Dolgozz keményen, imádkozz gyakran" – ez az üzenetük. Már akár egészen fiatalon kapcsolatba kerülnek a bűnözés világával, apróbb (néhány esetben súlyosabb) kihágásokért börtönben is ülnek.
Aktívak a közösségi oldalakon, főleg a Twitteren. Rajonganak Tupac Shakurért, az amerikai rapzenészért. Tupac, akinek szülei a Fekete Párducok radikális csoport tagjai voltak, az amerikai külvárosokba szorult, elszegényedett, rasszista kirekesztéstől szenvedő feketékről írta dalszövegei nagy részét. És arról, hogy az erőszak természetes ezekben a közösségekben. Ő maga is erőszakos halált halt, 1996-ban lelőtték Las Vegasban.


Akik robbantottak – origo.hu

Olyan világban élünk, amikor a történéseket nem a naptári napokhoz kötődően emlegetik, hanem az eseményekhez igazítják a naptári időt. Nine eleven/911, szeptember 11, alig gondol valaki a dátumra, sokkal inkább egy eseményre asszociálnak az angolszász kultúrán túl is. Madrid, Párizs vagy éppen most Brüsszel nem európai fővárosok, hanem terrorcselekmények helyszínei, amelyek mögül eltűnik az idő, az emberek arca, marad a rettenet tudata, hogy valami nagyon nincs helyén a mi kultúránkban.

A legutóbbi brüsszeli merényletet sem igen akaródzik senkinek az időhöz kötni, pedig 2016 húsvét nagyhetében esett meg, hogy néhány – talán a nyomozás valamikor kideríti a számukat is - terrorista összekuszálta az európai politikai tudat önteltségét. Abban a Brüsszelben esett meg ez, ahol két évvel ezelőtt karácsonykor a város vezetői megtiltották a karácsonyfa felállítását a nem keresztények érzékenységére tekintettel.
Jézus azt mondja, hogy „minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen ház sem maradhat fenn, amelyik meghasonlik önmagával” (Mt 12, 25). A kultúrát, az értékrendet értette alatta. A hitnek azt a belső kohézióját, amelyik minden esetben vall egy közös minimumot, az értékek és az istenhit megélt valóságát. Az európai politika képviselői, akiket jó szándékkal sem lehet elitnek nevezni, mert az elit kulturális és szellemi minőséget jelentene, nincsenek birtokában ennek az évezredes európai örökségnek. Azokat pedig, akik hit által visszataláltak ebbe kulturális örökségbe, a partvonalra szorítja a többség.
Nem Isten veszett el a társadalomból, hanem az Isten-tudat az emberekből. A Jézus Krisztusban megjelent és áldozatot vállaló hit. Ezért nem működik a pénz minden mennyisége ellenére sem a társadalmi szolidaritás. Mert hiányzik a nyugati társadalomból az áldozatvállalás képessége.
Nagyhét van, húsvét nagyhete. Jézus szenvedésére, gyötrelmes megváltó munkájára, halálára és feltámadására készül a keresztény világ. Egy olyan áldozatnak megy utána a keresztény hagyomány, amelyet nem az ember végzett el, hanem maga Isten Fia. Ennek az áldozatnak a lényege nem az önbeteljesedés, a kilátástalanság vagy a bosszú volt a lényege, éppen ezért nem is más ellen irányult, hanem az, hogy Istent kibékítse az emberrel. Mert amikor ez a békesség megvalósul, akkor az ember fel tudja vállalni a másikkal való békesség lehetőségét.
Krisztus tudta, hogy neki meg kell halni (Mt. 26, 2), „elárultatni és megfeszíttetni”. Míg ő a saját áldozatában találja meg a mennyei Atyjától való küldetésének beteljesedését, ugyanebben a történetben a főpapi tanács az áldozati szerepet másra, azaz Krisztusra tolja át. Az egyik önmagára vállalja, a másik áttolja. Valahol ebben rejlik a kereszténység lényege. Erőtlenné azért lett, mert önmagában már nem talált, Krisztust elfejtve pedig Isten Fiának áldozatából nem tud(ott) meríteni a megújulásra.
Húsvét nagyhetében Európa belső gyötrődései vissza kellene vezessék a tudatát vesztett nyugati kultúrát Jézus Krisztus áldozatának erejéhez, aki istenségének teljességében tudta letenni áldozatul életét, hogy emberségének mulandóságát a feltámadás ereje által átadja az új életnek.
Nagyhét, Nagypéntek, Húsvét. Krisztus üdvtörténete és annak ajándéka új életet kínál. Ha elfogadná a magyarság és elfogadná Európa!