Az adófizetők harmada nem tud az egyházaknak felajánlható egy százalékról, holott a rendszer már több mint másfél évtizede működik, állapította meg az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) felmérése.

A felmérés szerint az egyházi felajánlás lehetőségével nem élők 48 százaléka nem tud olyan egyházról, amellyel szimpatizálhatna, 21 százaléka nem bízik benne, hogy az egyház megkapja a felajánlást.

Az adózók harmada nem tud az egyházak egy százalékáról - hiradó.hu

A reprezentatív kutatás kibocsátói tömören foglalják össze a lényeget: „Az adófizetők harmada nem tud az egyházaknak felajánlható egy százalékról." Nem tudni, nem tudni eleget, átláthatatlannak tartani, vagy bizalmatlannak lenni – nem ugyanaz.
Az össztársadalmi szöveg-szerkesztés vagy inkább sötét tónusú kép-szerkesztés ebben az esetben egyáltalán nem perspektivikus ábrázolást tár elénk. Valószínűleg nem is ez volt a cél.
A megkérdezettek több mint fele, pontosan 52%-a szerint nem teljesen vagy egyáltalán nem átlátható a jelenlegi felajánlási rendszer. A felmérés szerint 21 százaléknyian vannak azok a szkeptikusok, akik nem bíznak benne, hogy az összeg eljut az egyházakhoz. Tény, hogy 2014-ben 9,2 százalékkal kevesebben támogatták a Református Egyház társadalmi szolgálatait, mint az azt megelőző évben és az egyházi költségvetésnek ennél is jelentősebb százalékkal kevesebb bevétellel kellett számolni. Ennyit a számokról.


Nem az ismeretbeli hiányosságok okáról, vagy a társadalmi méretű közöny hátteréről szeretnék írni ebben a posztban. Nem az egy százalékos kampányfilmek sikeréről-sikertelenségéről, utóéletéről vagy a Református Szeretetszolgálat valóban modern és kifejező színes tablóiról szól ez az írás. Ha ezt tenném, magammal is elhitetném, hogy a központi figura ebben a történetben az Egy százalék. A peremről érkező hír/kiáltás/hátralépés nem a statisztika számára érdekes. Mert a periféria az a hely, ahol a megélt valóságok vannak, ahol ki lehet lépni a hamis paternalizmusból és a dogmatizmusba zárt merevségből. Az 1 %-os felajánlás sokaknak jelent látható segítséget és a cselekvő egyház képét erősíti, ugyanakkor azt a kérdést is felveti, hogy kit szolgálunk vele? Felszabadít-e a szóbeliség fecsegő korlátaiból? Tudunk-e irgalmas apává és anyává válni egymás számára? Vannak-e szimbólikus lépéseink, szavak nélküli szavaink? Mert "anyanyelvünk minden egyes szava, különösen az alapszavak, emberi élmények lenyomatai" - írta egy katolikus teológus. Mert rész szerint van bennem az ismeret. Együtt vagyunk a periférián. Ki kellene mondani, hogy az egyház léte a periféria. Periférián a kampányaival együtt, de ez egyáltalán nem rossz. Kierkegaard bátran kimondta kora kereszténységének nagy tévedését, hogy igazságigényét társadalmi súlyával próbálta alátámasztani.


Nem kérdés, hogy a református szeretetotthonok, a különböző rehabilitációs, diakóniai, szociális, és oktatási szolgálatok odaadóan, hús-vér közelségben, utánanyúló szeretettel végzik csendes munkájukat. Ennek az alászállásnak, lehajoló szeretetnek egy része mindig is kikutathatatlan és felbecsülhetetlen marad! Ám zártegyháziasságunk újra és újra azt sóhajtozza, – persze küzdünk a csalódottság ellen, – hogy „nem érünk el embereket”, nem értjük, hogy miért nem kell "a hegyi beszéd”.


Kiket akarunk megszólítani? Mivel akarjuk őket megszólítani? Az önvizsgálat vagy az újraelosztási rendszerek felülvizsgálata, az egyházi küldetés újradeffiniálása segít? Jézus elment a határvidékekre, és történeteket mondott. Együtt élt a halászokkal, a gyászolókkal. A periférián, a szabad ég alatt áll helyre a kommunikációs tér, ahol a szavak mögött még megmaradnak a történetek.
Az egyházi szervezet látható kereteire is igaz, hogy az egyház közösségébe belépni, tanulni kell. Luther írta: "Lehetetlen, hogy az evangélium bárkitől is megtagadtassék, mert az evangélium olyan tanítás, amely nincs helyhez kötve. Az evangélium nem arra tanít, hogy elvégy... Az evangéliumnak ahhoz, hogy megálljon, nincs szüksége sem helyre, sem városra, az evangéliumnak a szívben kell maradnia.


Egy-egy jó kampány, megszólító kezdeményezés azért maradt bennem az elmúlt évekből, mert az evangéliumi nyelvhez próbált közelíteni. Valóban közeledésnek, egy asztalhoz telepedésnek tekintem az egyház szolgálatát, de akkor az nem 43 százalékos siker. S az nem kampány. Legalábbis a szó első jelentése szerint nem az, tudniillik hogy "hadjáratot folytatni", "területet foglalni". Jézus leült a kirekesztettekkel, ellenségeivel és barátaival is.