Történelmi pillanathoz érkezett Magyarország, legalábbis a Fővárosi Állat-és Növénykert szempontjából. Péntektől láthatja a közönség Nur-Nuru Bint és Vobarát, az évek óta várt koalákat, ezzel európai nagyhatalommá váltunk koalaügyileg. Tudta, hogy a kedves állatoknak Angliából, repülővel hozzák az eukaliptuszt?

Koala-nagyhatalom lett Magyarország - origo.hu

Szó se róla, nagyon közönségcsalogató állatkákat szerzett be a budapesti állatkert. Keveseknek adatik meg az a kiváltság, hogy természetes élőhelyükön, Ausztráliában találkozhassanak koalákkal, az európai állatkertekben is ritkaságnak számítanak. Lassan már négy éve, de a mai napig nem tudom elfelejteni a pillanatot, amikor a kezembe adtak egy ilyen macit az Australia Zoo-ban, és a kötelező fényképezésen is túlesve testközelből láthattam és simogathattam meg. 

Biztosra veszem, hogy rövidesen Budapesten is meg fogom csodálni ezeket a kis idegenbe szakadt Ozzie-kat (az ausztrál szlengben így nevezik magukat az ausztrálok), melyek féltve őrzött büszkeségei lettek a pesti állatkertnek.
Ezek a sajátosan lusta kis élőlények alapos fejtörést okoznak szülőföldjükön. Olvasva az Australian Geographicot egy érdekes cikket találtam róluk és az őket fenyegető veszélyekről. Röviden szeretném összefoglalni az ott olvasottakat, hogy kicsit jobban képbe kerüljünk koala ügyben, ha már mi magyarok is koala tulajdonosok lettünk.
Szeretném előrebocsátani, hogy az a környezettudatosság és állatszeretet, a sajátos flóra és fauna megőrzését szolgáló törvények és infrastruktúra, a helyiek hozzáállása, amit kinn tapasztaltam, párját ritkítja. Különösen is odafigyelnek a veszélyeztetett fajokra. Pár éve a koala is felkerült erre a listára a sérülékeny faj kategóriába. Ide azok a fajok kerülnek, melyeknek száma legalább 30%-kal csökkent az elmúlt 10 évben vagy 3 generációra visszamenően. Ha Ausztrália teljes koalapopulációját nézzük, akkor nem lenne jogos a listára kerülés. Azonban érdekes kettősség figyelhető meg.


Míg Qeenslandben és Új-Dél-Walesben - ahogy északabbra megyünk- drasztikus a koalák számának esése, addig a déli részeken, főleg Victoria államban a túlnépesedés okoz gondokat.
Északon vannak területek, ahol 60%-ot is eléri a populáció csökkenése. A három „K”, a kutya, a kocsi és a kór legyűrhetetlen ellenségnek bizonyul. És akkor még nem is beszéltünk az emberről, mert ott a legnagyobb a pusztulás, ahol az emberi populáció növekszik. Ugyancsak negatívan hat rájuk a globális klímaváltozás, mert azokon a szárazabb területeken, ahol eddig még megéltek, és elegendő nedvességet biztosítottak a számukra elengedhetetlen eukaliptusz fajták, ott a felmelegedés, a mind hosszabb aszályok miatt egyre kevesebb a túlélésre alkalmas hely. Érdekes az is, hogy az atmoszféra emelkedő CO2 koncentrációja megváltoztatja az eukaliptusz levelek kémiai összetételét, csökken a nitrogén koncentrációjuk, ami már most is a koalák számára szükséges minimum körül mozog. Ezeken túl a szénalapú toxinok csökkentik az levelek emészthetőségét és azokból történő vízfelvételt is. ( A koala elnevezés a bennszülöttek nyelvén annyit jelent: „nem ivó”, mert az állat nagyrészt a levelekből veszi fel a szükséges nedvességet) Az északi koalák általában kisebbek, mint a déliek, de nagy genetikai változatosságot mutatnak.
Délen egész más a gond. Ott meg túlszaporodtak. Néhány helyen olyan létszámrobbanás történt, hogy már veszélyeztetik saját élőhelyüket is. A déli populáció egy újratelepítés következtében jött létre. Az újratelepítésre azért volt szükség, mert a 20. század elején a szőrmekereskedés miatt kiirtották a koalákat erről a vidékről. Ebben a populációban azonban sokkal kevésbé jellemző a genetikai sokszínűség. Az utóbbi időben a természetes élőhely nagysága és az egyedszám harmóniája valami miatt felborult, melynek helyreállítását nem segíti az a tény sem, hogy -a kutyákat leszámítva leszámítva - ma már nincs természetes ellenségük ezeknek az állatoknak. 


Ez a példa is jól mutatja, hogy mi minden meghúzódhat egyetlen statisztikai szám mögött. Koala ügyben egész mások a körülmények Ausztráliában északon és egész mások délen. Bár egy fajról beszélünk, de homlokegyenest ellenkező tapasztalatok jelennek meg az egyik és a másik régióban. Nem lehet egységesen kezelni a problémát. A cikk szerint nagy erőfeszítésekre volt szükség, hogy a döntéshozók megértsék ezt a kettősséget, és ne hozzák lehetetlen helyzetbe, ne ítéljék kihalásra az északi koalákat a déliek miatt.
Messze vezet, de elgondolkodtató, hogy a „humán populációban”, az „egyházi populációban”, a „református egyházi populációban” sem ártana több érzékenység a különböző régiókat illetően, hogy megőrizhessük gazdagító sokféleségünket, és részleges tapasztalataink általánosításával ne okozzunk itt vagy ott helyrehozhatatlan károkat.