W. W. J. D. – olvashatjuk a sejtelmes rövidítést karkötőkön, pólókon, könyvjelzőkön, falvédőkön, s a lehetőségeknek csak a képzelet szab határt. (…) A szlogen keletkezését Charles M. Sheldon amerikai prédikátor nevéhez kötik, aki az 1800-as évek végén a kansasi Topekában szolgált. Sheldon 1886-ban tartott egy prédikációs sorozatot, melynek visszatérő kérdése mindig az volt: Mit tenne Jézus? Sheldon a vasárnap esti szertartások népszerűségét szerette volna növelni, és hétről hétre olyan történeteket hozott, melyek nehéz morális helyzetekről szóltak. (…) Tíz évvel később Sheldon népszerű prédikációi könyv alakban is megjelentek Az Ő nyomdokain avagy Mit tenne Jézus? címmel. Könyvében a lelkész eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha a keresztények egy évig minden döntésüket erre az egy kérdésre alapoznák?

Mit tenne Jézus? – Egy szlogen születése - kotoszo.blog.hu

Négy betű... Persze, nem most hallottam először, mégis, csak most tudatosult bennem igazán, hogy ez a négy betű a keresztyén etika legalapvetőbb kérdését foglalja magában: Mit tenne Jézus? És bevillant egy csodálatos előadás, amit Dr. Makai Péter filozófus, adjunktus ( jelenleg a Miskolci Egyetem főállású oktatója) tartott majdnem 10 évvel ezelőtt Celldömölkön, az akkor frissen megalakult (és azóta megszűnt...) KÉSZ egyik estjén. Ma is előttem van az a ragyogó arc, amellyel tudományos igényességgel és mélységgel, mégis gyermekien tisztán és érthetően beszélt a Krisztusból fakadó etikumról! A mai reposztban ebből szeretnék néhány gondolatot megosztani a Kedves Olvasókkal...

 

 

Előadásában a világ egyre gyorsabb változásait követni, lereagálni képtelen ember helyzetéből indult ki: „Az emberléthez szabott változások rendje és üteme tehát szédítő iramban gyorsul. A szédítő iram megszédíti az embert, és a megszédült ember nehezebben érzékeli azokat a tájékozódási pontokat, amelyek megrendült helyzetének egyensúlyi állapotát biztosíthatnák.” Ez a szédülés, egyensúlyvesztés azonban – meglátásom szerint – még akár jó szolgálatot is tehet, s rákényszerítheti az embert, hogy homo eticusként aposztrofálja önmagát! Ahhoz, hogy válaszolhassunk a kérdésre: milyen legyen a világ, kivé legyen az ember, illetve mit és hogyan kell tennie az embernek ahhoz, hogy valóságot nyerjen az, ami igazán lényeges, etikumra — pontosabban életét és tetteit etikai szempontok alapján vezető emberre — van szükség; etikum­ra, amely a változásba merült világnak állandó rendet, a változásba merült embernek belső tartást biztosít. Ahhoz, hogy az igazán lényeges viszonylagos állandóságot nyerjen a földi élet eróziójával szemben, a változásoknak irányt, a cselekedeteknek célokat, a magatartásnak normatív mértékeket kell biztosítani.”

De vajon honnan fakad ez az etikai tartalom, s honnan vehetjük az ennek a tartalomnak a végrehajtásához szükséges erőt? A hívő ember  „...döntéseinek irányát, tetteinek mértékét, életének példáját, lelkének belülről rezdülő indíttatását — quasi konkrét, személyes normaként — egyedül Jézus Krisztus evangéliumi szavai és tettei alkotják.” Igen, ezért jutott eszembe erről a „négybetűs kérdésről” (Mit tenne Jézus?) ez az előadás, melyet Makai így folytat: „Hite maga is kegyelmi adomány, amely belsőleg, lélekből teszi képessé az Ige személyes követésére, aki (1) az Atya Fiaként Isten akaratának engedelmes követője és beteljesítője; aki (2) „értünk”, emberekért végrehajtotta, elszenvedte, továbbá életével és kereszthalálával felmutatta az etikai követelmény legteljesebb formáját: a másikért (az Atyáért és az Atya gyermekeiért) halálig feszülő áldozatba átforduló új élet példáját, és aki (3) éppen ezáltal az Atya üdvtervének, értünk való szeretetének beteljesítéseként felszabadít(ott) az emberlét földi nyomorúságából az Atya rendelését követő új élet szabadságára.”

A keresztyén etika tehát a Fentről megszólított ember válasza. Jézus imperativusa nem választható el Krisztus indicativusától. Azaz, amit Jézus kér tőlünk és amit nekünk így tennünk kell, az abból következik, amit értünk tett, amiről a kijelentés szól! De nézzük most már, hogy mit is jelent mindez a másik emberhez való viszonyulásunkban? „Bizonyos vagyok abban, hogy az ember a másik megszólító és tevékeny szeretete révén eszmél fel önmagára, és lesz a maga lényét illetően egyszeri és megismételhetetlen személy, akinek neve van, aki szólít, és aki maga is szólítható, mivel megszólított. Egy általam használt, de talán az Evangélium szellemével is összhangban álló kifejezéssel azt mondhatom, hogy az ember rá van utalva az őt megigéző másikra; és a másikkal történő találkozásban, a másikra irányuló figyelemben, és a másikkal történő sajátos egyesülésben, amelyet szeretetnek nevezünk, születik újjá személyként.”

Makai etikai szemléletében nagyon hangsúlyos a másik emberre irányuló alapvető figyelem, melynek hiánya tulajdonképpen minden morális rossznak az oka, s amely közömbösség, elvakultság vagy önösség formájában jelentkezik, ill. abban, hogy nem érzékeljük szavainkkal, tetteinkkel, mulasztásainkkal a másik érintettségét. „Ebbe a személytelen térbe, a lélektelenség belső és az embertelenség külső világába tör be a Krisztus-esemény csodája, amely újra és újra megrendítheti az önmagát reménytelennek érző és elveszettnek gondoló ember szédítő világát. Felszámolja azt a korántsem pusztán nominálisan létező morális vákuumot, amely a felelősség tudatának hiánya és a megrontott életek faktuma közötti feszültségben támad, és amely a személyközi viszonyok minőségének lerombolásán keresztül hatol le a lélek mélyébe.”

A keresztyén etika alapvető kérdése tehát hogy – különböző élethelyzetekben – Mit tenne Jézus? Mint ahogy  az is, hogy mit tett Jézus értem? Nem véletlen, hogy ezért választotta Dr. Makai Péter előadása mottójául a II. Kor. 5, 15-öt: „És azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek.”