Egyfolytában azon töröm a fejemet, mi az, ami március 15. varázsát adja? Olyan mélységes belső azonosulást, érintettséget, amelyhez hasonlót talán egyetlen nemzeti ünnepünk sem képes előidézni. Ez még akkor is így van, ha ebben az évben a veszélyhelyzet miatt a közösségi ünneplések elmaradnak. Itt, Pápán sem lesz összejövetel a református templom előtt, a Március 15. téren. Viszont lesz koszorúzás. De nekem nagyon hiányozni fog, hogy ebben az évben nem lehet együtt kokárdás pápaiak sokasága. Pedig hát, mondhatnánk, nem történik itt semmi különös, egy ilyen ünnep nagyon is szokványos, a forgatókönyv mindig ugyanaz. Ismétlés. Egy történet közös elmondása újra és újra, évről évre. Mondhatni, unalmas. De csak annak lehet az, aki nem érti, hogy a március 15-i történet elmondása, felidézése és átélése újra és újra, vagyis ez a közösségi szokás: önmagunk ismételt kimondása. Különös módon, az ismétlés nem feltétlenül a szó rossz értelmében vett maradiság eszközévé válhat pusztán, hanem éppen ellenkezőleg, lehet az ellenállás eszköze egy olyan világban, amely a globalizmust, vagyis egy nemzetek utáni és fölötti birodalmi ideológiát szeretne az egyetemes emberi szabadságigény alapeszméjévé emelni. Ami engem illet, maradnék inkább a nemzetnél.

Március 15. varázsát természetesen az adja, hogy lehet vele érzelmileg azonosulni. Még ma is. Pedig 1848. régen volt, mondhatni, világok választanak el bennünket a 19. századtól. Ha Petőfi véltelenül ide csöppenne (nekünk, pápaiaknak nem olyan nehéz ezt elképzelni, hiszen a lábnyomai itt vannak utcáinkban), s eléje tennénk egy laptopot, ajánlatos lenne mellé tenni néhány liter bort is, hogy valahogy kibírja a sokkot. Ám mégis, technológiai haladás ide vagy oda, van itt valami kiirthatatlan állandóság, amely 48 hőseit lelki-szellemi kortársainkká, mi több, rokonainkká teszi. Bármikor le tudnánk velük ülni egy asztalhoz, s nem kérdeznénk egyiktől sem, hogy te honnan jössz, mit akarsz, és ki vagy te? Mert ők: mi. Március 15. katarzisa abban van, hogy bennük önmagunkat ismerhetjük fel és fogalmazhatjuk meg újra. Vagy úgy is mondhatnánk, hogy ők még mindig képesek arra, hogy kimondjanak bennünket. Az ünnep ismétlése: önmagunk újrafogalmazása – általuk. Konfirmáció. Megerősítés. Ismételt megerősítése annak, hogy kik vagyunk mi, s mit gondolunk magunkról és a világról.

Pedig amúgy a világ tényleg globalizált. A világ: egy. Pontosabban: egy világ van. Itt van ez a vírus, amelyik aztán tényleg globalista, mondhatni, posztmodern, nagyon ismeri a nemzetekfelettiség, a vallásokfelettiség fogalmát. Ez a vírus internacionalista. Nem is nagyon leplezve magát, birodalmi ideológiája van, s azt gondolja, ha egy világ van, akkor miért ne uralhatná egyedül ő a világot.? Mintha csak azt üzenné, hogy el kell felejteni a nemzet és vallás ósdi eszméjét, eme törzsi ideát, s mennyivel racionálisabb lenne, ha az emberek rádöbbennének, hogy ők már nem németek, franciák, amerikaiak, brazilok, magyarok, nem keresztyének, muszlimok, zsidók, hanem egyszerűen csak önmaguk elvont, történelmen kívüli virtuális képmásai.

De hát a vírus nem érti ezt a ragaszkodást nemzethez, valláshoz, mert nincsenek érzelmei és kötődései. A vírus nem érti a szívet. Nem érti azt, hogy a nemzeti és vallási érzület a szívbe van írva. Ezért aztán nem értheti azt sem, hogy globalista támadásával szemben nemzeti identitások veszik fel a harcot. A nemzetállamok küzdelme a globalista vírus ellen mintha csak élő cáfolata lenne a nemzetek – és vallásokfelettiség utópiájának. S kívánjuk is, hogy minden nép és minden vallás sikerrel harcoljon a koronavírus ellen.

Itt vagyunk mi most, magyarok március 15-én, legnagyobb nemzeti ünnepünkön. Támad a vírus, ez a nemzeti érzések iránt érzéketlen globalista szörny, de valószínűleg soha nem fogja fel, hogy mi magyarként és keresztyénként akarunk megmaradni. Mert magyarságunk és keresztyénségünk a szívünkbe van írva.

Most nem lesznek látványos, önmegerősítő ünnepségek, nem lesz ünnepi hangulat, üresek lesznek az utcák és terek, s mintha mindennek vége lenne, ami eddig összekötött bennünket. De üzenjük a koronavírusnak, hogy nem fogjuk feladni: magyarként és keresztyénként fogunk megmaradni.

Hozzászólások