Testről és lélekről. Nem fellengző, sablonos témamegjelölés, hanem őszinte vallomás. Egymásra vetítése annak, amit látunk, és amit csupán látni szeretnénk. Mindkettő jelen van ebben a filmben és magában a filmnyelvben, ha olyan érzékenyen és pontosan „fogalmaznak” vele, ahogyan azt Enyedi Ildikó is teszi alkotásaiban.
Bálint Eszter: Lételeme a csoda - reformatus.hu

Enyedi Ildikó filmjéért sokan szorítottunk, mert egy csodálatos film. Az Oscar-jelölés után a reposztban is reagáltunk rá. Ujjongtunk, amikor rábukkantunk egy interjúra, amiben olyan szépen beszél Borbély Alexandra a hitéről. És úgy voltunk akkor vele, hogy bár nagyon örülnénk a díjának, ha esetleg mégsem kapná meg, nem fogunk elszontyolodni. A filmhez ez a díj már nem tud hozzátenni. Az eddigi díjeső után egy Oscar-díj nem hab lett volna a tortán, hanem csak a bonbonmeggy a habon. Ami így talán könnyű vigasztalódásnak tűnhet. De.



Az, hogy az Amerikai Filmakadémia a legjobb külföldi film díjára mást választott, nem változtat a két legfontosabb dolgon: egyrészt ez a film elkészült. Másrészt itthon és világszerte egyaránt menetel. Az Oscar-díj várón Szász János derűlátó nyilatkozatában azt mondta, hogy épp most látta Rómában az egyik moziban a plakátját.

A hazai mozikban eddig 130 000-en nézték meg, ami már önmagában sikernek számít. A nemzetközi jogokat egy amerikai internetes filmszolgáltató vette meg, és bár eddig még nem sikerült rajta megtalálnom, reméljük, hogy további tömegekhez jut el. Mert itt egy olyan állandóan elérhető adatbázisba kerül, ahonnan amíg lesz net, elérhető és újra meg újra megnézhető a világ bármely pontján. A Testről és lélekről, egy alapjában nem tömegigényekre játszó film.

Vagy mégis?

Mi van a sikere mögött? Hogyan jutott el, egy kimondottan nem közönségigények alapján készült, minden harsányságot és hatásvadászatot nagyívben elkerülő mozi idáig? Mire talált rá Enyedi Ildikó, ami miatt ezt a mozit még az úgynevezett „művészfilmeken” fanyalgókat is beszippantja?

Bálint Eszter a reformatus.hu-n megjelent szövegében megtalálta a választ: a csodára.

Hétköznapok és csodák címmel Szerb Antal írt első világháború utáni nyugati regényismertetőjében a csodával kezd. A bevezetőben arra keresi a választ, hogy miért olvasunk még mindig regényeket, és hétmérföldes léptekkel átvágtat az emberi civilizáció történetmesélési módszerein az ókori hőseposzoktól a XX. századig. A „XX. század regényeinek, a háború után, legfontosabb közös vonásuk az, hogy megint a csoda lép előtérbe, átveszi eredeti, őt megillető helyét.”

Egyetértek Bálint Eszterrel: a Testről és lélekről számomra is a csodáról szól, és mesterien egyszerű, hétköznapi, naturális kulisszák között lépésről-lépésről meséli el a legnagyobb csodát, amit átélhetünk: két ember egymásra találásának történetét. Lehet-e a testiséget egy vágóhídnál kifejezőbb képpel jelezni? És fordítva, lehet-e a szarvasmarhák iparszerű vágásától másfél óra alatt eljutni a lélekig? Jó, közben azért segít egy takarítónő, egy volt gimnáziumi tanár, egy playmobil tanpálya és egy CD-bolti eladó.

Enyedi Ildikónál lehet. És általa, miatta nekünk is, akik egyrészt várjuk a csodát, másrészt azt is megtanultuk már, hogy milyen nehéz érte megdolgozni. Más szóval felkészíteni magunkat rá, méltóvá válni arra, hogy megtörténjen velünk.

A film eddigi sikere alapján talán megkockáztathatjuk, hogy sokkal többen érzünk/gondolkodunk így, mint az alapján gondolnánk, hogy az emberi élet testi valóságán túl, mekkora fogékonysággal találkozunk a lélek dolgai iránt. Akár szűk környezetünkben, akár a közéletben.

 

Post scriptum (írnák a régi rómaiak, akik hozzánk képest még jól tudtak latinul): Ha valaki megtalálta már a Netflixen, írja meg a kommentben, hol. Előre is köszönöm.