Elmondta, hogy alapvetően fogékony a spirituális élményekre, de annak idején biztosan hozzátett a látomáshoz a kor, az LSD mellett divatos hallucinogén szere, a DMT. McCartney többek között Robert Fraser galériatulajdonos és műkereskedővel szedte be akkor a pszichoaktív szert. „Azonnal a kanapéba préselődtünk, és láttam Istent. Egy elképesztő, toronymagas dolgot, amitől azonnal alázatos lettem. Nem mondom, hogy ez a pillanat teljesen felforgatta az életemet, de egy jel volt” – mondta a zenész. McCartney azt is elmondta, hogy nem egyedül észlelte a jelenséget. „Hatalmas volt. Egy erős fal, aminek nem láttam a tetejét, és én ott voltam az aljánál. Mindenki más azt mondaná, hogy csak a drog miatti hallucináció volt,de Roberttel egyből azt kérdeztük egymástól, hogy te is láttad?”.

Kanapéba préselődve bámulta Istent Paul McCartney - origo.hu

Már néhány napja, hogy olvastam ezt a cikket, de ez a kép bennem maradt: Paul McCartney, a legendás Beatles egyik halhatatlanja, egy nemzedék bálványa, (fél)istene, még pályája elején – majdnem azt írtam, hogy még „ember korában”, de ez azért sem lett volna helytálló, mert ő igazából soha nem gondolta többnek magát, mint aki tényleg volt – ül többedmagával egy lebujban, egy kanapén, s némi tudatmódosító szer (DMT) hatására átéli, hogy fölé tornyosul az Isten... A hatalmas Isten és a kicsi McCartney...

 

 

Először vallásszociológiai szempontból futnám körbe ezt a jelenséget. McCartney különös isten-élménye jól mutatja a II. Világháború utáni ifjú, szekularizálódott nemzedék igényét, fogékonyságát a spirituális dolgokra vagy csak úgy szimplán a transzcendenciára. A vallás (azon belül a keresztyénség) alapvető funkciói és alkotóelemei közül itt már nincs (?) belső meggyőződés (hit), nincs szent időben és szent helyen összegyűlt közösség, nincs kultusz, nincs kijelentés és nincs hitvallás...! De van valami devianciába, szubkultúrába ágyazott sajátos isten-tapasztalat... Az „Isten csöndje-nemzedék” - ahogy korunk egyik teológusa jellemezte az ateista ideológián felnőtt generációt – valamit azért hallucinált az Istenből...  Érdekesség egyébként, hogy a „négy gombafejű” közül inkább Harrison és Lennon voltak vevők a spriritualitásra, őket is inkább a keleti vallások érdekelték... Sokan feltették azóta is a kérdést, hogy a hagyományos keresztyénség miért nem tudott választ adni az új generáció kérdéseire? Miért nem volt rugalmas velük szemben? Miért nem tudott olyan kereteket nyújtani, amelyben otthon érezhették volna magukat a fiatalok? És miért olyan gyanakvó, - hogy ne mondjam - elutasító ma is mindenféle spirituális jelenséggel szemben? Miért nem keresi azokat a közös pontokat, amelyek megtalálása által, kellő missziói leleménnyel talán el tudná érni, ezt az iránta (is) alapvetően nyitott társadalmi réteget...?

Aztán érdemes lenne  teológiai-dogmatikai szemszögből górcső alá venni magát a kábítószer hatása  alatt „kapott kijelentést”, a látomást, annak üzenetét. Egyáltalán, hogyan értékeljük ezt? Más szavakkal: a módosított emberi tudat lehet-e az isteni kijelentés eszköze...? (Itt jegyezném meg zárójelben, hogy az eksztatikus prófétaság ismert jelenség volt Izráelben. Ld I.Sám. 19,24; II. Sám. 6,5 Ézs 28,7) Ezen kívül még eszembe jut egy kollégám, aki „vad ifjúkorában”, életében először és utoljára utazott, s később elmesélte, hogy hihetetlen békesség szállta meg a lelkét... És amikor évtizedekkel később, már „komoly pap korában” rákérdeztem, hogy hogy is volt ez anno, azt mondta, hogy most sem tudom azt állítani, hogy az ördögtől való volt mindaz, ami történt, de persze azt sem, hogy Isten ajándéka képen kaptam ízelítőt a mennyországból...

Végül nézzük kifejezetten bibliai aspektusból, hogy hogy állja meg ott a helyét egy ilyen kép, a fölénk tornyosuló Isten képe...? Négy ószövetségi ige, ill. történet jut eszembe:
1, Bábel tornya (Gen. 11, 1-9) Egyrészt a torony miatt, másrészt amiatt az irónia miatt, hogy Isten leszállt, hogy lássa, mi készül ott lenn a földön...
2, Jákób álma (Gen. 28, 10-22) Mind Jákób, mind PaulMcCartney „egy nehéz nap éjszakáján” látja, Akit lát...
3, Isten, mint vár. (Zsolt. 46) Egybe cseng ez is Paul látomásával: „„Hatalmas volt. Egy erős fal, aminek nem láttam a tetejét...”
4, Prédikátor könyvének „alapfelállása” (Préd. 5,1) „...mert Isten a mennyben van, te pedig a földön...” Egyébként én McCartney Isten-látásából is ezt tudom leszűrni, hogy más szellemi régióban lakozik az Isten, Ő és az ember – alapjában véve – két külön világ, két külön kategória, vagy ahogy Karl Barth megfogalmazta: Isten az „teljesen más”! (ganz anders)  Ezért is felfoghatatlan csoda az evangélium, hogy Isten – Jézus Krisztusban – áthidalta ezt a két külön világot, s eljött közénk!
Itt is több kérdés felmerül: Mennyire jöhet McCartney  isten-képe a Szentírásból...? Esetleg lehet-e a Jung-féle „kollektív tudatalatti” terméke...? (annál inkább is, mert nem egyedül látta...) Vagy egyszerűen, spontán kirajzolódhat egy ilyen, tulajdonképpen a bibliai normáknak megfelelő kép, reláció a hatalmas, szilárd, felérhetetlen Istenről és a kicsi emberről...? Még akkor is, ha ezt az illetőt Paul McCarnetney-nak hívják...?