat, belülről fakadó mozdulat, bátor hang, ami helyrebillent és nyugalmat ad.

Különösen akkor fontos ez, ha éppen te vagy az „edző”, ha te állsz ott a képzeletbeli öltöző közepén, ha a többiek tőled várnák a segítséget. Apaként, anyaként, lelkészként, kollégaként sokszor a mi vállunkat nyomja a felelősség: jól, jókor, jót szólni. A tét pedig óriási, a rosszul, rosszkor, rosszat adó mondatok ugyanis rengetegbe kerülnek: néha egy BL-győzelem, egy kijutás, néha pedig egy életet meghatározó kapcsolat az ára. Bizony, megtörténik, hogy nem lesz még egy ilyen alkalom.

Károlyi Béla, egykori romániai, majd amerikai tornászedző szavai jutottak eszembe, aki a sérült Kerri Strug-nak mindössze ennyit mondott az olimpiai arany árnyékában: meg tudod csinálni.

Aztán eszembe jutott középiskolai hittantanárom mondata is, aki azzal bátorított: ha mindent megtettél, ami tőled telt, a többit hagyd Istenre.

Vagy éppen Dávid szavai a tizennyolcadik zsoltárból, amolyan szabadfordításban: ha Isten segít, a falon is átmegyek.

Néha ez, néha az szükségeltetik. Ahhoz, hogy a pontos szavakat kiválasszuk, nélkülözhetetlen a tudás és az ismeret, ami kétségkívül megtalálható a világ egyik legerősebb bajnokságában az év edzőjének választott Dárdainál; szükséges a saját játékosom ismerete, amit szintén felfedezhetünk annál a Berndt Storcknál, aki talán egyedüliként bízott abban a Kleinheislerben, akit a saját klubcsapatában sem játszattak, mégis ő lőtte a kijutáshoz elengedhetetlen idegenbeli gólt a norvégok ellen; kell a tekintély és higgadtság, amelyek kétségtelenül ott vannak az Anglia-szerte méltán elismert, angol klubcsapatát az Európa Liga döntőjébe lövő Gera Zoliban; kell a nyugodt erő, és kell a hit is, hiszen tudjuk, hogy hit nélkül senki sem lehet kedves (Zsidókhoz írt levél 11,6).

Azt hiszem, az is kegyelem, ha a megfelelő helyzetben célt érnek a szavaink.

Mindenesetre reménykedjünk: az Építők (hiszen ez volt a Veszprém eredeti neve) legközelebb is döntőbe jut, a magyar csapat pedig derekasan helyt áll a franciaországi EB-n. Szívesen ünnepelnék kézilabda diadalt, és szívesen látnék egy újabb dokumentumfilmet a bátor, hősies, varázslatos magyarokról…!