Végül Párizstól kb. 100 km-re északra, egy faluban kis házat vásároltam, s ide magamhoz vettem két férfit, Raphaelt és Philippet. Egy igen komor légkörű intézetből érkeztek, melybe akkor kerültek, amikor szüleik meghaltak. Mindketten magányosak voltak, tele szomorúsággal, s a szívembe hatolt rettegő kiáltásuk, sóvárgásuk arra, hogy valaki befogadja őket. Elkezdtük közös életünket. Rendbe tettük a házat, főztünk, takarítottunk, együtt szórakoztunk, néha vitáztunk is egymással, együtt imádkoztunk. Amint hallgattam őket, egyre jobban átéreztem a szívük mélyén lakó fájdalmat. 

 JEAN VANIER, AZ EMBER, AKI JEL VOLT A VILÁGBAN 777

A fogyatékos emberek egyik nagy fájdalma, hogy szüleiknek csalódást okoznak.
Mindnyájan megértjük az anya és apa fájdalmát, aki gyermekén valami fogyatékosságot fedez fel. Elfelejtjük azonban, hogy a szülök viselkedése milyen mély sebet okoz a gyermekeknek… Amellett, hogy testi, szervi fogyatékosságot kell elviselniük, és hogy ez bizonyos pszichológiai következményekkel jár, sokkal nagyobb szenvedést jelent számukra az az érzés, hogy nincs rájuk szükség, nem szeretik őket; ez lelki egyensúlyuk felborulásához, elkedvetlenedéshez, szomorúsághoz, kielégületlenséghez, gyötrődéshez és kétségbeeséshez vezet.
Bizonyára minden fogyatékos ember találkozott mindkét fajta fájdalommal. Az első seb nem gyógyítható: az agysejtek vagy károsodottak, vagy elhaltak – bár gyakran tehető valami a sérült ember érdekében megfelelő terápiával. A második seb azonban apránként gyógyítható – azzal, hogy az ember felfedezi: elfogadják, szívesen látják, szeretik; van helye a világban, véghez tud vinni bizonyos dolgokat, életet és szeretetet hozhat másoknak. Természetesen ez a gyógyulás az őket körülvevő emberek szemétől, kezétől, bölcsességétől és szívétől függ.”


Május 7-én elhunyt Jean Vanier, akinek az életéért csak hálásak lehetünk. De ki is volt ő?

"1928. szeptember 10-én született Genfben kanadai szülők gyermekeként. Tizenöt évesen bevonult a brit haditengerészethez, később pedig a Kanadai Királyi Haditengerészetnél is szolgált. Teológiát és filozófiát tanult Párizsban, majd a Torontói Egyetemen tanított. 1964-ben visszatért Franciaországba, hogy lelki vezetőjét, Thomas Philippe domonkos szerzetest segítse a fogyatékossággal élőkkel való munkájában..."

Így alakult meg a Bárka közösség, amely katolikus alapokon kezdett épülni, de idővel ökumenikus és vallásközi közösséggé vált. Ma már 39 országban 149 közösség gazdagítja a világot, és vallja, hogy a sérült emberek élete is értékes.  Magyarországon 1991-ben alakult meg a közösség Dunaharasztiban.

 "A Bárka küldetése, hogy örömhírt hirdessen a szegényeknek, hogy „Isten szeret téged”, de azt is hozzá kell tenni, hogy „én is szeretlek téged” és hogy „fontos vagy a számomra”. A bárka küldetése, hogy kicsi házakba befogadja azokat, akik sokat szenvednek és megmutassa nekik, hogy ők értékesek. Az, hogy szeretünk valakit, nemcsak azt jelenti, hogy teszünk érte valami jót, hanem hogy vele együtt vagyunk, vele maradunk, együtt eszünk… vaticannews ... Így a Bárka a kiengesztelődés helye, ahol a különféle vallások és kultúrák emberei találkozhatnak és ez a találkozás átalakítja a sérülteket, de éppúgy átalakítja az önkéntes segítőket is. A Bárka végül az ünnep helye is, ahol mindnyájan boldogok lehetünk. A Bárka alapja tehát a kapcsolat, ami átalakítja a mi kapcsolatainkat is, ami aztán jellé válik a világ számára. Mindez annak a jelévé válik, hogy a szeretet erősebb a gyűlöletnél és hogy ez a szeretet lehetséges. ... Ezek a sérült emberek rendkívüli személyek. Nem az értelmük fejlődött, hanem a szívük. Könnyen elfelejtjük, hogy a sérült embereket nagyon sokáig nagyjából úgy tartották, mint Isten büntetését, mint egy szégyent és emiatt nagyon gyorsan zárt intézetbe dugták őket. A Bárka épp az ellenkezőjét mondja, vagyis hogy éppen ők tudnak minket az Istenhez vezetni és arra indítanak bennünket, hogy legyünk emberségesebbek, nyitottabbak és érzékenyebbek. "

Jean Vanier  és Marie-Hélène Mathieu 1971-ben alapította meg a Hit és Fény Közösséget, ahol az értelmi fogyatékossággal élő emberek, szüleik és barátaik találkoznak.

2018 októberében szívinfarktusa volt. „Jól érzem magam, de nyilvánvaló, hogy a szívem gyengébb, ahogy én is – fogalmazott Jean Vanier. – Hosszú és igazi pihenésre van szükségem, hogy visszanyerjem az erőmet, és hogy elfogadjam a kevesebb tevékenységgel teli életet.” „Radikális változás ez, mely arra hív, hogy ebben az időszakban nagyon csendes életet éljek – olyan életet, melynek során megtanulok együtt élni saját gyengeségeimmel és törékenységemmel, és így »kisebbedem«”.

Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. Aki felülről jön, az felette van mindenkinek. Aki a földről való, földi az, és földiekről szól. Aki a mennyből jön, az felette van mindenkinek:" János evangéliuma 3, 30-31


 

Hálaadó megemlékezés Jean Vanier-ről
2019. május 16-án este 6:00 órakor közös hálaadást tartanak a Párbeszéd Házában (Budapest, Horánszky utca 20) korunk kereszténységének meghatározó alakjának, a Bárka és a Hit és Fény alapítójának temetése napján, amely a franciaországi Trosly-Breuil-ban lesz. Szeretnék kifejezni hálájukat e közös együttléttel. Szeretettel várnak a magyarországi Bárka és Hit és Fény közösségek nevében.


„Valódi gyógyulás történik itt, nem csodás gyógyítás formájában, hanem a kölcsönös tisztelet, törődés és szeretet révén. Paradox módon a sebezhetőség az erő és a teljesség forrásává válik, a megbékélés és a másokkal való közösség helyévé." - Jean Vanier