Csak két futamra tiltották el Romano Fenatit, aki a vasárnapi, misanói Moto2-nagydíjon az egyik egyenesben meghúzta mellette haladó ellenfele, Stefano Manzi fékjét. Több mint 200 kilométer/órás sebességgel haladtak, csak a véletlenen múlt, hogy Manzi nem esett el. Fenatit végül a csapata is kirúgta. Karrierje során már három istálló vált meg a kezelhetetlen motorostól.

Örökre ki kéne tiltani, az ilyen ne motorozzon - index.hu

Romano Fenati olasz motorversenyző talán soha nem gondolta volna, hogy nevét éppen akkor jegyzik meg olyan sokan, amikor valószínűleg éppen befejezi versenyzői karrierjét. A világsajtót bejárta az a videofelvétel, amely utolsó versenyén, egy egyenes szakaszban készült és amelyen nagyon jól látható, ahogyan a mellette haladó társa motorjához átnyúl és nemes egyszerűséggel behúzza annak motorján a féket. Akciófilmbe illő a jelenet, talán még meg is tapsolnánk, ha arról lenne szó, hogy valamiféle tragédiát próbált megakadályozni vagy egy bűnözőt igyekezett hatástalanítani.

Nem erről szól azonban az ő története. Sokkal inkább arról, hogy a másik versenyzőt szerette volna előrehaladásában, győzelmében minden áron megállítani. Ahogyan arról az eset után maga is nyilatkozott: „Mindig azért mentem ki a pályára, hogy nyerjek. Hogy Romano Fenati legyek.” Egész élete a versenyzésről és a győzelemről szólt. Szavaiból az is kiderül, hogy semmi más nem számított, csak az első hely. Annak volt egyedül értéke és értelme számára.

Vajon nem így kell ennek lennie? Akiben nincs meg a győzni akarás, az ne induljon versenyen. Aki nem tesz meg mindent ennek érdekében, az nem alkalmas a feladatra. Aki nem érzi az örömét annak, hogy elsőként haladhat át a célvonalon, az ne is álljon a rajthoz. Aki azzal foglalkozik, hogy mi történik azokkal, akiket legyőz, akit érdekel egyáltalán, hogy kikkel küzd meg egy-egy címért, az jobb, ha meghúzódik a háttérben. Nem kell mindenkinek versenyzővé válni, nem mindenki alkalmas rá.

Fenati azonban – fogalmazzunk így – motorra termett. 16 évesen mutatkozott be a Moto3-as világbajnokságban. Élete első versenyén rögtön a második helyet szerezte meg, a másodikat pedig már meg is tudta nyerni. Jóllehet utána nem ívelt nyílegyenesen felfelé a karrierje, voltak hullámvölgyei, de mindig vissza tudott térni, mindig mutatott a benne lévő tehetségből, mindig oda tudta tenni magát. Néhány éves karrierje során azonban még valamit megmutatott magából. Azt, hogy nem igazán tudja elfogadni azokat a helyzeteket, amikor nem ő győz. A sikerért valóban mindenre képes, agresszióra, társai veszélyeztetésére is. Pár éve, egy edzésen támadt nézeteltérése egyik ellenfelével, akibe belerúgott menet közben. Amikor pedig megálltak próbarajtra, az utolsó versenyről már ismert kézmozdulattal nyúlt át a másik motorhoz és fullasztotta azt le.

Adódik a kérdés: miért nem lett már ennek az esetnek is következménye? Talán azért, mert „csak” egy edzésen történt? Miért nem volt mindez elegendő a vele foglalkozóknak, a körülötte levőknek ahhoz, hogy rádöbbenjenek: valamit kezdeni kellene a versenyzőjükben lévő indulattal, ami időről-időre kitör belőle? Miért nem vette észre senki sem, hogy Fenati segítségre szorul?

A néhány nappal ezelőtti versenyen való felelőtlen viselkedéséért már megbüntették Romano Fenatit. Először arról szóltak a hírek, hogy két futamtól tiltják el, bár sokan ennél súlyosabb büntetést szorgalmaztak, majd arról olvashattunk, hogy egyetlen csapat sem fogja szerződtetni. Végül maga Fenati döntött úgy, hogy visszavonul.

Ennél az esetnél egyértelmű tűnik a megítélés. Mindenki számára egyértelmű, hogy a versenyző nem szabályszerűen küzdött és ezért nem is koronáztatott meg.

De vajon mi történik azokkal a küzdelmekkel, amelyek nem a nagy nyilvánosság előtt zajlanak? Amikor nem látja ország-világ az eszközöket, amelyek bevetésre kerülnek? És mi a helyzet a mi küzdelmeinkkel, a mi küzdelmeinkben? Hiszen bennünket is arra készítenek fel, hogy az élet egy nagy harc, amelyben valahogy nemcsak helyt állnunk kell, hanem lehetőség szerint minél jobban boldogulni. Jobban boldogulni – anyagi értelemben, elismertséget, betöltött pozíciót tekintve is. Előrébb jutni, mint a másik. Jobb helyet megszerezni, mint a többiek. Győzelmet aratni. És ha őszinték vagyunk, be kell vallanunk, hogy nem mindig szabályszerű a küzdelmünk. Használunk tisztességtelen eszközöket is céljaink érdekében. Vagy éppen ugyanazt tesszük, mint motorversenyző társunk: a másikat akadályozzuk az előrejutásban. Behúzzuk a féket, nehogy ő tovább tudjon menni. Saját magunk elé hányszor állítjuk a páli figyelmeztetést? „Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez.” 2Tim 2:5.