Egész Európában tombol a kánikula, de ez mit sem számít, mikor csak körülbelül 140 nap, és itt a karácsony!

Hiába a hőség, megnyílt az első karácsonyi vásár - nosalty.hu

Mondhatnám azt is, hogy: végre. Mert már számítottam arra, hogy előbb-utóbb megjelennek az első hírek arról, hogy melyik áruházban jelentek meg elsőként a csoki mikulások, szaloncukrok, karácsonyfadíszek. Lám-lám, nem is kellett olyan sokat várni. Már meg is van a nyertesünk. Ezúttal egy londoni áruház volt résen és mindenki más megelőzve, 145 nappal karácsony előtt, ünnepi termékekkel tömte tele a polcokat.

Mindezt augusztus első felében. Miközben egész Európában kánikula tombol. A legtöbb ember azzal van elfoglalva, hova meneküljön a hőség elől, hogyan óvja magát a napsugarak káros hatásától, hogyan kerülje el, hogy egyáltalán ki kelljen menni a házból. Ha pedig mégis megy, akkor erdőkbe, az árnyékba illetve a vízpartra vágyik. Szintén a napokban lehetett olvasni arról, hogy soha nem látott számú vendég szeretne egy-két napot a magyar tengernél tölteni, de nincs szabad szállás. Sokan mégis leautóznak a Balatonhoz és az autójukban töltik az éjszakát. Esetleg az autó mellett felállított sátorban.

A közösségi oldalak tele vannak a nyaralásokon készített képekkel. Rácsodálkozhatunk arra, hogy vannak olyan zsúfolt strandok, ahol tényleg nem marad egy talpalatnyi hely sem. A háziasszonyok azokat a recepteket keresik, amelyek szerint olyan ételeket lehet elkészíteni, amelyekhez a lehető legkevesebb időt szükséges a konyhában eltölteni.

Aztán egyszer csak egy olyan képet látunk megjelenni, amelyen karácsonyi fények villóznak. Felkapjuk a fejünket, nem is értjük, hogy kerül ez ilyenkor ide? Miről is van szó?

Az áruház indoklása szerint – amelyben egyébként megszokott a korai karácsonyi vásár -, azért kezdik ilyen korán az ünnepi termékek árusítását, hogy mindenkinek legyen elég ideje vásárolni az ünnepekre. Még azokra a külföldi turistákra is gondolnak, akik éppen augusztusban töltenek el pár napot a brit fővárosban. Nekik is meg kell adni a lehetőséget. Hátha otthon nem tudják ugyanazt a hógömböt vagy egyéb nélkülözhetetlen csecsebecsét beszerezni.

Ügyes üzleti húzás – gondoljuk. Nagyon is élelmesek. Így kell ezt csinálni. A mai világban minden kínálkozó (és megteremtett) lehetőséget ki kell használni.

Tovább is lehetne lapozni, ha mindez nem emlékeztetne egy olyan jelenségre, amellyel egyre többet találkozunk. Mert lehet, hogy először csak bosszant bennünket, hogy olyasmire próbálják irányítani a figyelmünket, ami még nincs is, nem következett be, aminek még nincs itt az ideje és ezért nem is kellene foglalkozni vele. Lehet, hogy először nem vesszük jó néven, amikor megpróbálnak a jelen pillanatból és annak megéléséből kiragadni. Szép lassan mégis elfogadjuk ezt. Sőt, hozzá is lehet szokni. Egy idő után pedig ez válik természetessé.

Egy egészen egyszerű, hétköznapi eset jutott eszembe, amely azonban rendszeresen fordult elő. Az iskolába érkezve, miközben haladtam a terem felé, ahol a hittanórákat tartjuk, általában találkoztam olyan gyerekekkel, akik az órák közötti szünet után vagy a következő órán jöttek hittanra. Első kérdéseik között szerepelt: mit fogunk majd csinálni? Nyilván érthető kíváncsiságuk, de többről is szó van itt. Arról, hogy milyen nehéz számukra teljesen jelen lenni abban, ami éppen zajlik, folyton kikukucskálnak belőle és azzal foglalkoznak, ami majd lesz. E miatt nem tudnak igazán elmélyülni abban, ami az adott pillanatot meghatározza.

És sokszor ez nekünk, felnőtteknek is nehezen megy. Lépjünk már, lapozzunk már, haladjunk! Nincs idő megállni. Valami sürget, hajt állandóan előre. Nincs igazi célba érkezés, fellélegzés, megnyugvás.

Nyáron sem. Mert mindig történik valami, ami elvonja a figyelmet. Amivel foglalkozni kell. Milyen messze vagyunk annak igazi elfogadásától és megélésétől, hogy mindennek rendelt ideje van.