Új videosorozatában árult el részleteket Kásler Miklós miniszter Orbán Viktor korábbi ígéretével kapcsolatban, miszerint a frontvonalban teljesítő egészségügyi dolgozók 500 ezer forintos egyszeri juttatást kapnak július 1-jén.

Az interjúban, amit ezúttal Gazsó L. Ferenc újságíró, az MTI 2013-ban nyugalmazott elnöke készített, Kásler beszél a kormány hosszú távú egészségügyi reform terveiről is. Eszerint a 2030-ig tartó struktúraváltás egyik legfontosabb célkitűzése – szerinte – az állami és magánellátás mielőbbi szétválasztása lesz, s ezt oly módon kell végrehajtani, hogy az mind a két rendszer javára váljon.” Továbbá a családi orvosi rendszer megerősítésével tehermentesítsék a fekvő betegellátást. Hozzátette: alapos struktúraváltásban gondolkodnak, melynek munkálatai legalább két éve elkezdődtek, a szükséges átalakítások kezdetére pedig már nem kell sokat várni. 

Kásler: 160 ezer egészségügyi dolgozó kaphat bruttó félmillió forintot – nepszava.hu

Kásler Mikós miniszter legújabb videó interjújában megerősítette azt az ígéretet, mely szerint a vírus idején az élvonalban dolgozó egészségügyi dolgozók 500 ezer forint egyszeri juttatást kapnak. Már az időpont is megvan: július 1-én, Semmelweis napon, mely az egészségügyben ünnep- és szabadnapnak számít. Tulajdonképpen ebben a hírben három dolog biztos: hogy kapnak, hogy mikor és hogy hányan. Viszont teljesen bizonytalan az a jogi háttér, amely az ígéret végrehajtását biztosítaná. Az sem egyértelmű, hogy ki az a 160 ezer fő, akik méltónak találtatnak. Ennyi bizonytalanság után pedig felmerül az utca emberében a gondolat: ez csak ígéret, egy mézesmadzag. Majd, ha megtörténik elhiszem. Ígéretekből van elég, tele a padlás. Azt hiszem sokkal nemesebb gesztus lett volna, ha nem harangozzák be előre, hanem mikor eljön az ideje átadják. 

Kórházunkban (Kaposvár) minden évben szerveznek Ápolók és Semmelweis napi ünnepséget. Kitüntetéseket, dicséreteket, kinevezéseket adnak át. A legszebb mindig az, amikor látjuk az arcokon a meglepetést, hogy „tényleg én kapom”. Csak a szervezők tudják, hogy ki kap, így valódi a meglepetés. 

A beígért juttatásnál nem a meglepetésen van a hangsúly, de sokkal tisztességesebb lenne, ha nem mint mézesmadzagot húzogatnának az ápolók és orvosok előtt, hanem ezzel köszönnék meg a munkájukat. Többnyire azt tapasztalom, hogy az egészségügyi dolgozók segítő – és áldozatkészek. Nincs szükségük ígéretekre, mert aki olyan, ugyanúgy elvégzi a munkáját, aki meg az ellentétje azon a beígért összeg többszöröse sem lendítene. Méltatlannak érzem ezeket az ígérgetéseket. 

Ígéretből van elég. Azt hiszem sokan jobban örülnénk a tetteknek.

Az interjú második felében az egészségügy megreformálsásáról esik szó. Szintén nagyon minimális információ derül ki: változás lesz, 2030-ig tart az átalakítás, érinti az állami és a magánellátást. Elhangzik az is, hogy olyan döntéseket akarnak hozni, amely mindkét rész előnyére válik. Őszintén szólva ez számomra elképzelhetetlen. Bár ezek a hírek már inkább a tettekről beszélnek, mégsem vagyok nagy bizalommal.

Lehet rendszert megújítani, lehet új változásokat bevezetni, de ha ez mind csak felülről indul és nem a szolgáltatást igénybevevőtől, mit sem ér az egész. Az az ember, aki betegként érkezik bármilyen egészségügyi egységbe nem lesz toleráns a szabályokkal szemben. A rendszer pedig, mint olyan sokszor tapasztaljuk nem az egyéni igényekre figyel. 

Hosszú, bizonytalan időszak elé nézünk, de azt hiszem már kezdjük megszokni. Az elmúlt hónapok bizonytalansága kicsit felkészített bennünket a változásokra. Kíváncsian és félelemmel várom, hogy az emberi erőforrások minisztere milyen változásokat készít elő nekünk.

Elhagyva az egészségügyi oldalt, még egy gondolat: az egyházban is elindult egyfajta változás. Az elmúlt időszak új dolgokat hozott be és új megoldásokat követelt, amelyhez meg kellett tanulnunk alkalmazkodni (pl.: úrvacsora). Ezek a változások az igényhez alkalmazkodnak. Bízom benne éppen ezért építőek és hasznosak lesznek.

Vezessen bennünket Isten az ő bölcsességével a változások korában!

Hozzászólások