Keményen fogalmazott a népszerű pszichológus egy televíziós interjúban. Vekerdy szerint még jó indulattal is csak azt mondhatjuk, ennyi tananyagot dilettantizmus ráerőltetni a diákokra. Szerinte a tanárokat gúzsba kötötték, mert rengeteg baromságot terheltek rájuk, és így várják el tőlük, hogy teljesítsenek.
Vekerdy véleménye szerint a tanárok a rájuk kivetett plusz adminisztratív terhek miatt kevesebbet tudnak foglalkozni a gyerekekkel, holott ez kellene legyen a legfontosabb feladatuk.

Dr. Vekerdy Tamás szerint kegyetlenség ennyi tananyagot a gyerekeinkbe erőszakolni - ketkes.com

Egyre gyakrabban és egyre többen foglalkoznak az oktatás témájával. Szakember vagy laikus, teljesen mindegy, mindenkinek van véleménye. Csak ez a vélemény áradat nem a fejlődést vagy a változást szolgálja, hanem többnyire bűnbakokat keres. 

A szülők hibáztatják az iskolát, a tanárokat és az oktatási rendszert, hogy miért kell annyi tanulnivalót, házi feladatot feladni a gyermekeknek és miért kell annyi mindent bezsúfolni a tanrendbe. Felháborodást kelt az is, hogy miért van egy nap olyan sok órája már az egészen kicsiknek is. A középiskolásokról pedig nem is beszélve. Sokszor azon csodálkozom, hogy mikor van idejük ebédelni. Egyáltalán honnan van energiájuk menni és egész nap órákon ülni, s ami talán majd ugyannyi időt igénybe vesz: felkészülni rá. Ezen kívül pedig eljárni és teljesíteni a külön órákon. Emlékszem, húsz évvel ezelőtt a vidéki kis gimnáziumban, ahová jártam, nem voltak még külön óráink. Néhányan jártak sportolni vagy tanultak valamilyen hangszeren. A délutánok arra voltak, hogy a diák felkészüljön a másnapi órákra vagy nagyobb dolgozatokra. Időben hazaértünk és így a lefekvés sem nyúlt az éjszakába. Nem éreztem, hogy túl lettem volna terhelve, mégis felnőttem, befejeztem iskoláimat és végzem azt a hivatást, amit választottam. Persze az húsz évvel ezelőtt volt, egy másik „világban”.

A mai „világban” sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk a különböző plusz ismeretek elsajátítására. S, ha már gyermekünket elvittük, hogy valamelyik sportágban kitombolja magát, vagy szeretnénk ha tudna zongorázni, gitározni vagy bármilyen más hangszeren játszani, azzal szembesülünk, hogy már csak professzionális képzések vannak. Amennyiben az úszást választotta a gyermek, akkor hetente minimum öt napot szánjunk oda és járjunk versenyekre is. A többi külön óra – legyen az sport vagy zenei – is mind arra törekszik, hogy a diák teljes idejét lekösse. Mindenből a legjobb és ezzel együtt a legtöbb is. Nem igazán találni olyan külön órákat, ahol hobbi szinten sportolhatna vagy tanulhatna hangszeren gyermekünk. 

Csoda, hogy panaszkodik a szülő, hogy mennyi probléma van a rendszerben, az iskolában és a tanárokkal?

A tanárok is panaszkodnak, hogy milyenek a szülők és persze mennyire leterheli őket az oktatási rendszer. Olyan mennyiségű tananyaggal találkoznak, amelyet nem is tudnak beleszuszakolni az éves óraszámba. Vagy, ha ügyes varázslóként mégis sikerül az összes anyagot betervezni, akkor tanácstalanul áll, hogy mikor lesz idő ismételni, mélyíteni. Továbbá ott van még a portfólió írás, amely rengeteg idejüket elveszi. S, ha mindez még kevés akkor megemlíthetjük a különböző viselkedési problémákat, melyek előtt sok pedagógus tanácstalanul, frusztrálva áll. S természetesen mindezért a szülő a hibás, aki nem nevelte meg a gyerekét és egyébként is mindent megenged neki és elkényeztette. Mert, ugye a mai fiatalok csak a telefonjukat nyomkodják és nincs semmi közösségük egymással és mindezért a szülő és a gyerek a hibás.

Csoda, hogy panaszkodik a pedagógus, hogy mennyi probléma van a gyerekekkel, a szülőkkel és rendszerrel?

Tulajdonképpen az egész oktatásban a bűnbak keresése megy a legjobban a diákoknak, a szülőknek, a pedagógusoknak és a rendszernek. 

Talán, ha a lényegre koncentrálnánk és mindannyian elvégeznénk azt, ami a mi dolgunk, lehet, hogy több sikert érnénk el. 

Nagyon egyet értek Vekerdy Tamás, pszichológussal a cikkben kifejtett álláspontban. A kevesebb adminisztráció és a reálisabb óraszám valóban több teret adna, hogy a pedagógus a hivatására koncentráljon és több időt töltsön az igazi feladatával: a diákok oktatásával.

Sajnos, általános tapasztalat, hogy a mai világban az adminisztráció mindenhol olyan méreteket ölt, amely megöli a személyes kapcsolatokat és elveszi az időt az emberi közötti kommunikációtól.

Az egészségügyben mind az orvosnak, mind a nővérnek olyan felesleges többlet adminisztrációt kell végeznie, mely szintén épp a lényegről veszi el a figyelmet: a beteg-orvos vagy beteg-nővér közötti kapcsolatról. Ezt tapasztaljuk az egyházban is. 

A folyamatos papírozás, adminisztrálás (mely egy egészséges mennyiségben nagyon is hasznos) értékes időt vesz el ember-ember közötti kommunikációtól. 

Csoda, hogy mindenki panaszkodik, hogy semmire sincs ideje? Ilyen mennyiségű adminisztrálás csak az emberi kapcsolatok elsivárosodásához és elvesztéséhez vezet.

Ki tud rajta segíteni? Természetesen az az ember, akinek igénye van minőségibb kapcsolatokra. A változást az igény hozza meg az életünkbe, mely csak akkor következik be, ha teszünk is érte valamit. Szerintem megéri.